Random Trip: új dal, új helyszín Hír

Hirdetés

A hazai zenészek jó részét foglalkoztató improvizációs koncertsorozat már nem egyszer meglepte a rajongókat, ám tavaly óriásit gurított, amikor történetében először stúdióba vonult, és rögzítette a Zenehíd című albumon 50 közreműködő zenésszel azokat az ötletszikrákat, amik az eddigi fellépések során pattantak ki a színpadon állók fejéből.

A Delov Jávor (dob) és DJ Q-Cee (lemezjátszók) vezette projekt a nyár lezárásaként és az őszi klubszezon indításaként nemrég egy vadonatúj single-lel jelentkezett, ami ismét kiadásra került. A dal egyben egy új korszakot is indít a Random Tripnál: október 9-től az Instanban dübörög tovább a keddi improvizációs sorozat, méghozzá egy erős, gitáros koncerttel berúgva az október motorját.

Az igazi feelgood himnusz Benned a fény címmel olyan fantasztikus énekesnőkkel készült, akik már évek óta rendszeres vendégei az impró esteknek, és rendre elvarázsolják a közönséget tudásukkal és tehetségükkel. Egyiküket sem kell bemutatni, hiszen Jónás Veráról, Koszi Jankáról, Lábas Vikiről és Tóth Veráról van szó, akik már jóideje letették névjegyüket az itthoni zenei élet asztalára. A powerquartett pedig egy felemelő dalt rakott össze, ami egyfajta Random Trip himnuszként is remekül működik, hiszen a 2018-as nyári szezon felvételeiből készült hozzá videóklip, valódi aftermovie-ként bemutatva a legjobb és legmeghatóbb pillanatokat ebből a napsütéses évszakból.

Jónás Vera így mesélt a közös dal születéséről: “Nagyon szeretem ezeket a csajokat, mert nyitottak és teljes odaadással szeretnek énekelni. Nemcsak a dalon való munka volt izgalmas, az utána együtt töltött idő is nagyon értékes volt számomra. Hamar megnyíltunk egymásnak. Ebben (is) rejlik Jávor zsenialitása: pontosan érzi kiket kell összeereszteni.”

“Azért is szeretem a Random Tripet, mert nagyon színes közreműködések születhetnek általa. Régóta terveztem egy “girl power” dalt és most itt van! Remélem a Benned a fény meghallgatása után még jobban fognak ragyogni a hallgatók is.” - mesélte a dalról és a kollaborációról Koszi Janka. 

Lábas Vikire is üdítően hatott a sok női energia a stúdióban: “Nagy megtiszteltetés, hogy a Random Trip csapata rám is gondolt, mikor egy csajos dal megalkotásába kezdtek. Kemény Zsófival és Hujber Szabolcssal kiegészülve mi, lányok és Jávor közösen alkottuk meg a dal szövegét, ami számomra egy bátorító női mantraként hat. Általában férfiakkal dolgozom, ezért is volt jó élmény három nővel kicsit “összezárva” lenni, és a női létünket fejtegetni, megosztani egymással a tapasztalatainkat.”

Tóth Vera számára is nagy jelentőségű a szerzeményük: “A dal egy szeretetből született üzenet. Pozitív a téma, mindannyiunkról szól, arról, hogy amikor nem olyan jó a napod, akkor hallgasd meg ezt a dalt és rájössz, hogy az élet sokszor sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád és te is érsz annyit, mint a másik, hiába gondolod, hogy nem. A fény benned van, ragyogtasd bátran, mert ezzel másoknak is segítesz. Az összefogás viszi előre a nótát, amit ezekkel a csoda csajokkal hoztunk létre. Büszke vagyok rá!”

“A Petőfi Zenei Díjátadón hangzott el először élőben a dal, így kihasználtuk, hogy mind a négy énekesnő ott tudott lenni, hiszen esélytelen lett volna még egy ilyen alkalmat találni, annyira elfoglaltak. Így inkább egy vizuális visszatekintést rendeztünk az aznapi, illetve a nyáron született pesti helyszínek felvételeiből, amiben a lehető legtöbb zenészbarátunk feltűnik. Egyszerű, de őszinte kis videó, amit szerintem 30 év múlva is mosollyal az arcunkon fogunk tudni visszanézni.” - mesélte Jávor, a dal ötletgazdája a videóklip koncepciójáról.

 

10.09: Random Trip @ Instant további részletek >>>

 

- Random Trip - 

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé