Fesztiválok 18.oldal
3441 találat. Fesztiválbeszámoló, Fesztiválháttér, Fesztiválmunka, Hazai fesztiválok, 1 hét múlva Tábor Fesztivál - üzent az Alestorm és a Tankcsapda is
1 hét múlva Tábor Fesztivál - üzent az Alestorm és a Tankcsapda is Cikk
Egy hét van már csak hátra a legnagyobb balatoni rockházibuli startjáig, minden bizonnyal ez az időszak a közönség, a szervezők, és a zenearok számára is az egyik legizgalmasabb. Hogy kicsit elviselhetőbbé tegyük a várakozást, megkérdeztük a TÁBOR Fesztivál két nagyágyúját is, hogy ők mennyire vár
Megérkezett a 10 milliomodik Sziget látogató Cikk
A kezdetektől számított 10 milliomodik látogató pénteken dél körül lépett be a Szabadság Szigetére. Mint elmondta, hamarabb tervezte az érkezést, de a késés okán most egy örökbérlet boldog tulajdonosa lett.
Szerencsésen késett az eredeti terveihez képest Veronika, aki délelőtt 11-körül szeretett
A Szigeten sem drágább a sör, mint egy belvárosi klubban Cikk
Bárhol is állunk épp a Szigeten, nagyjából 150 méteres körben biztos találunk egy ún. food courtot, azaz olyan vendéglátós blokkot, ahol kedvünkre válogathatunk ételből, italból egyaránt. Az idén szinte minden szegmensében megújuló fesztiválon a vendéglátás is új arcát mutatja, kínálatában és kény
Cirkusz az egész Strand Fesztivál! Cikk
STRAND Allstars néven az LGT „Miénk ez a cirkuszt” című 40 éves dalát dolgozta fel a Margaret Island, Schoblocher Barbara, a Valmar és az eredeti előadók közül James, vagyis Karácsony János. Az apropó az augusztus 23-án induló STRAND Fesztivál, amely minden elemében cirkuszi világot idéz idén és a
Csütörtöktől Sziget 2023! Hír
A Sziget egy vibráló, sokszínű fesztivál, egy életérzés, az év kihagyhatatlan pillanatainak gazdag tárháza, koncertözön és partifolyam, valamint megannyi kulturális élvezet – tudjuk ezt már jól. Európa egyik legnagyobb fesztiválja idén számos újítással érkezik, amit érdemes lesz személyesen is meg
Hajdúnánási Utcazene Fesztivál 2024: megérkeztek a fellépők Esemény
Hajdúnánási Utcazene Fesztivál 2024 dátum
FLASZTER 2023: A kortárs művészet kiköltözik Budapest köztereire Esemény
FLASZTER 2023 dátum
Mit is kapunk egy Sziget 2023 napijegyért cserébe? Cikk
Mit kapunk egy Sziget napijegyért? Az biztos, hogy többet, mint egy nagy koncert. Ha jól csináljuk, komoly kultúr - és bulitúrát járhatunk be egy koncertjegy áráért. A Sziget App-ban pedig rendszerbe is foglalhatjuk a kihagyhatatlan helyeket.
Az elmúlt hónapokban sorra adták a kilincset egymásnak
Eső miatt halasztani kell a Wacken 2023 nyitását Hír
A német Wacken Open Air nem csak a masszív fellépősora, hanem a rendszeres dagonyák miatt is ismert, viszont a jelen időjárás kikezdte még a legendás fesztivált is: a masszív esőzés miatt szüneteltetni kell az egyébként augusztus 2-án induló rendezvényre a rajongók beköltöztetését.
