Idén is nagy siker volt a Bakáts Feszt Hír

Második alkalommal rendezték meg a Bakáts Fesztet, mely a nevét 225 éve büszkén viselő Ferencváros legnagyobb kulturális fesztiválja. A tavalyi év tapasztalatai alapján megújított és még tovább színesített rendezvény ezúttal már nyolc helyszínen zajlott.

Hirdetés

Idén becsatlakozott a programba a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templom, a Kálvin-udvar, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a DocuArt és a 2B Galéria valamint a Házasságkötő terem is. Ezáltal a kínált program is sokkal többrétű lett: a zene, a humor és a gasztronómia mellé bekerült a színház, a képzőművészet és a filmművészet is. A rendszeresen megtartott Helytörténeti Séták újabb programjai pedig a 225 éves Ferencváros, illetve a zene és az irodalom köré épültek. 

Nem titkolt szándéka volt a szervezőknek az sem, hogy a kerületben élő és alkotó művészeket, az itt megtalálható kulturális intézményeket bemutassák, és bepillantást adjanak Ferencváros kulturális gazdagságába, sokszínűségébe. A szombati napon megtartott Nyitott Galéria keretében pedig ki is próbálhatták kézügyességüket a vendégek.

A kerület mellett a testvérvárosok bemutatkozása is fontos része volt a négy napos eseménynek. Királyhelmec helytörténeti kiállítással és színházi előadással is részt vett, a hagyományos Lecsófőző Bajnokságon azonban mind a négy testvérváros indult, Sepsiszentgyörgy pedig meg is nyerte azt.

A gyerekek is számos program közül választhattak a négy napban: színi előadások, bábelőadás, koncert is várta őket.

A szervezők örömére sikerült nagyszámú látogatót megszólítani, nemcsak Ferencvárosból, hanem Budapest más kerületeiből, sőt külföldről is sokan érkeztek. Naponta több ezer ember vett részt a több mint 50 programon.

 

Sajtóanyag: Bakáts Feszt

Kapcsolódó

Open Road Fest 2018 - Beröffent a fesztivál! Hír

Szerdán kora délutánra több száz motoros szállta meg az alsóörsi kempinget, ezzel hivatalosan is elindítva a 19. Open Road Festet. A legszerencsésebbek már első nap elvihették egy rövid túrára a legújabb Harley-Davidson modelleket, a kemping hamar élettel telt meg, 17 órától pedig a koncertek vett

Kirobbanó sikerrel zárult a Budapesti Wagner-napok 2017! Hír

Kirobbanó sikerrel zárult a Müpa világhírű eseménysorozata, a Budapesti Wagner-napok. Az elmúlt 11 év során a Wagner-rajongók ünnepévé vált eseménysorozat, ahogy a kezdetekkor 2006-ban, úgy idén is Parsifal-előadással nyitott és azzal is zárt, a budapesti Ring-tetralógia pedig Iréne Theorin rekordte

Open Road Fest 2017 - Elrajtolt a fesztivál! Hír

Motorok, trike-ok, quadok, négy és kétkerekűek – a tegnapi napon hivatalosan is megnyílt Alsóörsön a motoros Kánaán! Immáron 18. alkalommal startolt el nemcsak hazánk, de egyben a régió legnagyobb zenei és motoros fesztiválja, a Harley-Davidson Open Road Fest. Már az első nap rocktól és természetese