Mindent kitett az asztalra a Bohemian Betyars új lemezén
Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti, miközben bátran el is tér attól. Az elmúlt években a betyárok nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el, turnéikkal bejárták a világot, és idén meghívást kaptak a rangos Fuji Rock Festival programjába is – arra a színpadra, ahol korábban többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters is fellépett.
A legutóbbi kollaborációs lemezhez képest az Akárkifia tudatosan befelé fordul: nincs vendégelőadó, nincs kapaszkodó – csak a zenekar. Így született meg saját bevallásuk szerint is eddigi legszemélyesebb anyaguk.
Az Akárkifia közel két év alatt készült el Weil András producer segítségével, és hangulatában is eltér a korábbi kiadványoktól: kevesebb benne a mulatós energia, és több a befelé figyelés, a sűrűbb érzelmi réteg. A dalok íve ugyanakkor nem marad sötét – a lemez végére fokozatosan oldódik a feszültség. Tematikájában széles skálán mozog: megjelenik a gyász, az örök szerelem, a barátság vagy a belső szorongás is. Ahogy Kakas fogalmaz:
Klip, káosz és a Ricsárdgír
Az albummal egyidejűleg a lemez címadó dala egy őrült videoklipet is kapott, amiben igazi sztárparádét láthatunk. A Hajmási Péter rendezésében készült kisfilm egyik főszereplője a néhai Ricsárdgír zenekar frontembere, Márton Dani, de szerepel benne Thuróczy Szabolcs is. És ha mindez nem lenne elég, feltűnik egy a fekete tyúk (Anett) is, aki a Pálfi György által rendezett Tyúk film főszereplője. A Late Night Show-ra hajazó videóban szép lassan elszabadul a káosz, amit Kakas a saját ötleteivel fűszerezett. “Megleptem a stábot egy-egy saját ötlettel. Egyszer hirtelen beleugrottam Dani ölébe, máskor a perselyébe dobáltam csirketápot, aztán turmixba is beleköptem, utána meg is kóstoltam: egy kicsit sűrű volt, limonádéval lazítottam volna még.” - emlékszik vissza.
Az Akárkifia tehát egyszerre introspektív és közösségi élmény: egy lemez, amely mélyre megy, de közben kapaszkodót is kínál. A Bohemian Betyars ezen az anyagon újragondolta saját magát, és bár eredetileg egységesebb hangulatú dalokban gondolkodtak, a végeredmény végül ismét a rájuk jellemző, sodró zenei kavalkád lett. A zenekar június 4-én a Budapest Park színpadán mutatja be élőben az új lemezt, majd bejárják a legnagyobb hazai fesztiválokat., illetve ismét nemzetközi vizekre eveznek: újra Japán felé veszik az irányt, ahol egy régi álmuk válik valóra, és fellépnek a Fuji Rock Festival színpadán olyan előadók társaságában, mint a The xx, a Massive Attack vagy a Basement Jaxx.
Bohemian Betyars - Akárkifia lemez >>>
Budapest Park