A vásárlókkal közösen szerez örömet a Penny Market Cikk

Hirdetés

A Penny Marketnek több mint 10 éve szívügye a gyermekek támogatása: az elmúlt években több mint százmillió forinttal támogatták az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, emellett tárgyi adományokkal, játékokkal és készpénzzel segítenek többek között óvodákat, kórházi osztályokat és különböző intézményeket – méghozzá a vásárlók közreműködésével.
 
A Penny Market több mint tíz éve csal mosolyt a krónikus betegséggel élő gyerekek arcára: az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány rendszeres támogatójaként eddig több mint százmillió forintot adományozott a rosszindulatú daganatos betegséggel élő gyermekek számára, amelynek nagy része készpénz volt. Ennek a nagyvonalú összegnek az elérésében nagy szerepet játszottak a vásárlók, akik a különböző, megjelöléssel ellátott termékek megvásárlásával maguk is támogatják az alapítványt. A diszkontlánc kifejezetten azokon a területeken segít, ahol arra a legnagyobb szükség van: korábban lélegeztetőgépet, betegfigyelő monitort, illetve egy kisbuszt adományoztak az alapítványnak, csak néhányat megemlítve. Az idei akciónak pedig ismét az a célja, hogy megkönnyítse a kórházakba való eljutást a legkisebb betegek és hozzátartozóik számára.
 
A német áruházlánc hazánkban évente több millió forintot fordít jótékony célra, amelynek jelentős része készpénz, a fennmaradó összeget pedig termék- és tárgyi adományok, játékok formájában juttatja el különböző intézmények számára. A Kiskunfélegyházi Rehabilitációs Központ nyári tábora számára a Penny Market minden évben több kg élelmiszert biztosít, jó néhány óvoda pedig hetente kétszer több 10 kilogramm gyümölcsöt kap a diszkontlánctól, amellyel a cég a helyi közösséget támogatja. A készpénzes és tárgyi adományok, játékok mellett fontos, hogy a gyermekek élményekhez is jussanak: egy korábbi promóció kapcsán például exkluzív mozifilmvetítést szerveztek, amin a szülők is részt vehettek.
 
A Penny Market idén nemcsak budapesti, hanem vidéki gyermekonkológiai osztályokat is meglátogat, a kis betegeket pedig plüssjátékokkal lepi meg, hogy néhány gondtalan pillanat erejéig ők is megfeledkezzenek a gyakran kellemetlen kórházi kezelésről. 2018-ban a szombathelyi, a pécsi, a szegedi, a debreceni, valamint a miskolci kórházak mellett a budapesti Heim Pál Gyermekkórház betegei is részesülnek az adományban. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy vásárlóinkkal közösen minden évben segíthetünk azoknak, akik rosszabb esetben akár az ünnepeket is a kórházban töltik” – foglalta össze Florian Naegele, a Penny Market ügyvezető igazgatója. „Köszönjük a Penny Market vásárlóinknak, hogy a promócióban részt vevő termékek megvásárlásával ők is kiveszik a részüket az adományozásból: segítségükkel ismét számos gyermek hétköznapjait tettük színesebbé” – tette hozzá Stalter Judit, az Együtt a Daganatos Gyermekekért alapítvány vezetője.
 
A Penny Market felelős vállalatként a jövő évben is folytatja tovább a jótékonysági akcióit.  

 

Penny Market

Kapcsolódó

Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein Cikk

Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein Szeptember 12-én és 13-án dupla telt házas koncerttel zárja a nyarat az Elefánt zenekar. Az idei utolsó önálló klubkoncertjükön úgy döntöttek, hogy az iskolakezdés apropóján gyűjtést szerveznek: a TündérPakk Közhasznú Alapítvány segítségével juttatják el az adományokat a rászoruló családoknak. Id

A Góbé adománygyűjtő koncerttel zárja a nyarat Cikk

Góbé adománygyűjtő koncert A Góbé nyárvégi, tanévnyitó koncertjén ezúttal nem csak egy pörgős bulival készül megtáncoltatni mindenkit, de vendégeikkel együtt a Szimfolk Egyesület részére is gyűjtenek, akik hátrányos helyzetű fiataloknak segítenek megtalálni útjukat zenei oktatás és közösségi élmények átélésével. Így most a

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke

A Siklósi Örs Alapítványnak gyűjtenek baráti fesztivállal a Dürerben Cikk

BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál Szülinapi kívánságnak indult baráti összejövetelből lett minifesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürer Kertben szeptember 16-án kiváló underground zenekarokkal és a kertszínpadon ingyenes Aurevoir. koncerttel a BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál keretében.  Vannak emberek, akikn