Rammstein: hároméves turnét terveznek az új albummal! Hír

Hirdetés

Az biztos, hogy a közönség igen alaposan ki volt már éhezve az élő Rammstein-élményre, hiszen a zenekar jövő évi Európa-turnéja gyakorlatilag napok alatt teltházas lett szinte valamennyi helyszínen. Épp ezért lehet jó hír a rajongóknak, hogy a német zenekar nem csak egynyári kalandara készül, hanem egy igen masszív, hároméves turnét tervez majd az új koronggal!

Az információ a francia United Rock Nations Radio egy friss interjújában került napvilágra, amikor a szerkesztő  Richard Kruspe-vel, a zenekar gitárosával beszélgetett az új album és persze a koncertek kapcsán. Tehát 2020-ban és 2021-ben is még számolhatunk a zenekarral, ami könnyen jelentheti, hogy az idei stadionkör után mondjuk 2020-ban már kimondottan a fesztiválokra fognak ráfeküdni a nyári szezonban, és ami nekünk még fontosabb: ha előbb nem is, 2020-ban vagy 2021-ben reménykedhetünk egy magyar befutóban is!

A teljes interú alább:

 

A Rammstein eddigi 2019-es turnédátumai >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Turnén az AC/DC - Jelen a 2024-es európai dátumok! Hír

AC/DC Power UP turné 2024 Európa Már egy ideje rendre hallhatóak, olvashatóak a sejtések és elszólások az AC/DC európai turnéállomásai kapcsán, úgyhogy épp ideje volt, hogy a zenekar biztos talajt adjon a rajongók alá. Tehát íme a találgatások vége: megérkeztek a zenekar 2024-es turnédátumai! Az  AC/DC jelentőségét gyakorlatilag

Nem áll le a Kispál és a Borz: az új lemezt országos turné követi Hír

Kispál és a Borz koncertek 2024 Az elmúlt évtizedek nagyhatású alternatív zenekara tavasszal „világ körüli” útra megy: a Beszorult mondat turné állomásai Dublintól egészen Bodrogkisfaludig érnek A Kispál és a Borz a „csúcson” hagyta abba, amikor 2010-ben egy óriási bulival elköszönt a közönségétől a Sziget Fesztivál nulladik na

A világ egyik legkiválóbb slide gitárosával indul közös magyarországi turnéra Ripoff Raskolnikov Hír

Roberto Luti A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb hazai képviselői közé tartozik, a zenekart az osztrák származású, de már harminc éve Magyarországon is élő Ripoff Raskolnikov gitáros vezeti. Roberto Luti pedig nem csak Olaszország, hanem a világ egyik legkiválóbb slide gitárosa, a P

AWS: Dupla platina a 'Fekete Részem' - novembertől őszi turné Hír

AWS 2023 2023 október elején lett öt éves az AWS Fekete Részem albuma, amivel nagyon sokan ismerték meg őket, és amelyért a nyár végi Barba Negrás koncerten dupla platinalemezt vehetett át a zenekar.   “Az elmúlt egy év nagyon intenzíven telt. Rengeteg munka volt újra felvenni azt a ritmust, amit amúgy