Wacken 2018 - A Dalriada is fellép a fesztiválon! Hír
A spanyol Leyendas del Rock, a cseh Masters of Rockés a svéd Sabaton Open Air után Európa (és a világ egyik) legnagyobb nemzetközi metal fesztiváljára, azaz a német Wacken-re is meghívást kapott hazánk folk metal zászlóshajója, a Dalriada!
Hirdetés
A zenekar idén januárban jelentkezett nyolcadik, Nyárutó címre keresztelt lemezével, mely röpke két hónap alatt mind hazai, mind nemzetközi viszonylatokban kiemelkedően pozitív kritikákat, visszajelzéseket kapott - a megjelenés hetében a MAHASZ lista első helyén nyitott, és azóta is stabilan jelen van a top 40-ben.
A nyári fesztiváldömping előtt, április 20 és 22 között az izraeli Orphaned Land és a francia Myrath társaságában egy három állomásos Japán miniturnén vesznek részt, melyen kétszer Tokyoban, egyszer pedig Osakában lépnek fel.
Ficzek András (gitár, ének): “Nagy örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a Dalriada zenekar is meghívást kapott a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb metal-ünnepére, a legendás Wacken Open Airfesztiválra. Metal zenekarral ennél nagyobb dolog nem nagyon történhet pályája során, főleg, hogy mindezt a Wacken történetében is az első magyar nyelven éneklő csapatként sikerült elérnünk. Óriási várakozással tekintünk az előttünk levő nyárra, ahol olyan bulik várnak ránk, mint a cseh Masters of Rock, a spanyol Leyendas del Rock, a Sabaton Open Air Svédországban, de ott leszünk a hatalmas Rockmaratonon, az Eastfesten, a Campuson, a Harley Davidson Open Air fesztiválon is, itthon is el lehet csípni tehát a zenekart. Találkozzunk!”
A banda a tavalyi év végén írta alá szerződését az osztrák RTA - Rising Talent Agency-vel, mely olyan feltörekvő, vagy akár már világszintű ismertségre szert tett zenekarokkal van együttműködésben, mint az Alestorm, az Arkona, a Månegarm, a Mercenary, Thobbe Englund, vagy az All But One.
Wacken 2018 jegyelővétel és további részletek >>>
Sajtóanyag: Edge Records
Kapcsolódó
Psychopath - tökös új Body Count dal a Fit for An Autopsy énekesével Hír
A Psychopath az első új daluk 2020 óta és a hamarosan érkező, Merciless című albumon szerepel majd. Ice-T és csapata ismét bizonyította, hogy közel négy évtized után is maximális fordulatszámon pörögnek, június 14-én pedig mi is megbizonyosodhatunk erről a Budapest Parkban. A Psychopath az első k
A brit Only The Poets nyit Yungblud előtt Hír
Az Only The Poets jelenleg az egyik legizgalmasabb, legdinamikusabban növekvő brit banda. A readingi származású csapat tavaly Lewis Capaldi turnéján játszott, ősszel már saját európai headline turnéra indultak, most pedig először érkeznek Magyarországra, ugyanis ők melegítenek majd be Yungblud elő
Tábor Fesztivál 2024: Road és Fish! jubileum is lesz Alsóörsön Hír
A TÁBOR Fesztivál az a hely, ahol a nagy számok törvénye alapján – tavaly például nem kevesebb mint 36 zenekar állt színpadon - mindig van ok az ünneplésre, az idei év pedig végképp nem maradhat majd koccintások nélkül. Ugyanis 2024 a hazai rocktörténelemben a negyedszázadok aranykora lesz, hiszen
Szeged napi kedvezmény a 2024-es SZIN-re Hír
Nyárzáró fesztiválunk, a Coca-Cola SZIN kedvezményes belépőkkel ünnepli Szeged Napját. Szeged 1719. május 21-én lett szabad királyi város, s a jeles dátumra utalva 521 igen kedvezményes SZIN-bérlet várja majd gazdáját, de korlátozott számban a napijegyek is olcsóbbá válnak. Immár hagyomány, hogy