Az élőkészület
148 000 ember látogatott el idén a Művészetek Völgyébe Cikk
Ismét látogatócsúcsot döntött az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén a tavalyi rekordot is megdöntötték, ezúttal 148 000 ember látogatott el a tíz nap alatt a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla. 2200-nál i
Művészetek Völgye 2024: Quimby, Bagossy Brothers Company, Carson Coma, Elefánt, 30Y, Beton.Hofi, Bëlga, Punnany Massif, Blahalouisiana, ... Esemény
Művészetek Völgye 2024 détum
1000 m2-es Nagyszínpad, 3000 raklapos Colosseum, 10000+ fős FreeDome, ... - górcső alatt a Sziget 2023 fő zenei helyszínei Cikk
A Sziget Nagyszínpad alapterülete több mint 1000 m2, a Samsung Party Aréna nézőtere 4000 m2, a FreeDome presented by Mastercard sátra több, mint 10000 fős befogadó képességű, míg a TicketSwap Colosseum 3000 raklapból épül fel. Az idei Sziget legnagyobb zenei helyszíneinek méretei is figyelemre mél
FEZEN 2024: Avantasia, KK's Priest, Sodom, ATB, Crownshift, Butcher Babies, Combichrist, Armored Saint, Scooter, Tankcsapda, Majka, ... Esemény
FEZEN Fesztivál 2024 dátum
Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény
Budapest Comic Con 2024 dátum
Fehértone Fesztivál 2024: Majka, Tankcsapda, Krúbi, Valmar, ByeAlex és a Slepp, Dzsúdló, Follow The Flow, Desh, ... Esemény
Fehértone Fesztivál 2024 dátum
Cinematiné Festival 2023: Dubfire, Dennis Cruz, Mahony, Marco Faraone, Richy Ahmed, Tini Gessler, ... Esemény
Cinematiné Festival 2023 dátum
Félidőnél és 70 000 látogatónál jár az idei Művészetek Völgye Hír
Még nem késő elindulni a Művészetek Völgyébe Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre, hogy részt vehessük az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján, ahol hajnalig tart a táncház, a reggel jógával indul, a nagyszínpadon pedig még olyan előadókra tombolhatunk, mint Csík-Presser-Karácsony k
SZIN 2023: hatalmas az érdeklődés, egyre több a hamis jegy Hír
Nagy az érdeklődés az idén 55. születésnapját ünneplő nagy nyárzáró fesztiválra, a szegedi Coca-Cola SZIN-re. A bérletek rohamosan fogynak, amire a jegyhamisítók is felkapták a fejüket. A szervezők már több hamis jegyet észleltek és felhívják a figyelmet, hogy a látogatók csak tiszta forrásból, az
Délutántól hajnalig megy majd a cirkusz a Szigeten Cikk
A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjs
Lista Szűkítése
Kapcsolódó kategóriák
különböző településeken Fesztiválok kategórában
különböző országokban Fesztiválok kategórában
Gödör Camp Fesztivál 2021 Esemény
Gödör Camp 2021 dátum
[ELMARAD] East Fest 2021 Esemény
East Fest 2021 időpont
Wacken Open Air 2022 Esemény
Wacken Open Air 2022 dátum
[ELMARAD] Wacken Open Air 2021 Esemény
Wacken Open Air 2021 időpont
Metal Factory 2021: megérkezett a program! Esemény
Metal Factory 2021 dátum
Ördögkatlan 2021: Péterfy Bori & Love Band, 30Y, Kiscsillag, Szabó Balázs Bandája, Wombo Orchestra, ... Esemény
Ördögkatlan Fesztivál 2021 dátum
Örvényeshegy Piknik 2021: a nyár derekára költözik a zalacsányi fesztivál Esemény
Örvényeshegy Piknik 2021 dátum
[ELMARAD] Sitkei Rockfesztivál 2021 Esemény
Sitkei Rockfesztivál 2021 időpont
[ELMARAD] Hello Ugar 2021 Esemény
Hello Ugar 2021 időpont
Rock Am Ring 2022 / Rock Im Park 2022: Green Day, Muse, Volbeat, Korn, ... Esemény
Rock Am Ring 2022 dátum
MiniFishing 2021 Esemény
MiniFishing 2021 dátum
[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2021 Esemény
Rockmaraton Fesztivál 2021 dátum
[ÚJ DÁTUM] Waldorfeszt 2021 Esemény
Waldorfeszt 2021 dátum
[ELMARAD] Harley-Davidson Open Road Fest 2021 Esemény
Open Road Fest 2021 dátum
[ELMARAD] SUN Festival 2021 Esemény
SUN Festival 2021 időpont
WONDEREST Fesztivál 2021 Esemény
WONDEREST Fesztivál 2021 dátum
MetalDays 2022 Esemény
MetalDays 2022 dátum
[ELMARAD] MetalDays 2021 Esemény
MetalDays 2021 időpont
[ELMARAD] Ozora Festival 2021 Esemény
Ozora Festival 2021 időpont
Lollapalooza 2021: Foo Fighters, Post Malone, Tyler, The Creator, Miley Cyrus, ... Esemény
Lollapalooza 2021 dátum