The Cult koncert 2023, Budapest [infó, jegyek]

Program / esemény
Lezárult esemény
2023. 06. 27.
Budapest, Soroksári út 60, 1095

The Cult koncert 2023 - Budapest Park

A The Cult legutóbb 2017-ben járt Magyarországon a VOLT Fesztiválon, így érett már az ismétlés a kultikus brit zenekarból, akik 40 év után is képesek folyamatosan újat alkotni és olyan erős albumokkal tovább építeni a legendáriumot, mint a tavaly megjelent Under The Midnight Sun. A hazai közönség pedig egyből meg is ízlelheti az új albumot a The Cult lemezbemutató koncertjén június 27-én, a Budapest Parkban.

A legendás brit zenekar 1983-ban alakult Bradfordban és noha az elmúlt négy évtized alatt számos tagcsere és több szünet is alakította a zenekar pályafutását, Ian Astbury és Billy Duffy zseniális dalszerzői vénája és a köztük lévő zenei parázsnak köszönhetően a The Cult még most is képes rengeteg embert tűzbe hozni zenéjével. Erre legjobb bizonyíték a tavaly megjelent új albumuk, az Under The Midnight Sun ugyanis ismét megmutatta, hogy a kultikus banda még ennyi idő után is tud újat mutatni. A markáns, érzelmes daloknál a hard-rock hangzás dominál, nem kihagyva a banda gyökereit jelentő goth-rockos ízeket sem. Nem véletlen: a lemez producere Tom Dalgety volt, aki korábban a Killing Joke vagy éppen a The Damned hangzásáért is felelt, az új album felvételein pedig gitáron és billentyűn is játszott.

Empire Of The Sun koncert 2026 Live Nation

hirdetés
Empire Of The Sun koncert 2026 Live Nation

hirdetés

A zenekar 1984-ben jelentette meg első lemezét, a goth-rock hangzású Dreamtime-ot, amelyet a már nagyobb sikert hozó Love követett – rajta olyan slágerekkel, mint a She Sells Sanctuary vagy a Rain -, majd az 1987-es Electric jelentette számukra a nagy áttörést. Ez a korong felkerült az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz c. könyv listájára is, a korábbi goth-rock hangzás helyett pedig inkább a hard-rock dominált. A The Cult ezután tette át székhelyét Los Angelesbe, már itt jegyezték legsikeresebb, Sonic Temple c. albumukat is. Olyan zenekarokkal kezdtek turnézni, mint az Aerosmith vagy a Metalica - 1993-ban az ő előzenekarukként játszottak először Magyarországon is az MTK Stadionban -, bejárták szinte az egész világot és sorra érkeztek az új albumok is. És noha a zenekar az évtizedek során kétszer is tartott szünetet, Astburyt és Duffyt valami mégis mindig összehozta. Sőt, a régi számok újrajátszása helyett az alkotóvágy sem csitult és noha nem lehet őket azzal vádolni, hogy elkényeztetnek bennünket a gyakori lemezmegjelenéssel - a 2006-os újjáalakulásuk óta stabilan 5-6 évente adnak ki új lemezt -, minden munkájuk megfontolt és mesterire csiszolt. Csakúgy, mint a legutóbbi Under The Midnigh Sun, amely dallamai alatt mi is összegyűlhetünk június 27-én, a Budapest Parkban.

  • Jegyárak: 17 000 - 23 000 Ft

  • Fellépők: The Cult, ...

  • Szervező: Live Nation

The Cult koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

További információk

Helyszín

Budapest, Soroksári út 60, 1095

2023. 06. 27. - 2023. 06. 27.