Quimby: jótékonyság és nyárzárás a Parkban Cikk

Hirdetés

A Quimby szeptember 7-én idei utolsó hangos fővárosi nagykoncertjére készül a Budapest Parkban, melyhez egy  érdekes kiállítás is kapcsolódik. Kilenc fiatal grafikus formált képpé egy-egy Quimby-dalt, hogy azokhoz is eljusson a dalok üzenete, akik nem hallhatják azokat. A képre licitálni is lehet, a befolyt összeggel pedig a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

A Quimby lassan hagyományosnak számító nyárzáró koncertjére készül szeptember 7-én a Parkban, ráadásul idén ilyen nagyszabású koncertet nem is láthatunk tőlük Budapesten. Az estére ezúttal legújabb, az Árnyék a szoba falán c. daluk mellett a közönség kérésére elővesznek egy-két régen játszott slágert is. A Quimby szívesen kollaborál különféle társművészetekkel, a képzőművészet pedig különösen közel áll a szívükhöz, így idén képként is láthatjuk dalaikat. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc progresszív, fiatal grafikus álmodta meg, milyen lenne egy-egy ismert Quimby-dal képként, így eljuttatva azok hangulatát olyanokhoz is, akik nem hallhatják a zenét. A Dallamképek kiállítás a koncert napjáig, szeptember 7-ig a Park Retro Kertjében kapunyitástól meg is tekinthető, a részletes nyitva tartás az esemény Facebook-oldalán érhető el.

„Tudjuk, hogy azért a zenét lefordítani nem lehet, az egy egész másfajta médium, egy energia. Ahogy az emberi beszéd is csak 7 %-a a kommunikációnak, a többi az valami másfajta, láthatatlanabb energia. De hiszünk abban, hogy egy vékony szálon, ha van egy jó közvetítő, azért mégiscsak eljuthat valami morzsa, valami hangulat a képeken keresztül a nem hallókhoz is abból, amit mi képviselünk zeneileg. Többszörösen absztrakt dolog, zenét fordítunk le képre és azt is egy személyes világon, egy alkotón keresztül, de mégis valahova eljutunk. Az volt az egészben a trükk, hogy ezt jó célra is tudjuk fordítani” – mondta el Kiss Tibi a kiállítás megnyitóján.

Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna Kata, Moravszki Kata, Szabó  Zsófi és Szurcsik Erika alkotásaira a Vatera oldalán lehet licitálni, a befolyt összeggel a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

 

Quimby koncert a budapest Parkban jegyelővétel >>>

 

- Quimby -

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot