A Góbé zenekar 2023-ban sem unatkozott: összesen nyolc országban turnéztak, de itthon is állandó szereplői voltak a vidéki kluboknak és fesztiváloknak, így bőven van okuk az ünneplésre az év végén. A Góbé december 20-án a Gödör Klubba invitál mindenkit évzáró koncertjére, ahol a fellépés után közös táncház veszi kezdetét a zenekar teljes legénységével. Sőt, az év lezárásaként még egy koncertlemezt is kiadnak. A Góbé idén is rengeteg embert perdített táncra határon innen és túl: negyven koncertet adtak a Kárpát-medencében, köztük olyan fesztiválokon, mint a Fishing On Orfű, a Művészetek Völgye...
Tematikus önfeldolgozáslemezt készített a Bëlga, amelyen 15 korábbi dal metálosított / rockosított verziója hallható. A lemezbemutató december 20-án lesz az Akváriumban. Újragondolta és a torz gitárok világába helyezte 15 dalát a Bëlga - a Zsolti, a Béka már meg is jelent. De honnan jött az ötlet, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb rapcsapata metállemezt készítsen? Sokakat meglephet, de Még5, Bauxit és Tokyo életében is meghatározó szerepet töltöttek be a keményebb zenék. „Kora kamaszkoromban a tesóm fertőzött meg, hallgattam Salyert, Carcasst, Napalm Death-t, Iron Maident, Obituary-t, ...
Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásához érkezett. A jubileumi bemutató december 1-én lesz a K11 Művészeti és Kulturális Központban. „2000-ben egy keddi napon arra ébredtem, hogy kitaláltam egy új színházi műfajt” – meséli Bácskai Juli, a hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, az elmúlt majd’ negyed évszázadban ismertté vált nevén,...
VIBE Festival 2024 jegyár: bérlet: 299 RON-tól VIP bérlet: 699 RON-tól napijegy: szállás: 99 RON-tól VIBE Festival 2024 jegyelővétel >>>
Bagossy Brothers Company, 4S Street, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Beton.Hofi, Pogány Induló, Manuel, BSW, Lil Frakk, … VIBE Festival 2024 részletes program >>>
Visszatapsolt közönségkedvencek és a Panoráma Színpadon először fellépő zenekarok is szerepelnek a Művészetek Völgye 2024 első 8 bejelentett előadója között. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiv...
Művészetek Völgye 2024 jegyárak: 10 napos bérlet: 65.000 Ft-tól 5 napos rugalmas bérlet: 32.500 Ft-tól 3 napos bérlet: napijegy: Művészetek Völgye 2024 jegyelővétel >>&...
A Nem hittek Lennonnak című dalt a kiábrándultság egy összetett, de nagyon is konkrét formája ihlette. A dal középpontjában egy konfliktus áll, a háború és a popzene mostoha kapcsolata. Közeli roko...
A Colours of Ostrava nem sokkal első bejelentése után most újabb fellépők nevét árulta el. A brit Sam Smith mellé csatlakozik a rocklegenda Queens of the Stone Age is, akiket idén két Grammy-díjra is ...
A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített. A történet egy ...
EFOTT 2024 jegyárak bérlet: 31.900 Ft-tól hallgatói bérlet: 29.900 Ft-tól napijegy: EFOTT 2024 jegyelővétel >>>
Fülesbagoly Trip néven koncertsorozat indul Budapesten a Turbina Kulturális Központban a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. A havonta jelentkező esteken párosával lépnek fel a Fülesbagoly Tehetségk...