Budapest Park: 3 hét és nyitás! Cikk

bppark2017_fejlec_altalanos

Kereken három hét múlva elrajtol a Budapest Park 2017-es szezonja, és bár a tavasz elején már alaposan mazsoláztunk egyet az addigi programokból – Scooter, Simple Plan, Good Charlotte, Marilyn Manson, Damian Marley és a többiek – azóta külföldi és hazai fronton egyaránt erősített Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, úgyhogy íme, egy friss lajstrom, kikkel hízott az idei Park-szezon programkínálata az utóbbi hetekben!    

Hirdetés

Az biztos, hogy pop-punk sztárbandákból nem lesz hiány 2017-ben, hiszen az eddig sem harmatos nyárindító névsorhoz, június 14-re a nagyon sokak által visszavárt, kanadai Sum 41 (érzitek a számmisztikát?) is becsatlakozik, így pedig vitán felül a helyszín történetének legerősebb kínálatú júniusát élvezhetjük majd idén!

Talán még ennél is nagyobb kézdörzsölést okozott az amerikai Foster the People bejelentése, akik 2017. július 4-én először koncerteznek hazai földön, egy hatalmas indie bulit sejtetve a hazai közönségnek. Ráadásul a csapat idei turnéján már joggal várhatunk egy-két új számot is, úgyhogy valamennyi rajongónak kötelező gyülekező lesz a Budapest Parkban!

Hétről hétre vaskosabb a hazai menü is, aminek talán az egyik legizgalmasabb és legszínesebb eseménye lesz a május 11-i Random Trip lemezbemutató. Nem kevésbé érdekes a Vad Fruttik egész nyarat keretbe foglaló két – egy júniusi ’Original’ és egy szeptemberi ’HighTech’ – koncertje, de garantáltan ízes koncertélményt hoz majd a Bëlga, a Magashegyi Underground, Demjén Ferenc, a PASO és Copy Con vagy az  új lemezét bemutató Caramel is!

Budapest Park eddigi programok:

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolódó

Hazai fesztiválok 2025: dátumok, fellépők, jegyek [frissített lista] Cikk

Hazai Fesztiválok 2025 - Sziget Fesztivál Jelen a 2025-ös hazai fesztiválnaptárunk! Ahogy már megszokhattátok, erre az évre is igyekszünk egy masszív lajstromot összeszedni, hogy összegyűjtsük az ország nagyrendezvényeinek hivatalos információit.   Alább tehát a rendszeresen bővülő és frissülő, 2025-ös fesztivállistánk, amelyben a magyar

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban