Inkluzív programok a STRAND Fesztiválon
A STRAND Fesztiválon augusztus 19. és 22. között Zamárdiban a FODISZ interaktív érzékenyítő programokkal várja a fesztiválozókat, akik többek között vakfocit, parahokit vagy kerekesszékes sportokat is kipróbálhatnak. A programsorozat csúcspontja augusztus 22-én a II. STRAND–FODISZ Inkluzív Futóverseny lesz, ahol fogyatékossággal élő és ép versenyzők közösen állnak rajthoz.
A STRAND Fesztivál évek óta arra törekszik, hogy a zenei élmények mellett olyan kezdeményezéseknek is teret adjon, amelyek túlmutatnak a koncerteken. Ennek egyik legfontosabb eleme idén a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségével (FODISZ) közösen megvalósuló programsorozat, amely játékos formában hozza közelebb a fogyatékossággal élő emberek mindennapjait és a parasport világát a fesztiválozókhoz. A fesztivál látogatói számos különleges sportágat kipróbálhatnak. Lesz parahoki, vakfoci, para boccia, kerekesszékes tollaslabda, egykaros célbadobó verseny, valamint lézerlövészettel kombinált kerekesszékes akadálypálya is. A "Csendes kaland" program során a résztvevők saját élményen keresztül tapasztalhatják meg a kommunikáció akadályait, emellett a sporthoz kapcsolódó jelnyelvi kifejezéseket is elsajátíthatják. A programsorozat célja nem csupán az ismeretterjesztés, hanem az, hogy a fesztiválozók személyes élményeken keresztül tapasztalják meg, milyen kihívásokkal élnek és milyen sportteljesítményekre képesek a fogyatékossággal élő emberek.
A közös programok csúcspontja augusztus 22-én a II. STRAND–FODISZ Inkluzív Futóverseny lesz. Tavaly, az első alkalommal megrendezett eseményen közel kétszázan álltak rajthoz, az ép, illetve fogyatékossággal élő futók együtt teljesítették távokat. A verseny nemcsak sporteseményként bizonyult sikeresnek, hanem valódi közösségi élménnyé vált: a zamárdiak tapssal biztatták a résztvevőket, a futók pedig este együtt ünnepeltek a fesztiválon.
„A fesztivál kapcsán az egyik szívemnek különösen kedves program a STRAND–FODISZ futóverseny, melyet tavaly rendeztünk meg először. Nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön ez a rendhagyó esemény. Szerettem volna, ha igazán maradandóvá válik nemcsak maga a verseny, hanem az azt követő közös ünneplés is. Több mint száz versenyzőt láttunk vendégül, akikkel együtt buliztunk a fesztiválon. Végül azonban számomra vált a leginkább meghatározóvá, hogy én is lefutottam a közepes távot, ami életem egyik leginspirálóbb élménye lett. Őszintén és izgatottan várom az idei versenyt és a közös munkát a FODISZ csapatával” – mondta Ádám Kata, a STRAND Fesztivál projektvezetője. A szervezők idén még több résztvevőre számítanak, és szeretnék tovább erősíteni azt az üzenetet, hogy a sport képes lebontani az előítéleteket, közösséget teremteni, és olyan embereket is összehozni, akik egyébként talán soha nem találkoznának.
„A FODISZ szabadidősport-eseményeinek egyik legfontosabb célja, hogy megmutassuk: a fogyatékossággal élő és ép emberek közös sportolása nemcsak rendkívüli élmény, hanem komoly sportteljesítmény is lehet. A tavalyi esemény minden várakozásunkat felülmúlta. Idén még nagyobb eseményre készülünk, még több résztvevővel és még több olyan pillanattal, amely megmutatja, hogy a sport képes összekötni az embereket. Tartsatok velünk, és mutassuk meg együtt, hogy a sport valóban mindenkié!” – fogalmazott Vajtó Richárd, a FODISZ főtitkára.
A II. STRAND–FODISZ Inkluzív Futóversenyre augusztus 22-én kerül sor Zamárdiban, a részvevők egyéniben 10, 5 és 1 kilométeres távon, valamint 2x1000 m és 3X1000 méteres váltófutamban állhatnak rajthoz
Strand Fesztivál