Belau: koncertemlékek turnévideóba csomagolva Hír

Hirdetés

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 150 koncertet adott, 21 országban fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A Belau az elmúlt időszak turnépillanatait próbálta egy videóba foglalni, de hamarosan friss dalokkal és lemezzel is jelentkezik.

A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 150 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 21 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is.

A Belau friss videója az elmúlt, koncertekkel teli időszakra reflektál, első lemezük turnéjának egyfajta zárásaként. A második Belau lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar az őszi időszakban folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai nagyváros klubjaiban is megfordul.

 

- Belau -

Kapcsolódó

Tankcsapda: megjelent a Liliput Hollywood könyv, az év végén újra körszínpados turné! Hír

A Tankcsapda idén 30 éves. Sidi érkezésével új korszak kezdődött a zenekar életében. Ezt a korszakot dolgozza fel a „Liliput Hollywood” című könyv, de ez a sztori természetesen a kötet lezárása után is megy tovább az életben. Egy biztos, aki mindezt egyben elolvassa, és a végén leteszi a polcra, k

Új klippel indítja a nyarat a Belau Hír

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmaztak. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most új dallal jelentkezik, amely

Dalok a bolhapiacról - csavargás az Aranyakkord kulisszái mögött Hír

A Dalok a bolhapiacról egy képzelt színdarab dalait foglalja össze, a próbateremben felvett live session kisfilmben pedig megnézhetjük, miként is zajlik az élet az Aranyakkord, azaz Kiss Tibi és Vastag Gábor duójának dalkeltetőjében. Az Aranyakkord koncertjeinek hangulatát idézi meg a zenekar mo

Follow The Flow: megjelent az első album, holnap lemezbemutató a Budapest Parkban! Hír

A Follow The Flow három tagja rendkívül termékeny korszakát éli, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a slágerlistavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra, melyet május 30-án, most csütörtökön mutatnak be első önálló koncertjükön a Bud