A Kolorádó Fesztivál 2020 is augusztusra költözött! Hír

Hirdetés

Követi a Fishing On Orfű példáját a Kolorádó Fesztivál 2020 is, és az eredetileg a június  17. és június 20. közötti időszakra tervezett nagykovácsi underground élménycsomag körülbelül két hónappal később, a szezon végén, augusztus 12. és augusztus 15. között édesíti majd meg a nyarunkat!

A fesztivál komoly munkával elérte, hogy az eredetileg meghirdetett fellépősor is változatlanul átkerüljön az új augusztusi időpontra, illetőleg a korábban váltott jegyek természetesen automatikusan érvényesek az új időpontra. További részletek ügyében alább a szervezők hivatalos közleménye:

Sok munkával és egy kis szerencsével sikerült elérnünk, hogy a meghívott fellépőink mindannyian augusztusban is velünk tartsanak. Végtelenül hálásak vagyunk nekik. Csodálatos, hogy ebben a helyzetben a sok hazai és külföldi zenekar, művész, partner és együttműködő mennyi áldozatot hozott, a saját szuper csapatunkról nem is beszélve.

Ma még senki sem tudja, hogy milyen lesz a járvány utáni világ, lesz-e olyan, mint régen, vagy valami egészen újat kell felépítenünk. Mi, akik a Kolorádót szervezzük, abban biztosak vagyunk, hogy egy ilyen megrázkódtatás után még sokkal nagyobb szükség lesz szabadságra, közös élményekre, és egy olyan helyre, ahol együtt lehet lenni, koncerteken, bulikban, művészeti előadásokon, vagy csak egy szép réten heverve, egy hatalmas, színes gömböt bámulva. Iszonyatosan várjuk a pillanatot, amikor végre mindez ismét megvalósulhat, és olyan energiával söpör el mindent a zene, mint korábban soha. Elég hálásak leszünk akkor az életnek.

A már megváltott bérletek természetesen érvényesek az új dátumra is. Ha esetleg valamilyen okból kifolyólag nem tarthatjuk meg a fesztivált, mindenki kárpótlásáról gondoskodunk. Minden egyéb, a jegyekkel és a dátumváltozással kapcsolatos, jelenleg rendelkezésünkre álló információt itt találtok: kolorado.hu/augusztus

Kérünk titeket, hogy a következő hetekben-hónapokban fokozottan vigyázzatok magatokra és egymásra, viselkedjetek felelősen, és tartsátok be a hatóságok utasításait. Ha jól csináljuk, találkozunk augusztusban!

 

Ízelítő a Kolorádó Fesztivál 2020 fellépősorából:  

► Nilüfer Yanya ► Hunee ► Ata Kak ► Daniel Avery ► Helena Hauff ► The Empire Line ► Erika de Casier ► Shygirl ► Sherelle ► Bo Ningen ► TFS ► The KVB ► Bohemian Betyars ► VHK ► Esti Kornél ► Csaknekedkislány ► Middlemist Red ► Platon Karataev ► Giant Swan ► AnD ► Analog Balaton ► Freakin' Disco ► Ricsárdgír ► Carson Coma ► Dorota ► On The Low Inc. ► La Bruja De Texcoco ► Jamie Tiller ► code-therapy ► Allaby ► Knekelhuis ► Route 8 ► …

 

Kolorádó Fesztivál 2020 további infók >>>

 

Kolorádó Fesztivál

 

 

Kapcsolódó

AC/DC: végre befutottak a turnétervek! Hír

AC/DC logo 2020 Szépen halad az AC/DC visszatérése a hard rock világ élére, ezt már egy új dallal, és egy november 13-ra datált új albummal is szavatolta a csapat, ezek mellé egy friss podcast interjúban végre a turnétervek is odakerültek! A beszélgetésre a rock és metal fanatikus Dean Delray műsorában került, a

A világ első 'gyorstesztes' koncertjét tartja egy barcelonai klub Hír

Sala Apolo, Barcelona Egyre több kísérlet indul annak érdekében, hogy valamilyen formában vissza lehessen terelni az életet egy biztonságos szórakozásokat sem nélkülöző mederbe. Nyilván ehhez jó megoldás lesz majd egy működő vakcina, de addig is elengedhetetlenek az olyan próbálkozások, mint a németek augusztusi kísérl

Élő adásban nyom visszatérő bulit a Pendulum Hír

Pendulum band 2020 Miután szeptember közepén két új dalt is kaptunk a Pendulumtól, a csapat amennyire a jelen helyzet engedi, tovább pörgeti maga körül a hangulatot, és egy teljes bulit nyom majd október 2-án pénteken a La Manche csatorna partjárót, amit világszerte élőben nézhetnek majd a rajongók a trió hivatalos

Nagyon a küszöbön az AC/DC visszatérése! Hír

Ac/DC visszatérés 2020 A pár napja véletlen - vagy lehet nem is annyira véletlen - kikerült friss, határozottan egy új klip fotóinak tűnő információ-szivárgás után igen karakán jelét adta az AC/DC hogy úton a visszatérés: a közösségi oldalaikon 'felkapcsolták a világítást', azaz megjelent egy rövid videó a jellegzetes v