The Tumor Called Marla: TMESIS - klippremier Hír

Hirdetés

Friss videoklippel jelentkezett a budapesti modern / progresszív metalos The Tumor Called Marla, mely a nyáron megjelenő, 11 nótás új anyaguk második előfutára! A “TMESIS” nyelvtani kifejezés, amely egy összetett szó elválasztását jelenti, harmadik szó közbeiktatásával, a dal és a klip pedig a következő koncepcióra épül:

“Az oszlopos fogalom/címszó, ami köré a dal kontextusa épült: „programozott érzelmek”. A dal az emberi kommunikáció egyre drasztikusabb lépésekben történő hanyatlásáról szól, valamint arról, hogy a digitális világban gyakorlatilag lehetőség nyílt arra, hogy örömöt, bánatot, de már akár pszichológiai terrort vagy ok nélküli előítéletet sugározzunk egymás felé szimplán 0-kban és 1-esekben. A dal címe pont a két ember közé beálló falat hivatott szimbolizálni, és a videó koncepciójában ezt szeretné megjeleníteni a különböző emberi érzékeken keresztül. Bónusz infó, hogy a refrén szövegét jelbeszéddel tanultuk be.”  

A zenekar legutóbb februárban jelentkezett klipes dallal, melyet a Distances című tételre forgattak. A 2015-ös Trance EP folytatása a Limbo City címet viseli majd és az új énekesnővel operáló banda szerint letisztultabb, érthetőbb, lassabb és mélyebb dalok lesznek a lemezen.

Az készülő nagylemezen különös figyelmet fektettek a nem szokványos dalszerkezetekre, amiket popos refrének törnek meg, ezzel is demonstrálva, hogy a rétegzenei és mainstream elemek is nagyon jól meg tudnak férni egymás mellett, egymást kiegészítve, a megfelelő arányokban. 

Az anyag felvételeiért Gerő András és Farkas Krisztián, a keverésért és a maszterelésért pedig Simon István feleltek. Az ének-producer Csongor Bálint (Subscribe / Useme) volt, akiről a banda így mesélt: “Bálint nagyon sokat segített nekünk az énektémák helyrerázásában, a betanításában, felvételében, de nem utolsó sorban az egyik dalunkban ő is szerepet vállalt, ami hatalmas megtiszteltetés!”  

 

Sajtóanyag: Edge Records

Kapcsolódó

Új albumon dolgozik a Pearl Jam! Hír

A Pearl Jam gitárosa, Stone Gossard nyilatkozta a Rolling Stone magazinnnak, a múlt heti Chris Cornell emlékkoncertet követően, hogy már javában benne vannak a 11. nagylemez munkálataiban.  Bár stúdiózás még kicsit odébb lesz, de már „benne vannak a sűrűjében” és már készülnek egy közös elvonulásr

Peter Bjorn and John: február 22-én jön az új EP! Hír

Svédország egyik legsikeresebb triója, a folkos indie-popot csodálatos slágerekbe öntő Peter Bjorn and John tavaly ősszel jelentette meg legfrissebb lemezét. A korábbiaknál kissé érettebb, sötétebb tónusú Darker Days lemezzel turnéra is indul a pár éve a Sziget A38 Színpadán óriási sikerrel fellép

Új szöveges videó a nyáron Budapestre érkező Backstreet Boys-tól! Hír

Január 18-án új szöveges videóval jelentkezett a valaha volt egyik legnépszerűbb fiúbanda, a Backstreet Boys. A „Breathe” című dal a pontosan egy hét múlva, január 25-én megjelenő, „DNA” című új albumukat harangozza be. A track érdekessége, hogy a capella, vagyis kizárólag a csapat énekhangjára ép

Különleges koncertvideóval summázza az óévet a Fran Palermo Hír

A 2018-as év egyértelműen a legmozgalmasabbnak bizonyult hazánk elsőszámú jungle-rock zenekara, a Fran Palermo életében. Soha ennyi koncertet nem adtak még - ennek az aktív időszaknak a lenyomata vadonatúj élő videójuk, amit hat különböző bulijukon rögzítettek. Az idén hét éves zenekar túlzás nél