Bollywoodban is szerették Goztola Kristina új filmjét Cikk

Goztola Kristina

Hirdetés

Az indiai filmgyártás fellegvárában, Bollywoodban, a világ egyik legnagyobb filmfesztiválján két díjat is nyert Goztola Kristina és Halmi Péter Le Collier (A nyaklánc) című alkotása a hétvégén. A francia-magyar kooprodukcióban készült misztikus dráma idén lett bemutatva egy másik indiai filmfesztiválon, ezt követően levetítették a római filmfesztiválon, majd a Sweden Film Awards- on is, ahol szintén díjat nyert.

Goztola Kristina már több, mint 40 nemzetközi filmben forgatott, és a mostani a második, aminek a producere is. A kisjátékfilmet idén januárban forgatták Párizsban, francia stábbal és színészekkel, köztük Eric da Costa színművésszel, aki Monica Bellucci unokatestvére. Érdekesség, hogy a filmet Kristina párja, Halmi Péter írta és rendezte, neki ez az első francia rendezése.

A film főszereplőjét, Maiat Kristina alakítja. A történet szerint a gyönyörű olasz nő Párizsba érkezik. Esténként felolvas Michelnek, egy öreg vak embernek. Maia megtudja, hogy a férfi egy sokat érő nyakéket rejteget. A lány az ékszer megszállottja lesz. A film Maia lelki vívódásának szürreális képe. A kisjátékfilm műfaja: misztikus dráma, amelyben a vizualitás és a zene kap hangsúlyt.

A kisjátékfilm Cannes-ban debütált volna, de mivel elmaradt a filmfesztivál, elsőként a Bangalore Rövidfilm Fesztiválon vetítették le június 7-én. Európában először a Sweden Film Awards on láthatta a közönség július 3-án, mi több, itt díjazták is a film képi világát, majd másnap, a Rome Prisma Independent Film Awards-ot is megjárta az alkotás. Az igazán nagy elismerést ezek után kapta a Le Collier: nemcsak, hogy beválogatták a világ egyik legnagyobb filmfesztiváljára Mumbai-ban, de az Indo-Global International Film Festivalon kisjátékfilm kategóriában elhozták a legjobb rendezésért járó díjat és a zsűri különdíját is. A koronavírus miatt fizikailag nem rendezték meg az eseményt, a magyar alkotópárost levélben értesítették a mai napon. És még az is lehet, hogy az idei év eddigi legnagyobb magyar vonatkozású filmsikere itt még nem ér véget: az alkotás július 30-án a Madrid Film Awards-on is versenybe száll.

* * *

Kapcsolódó

1944 filmbemutató november 30-án a Puskinban Cikk

1944 A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített. A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án dep

Együtt kezdtük - egy film, ami igazi nyári kikapcsolódást nyújt Cikk

Együtt kezdtük A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében. Az Együtt kezdtük drámai jeleneteiben kivételes tehetségükről tesznek tanúbizonyságot az új generáció színészei. Kik ők, és mit lehet tudni róluk? A pandémia utáni első szabadban töltött nyáron a mozi varázsa is korlá

Ismét a csillagok alatt mozizhatunk a budapesti plázák tetején Cikk

KULTIK Terasz - Corvin Plaza El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A KULTIK Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a KULTIK Köki Terasz június 14-én, a KULTIK Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet. A két kutyabarát moziban ezúttal is ny

100éves budapesti fotók elevenednek meg az Animatiqua újabb kisfilmjében Cikk

Eltűnt Budapest - 3. rész Korábban már két alkalommal nyűgözte le a közönséget a digitális animációval foglalkozó magyar kreatívcsapat, mikor életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Az Animatiqua legújabb filmje még hosszabb, még élénkebb, és még inkább bizonyítékát adja a cég virtuozitásának a komputerizált illusztrá