Y-generáció az Unióban - Neves rendezők filmjei a fiataloknak az EU-ról Cikk

Hirdetés

EU&ME, azaz az EU és Én elnevezéssel a 17 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó, másfél éves kampányt indít 28 tagállamában az EU. A Magyarországon május 13-án, az Európa-napi fesztiválon induló kampány keretében neves európai filmrendezők rövidfilmjei és magyar fiatalokról szóló videók mutatják be azt, hogyan segíti, illetve támogatja életüket és boldogulásukat az Unió. A filmek a mobilitás, a fenntarthatóság, a vállalkozások támogatása, valamint az alapvető emberi- és fogyasztói jogok témaköreit dolgozzák fel és jelenítik meg a fiatalok számára, akik közösségi média platformokon keresztül oszthatják meg és fejthetik ki véleményüket a témával és a számukra fontos uniós ügyekkel kapcsolatban.

Az európai lakosság negyedének, mintegy 125-130 millió fő 35 év alatti fiatalnak koruknál fogva már természetesek azok a jogok, előnyök és lehetőségek, amelyeket az EU és az uniós intézmények biztosítanak számukra és minden európai állampolgár számára nap mint nap. Öt neves európai filmrendező rövidfilmjein keresztül pont erről, az Unió napjainkban már természetesnek vett értékeiről és előnyeiről kíván párbeszédet kezdeményezni a 17-35 éves fiatalokkal az Európai Bizottság.

Georgios Zois filmje, a Party Animal (Partiállat) például azt dolgozza fel, miként támogatja az EU a fiatal vállalkozókat. Tomasz Konecki A magányos farkas (The Loner) című alkotása azt mutatja be, hogy milyen fogyasztói jogokat biztosít minden európai számára a közösség. Dalibor Matanić Debut (Debütálás) című filmje pedig az EU minden állampolgárát megillető, olyan alapvető emberi jogokat mutat be, mint a szabadsághoz, illetve a szabad véleménynyilvánításhoz való jog. Ezek a filmek már megtekinthetők az EU&ME kampány weboldalán.

A budapesti, Európa-napi fesztiválon bemutatkoznak továbbá a kampány magyar szereplői is, akik saját történeteiken keresztül mesélik el, hogy ők mit tekintenek az Unió értékeinek, illetve, hogy életüket milyen módon segíti, gazdagítja az EU. Megismerhetjük például Dórát, aki egy EU-s workshop hatására hozta létre újrahasznosított anyagokat felhasználó divatmárkáját, vagy Robit, aki külföldön szerzett tapasztalatának és kezdőtőkéjének köszönhetően nyitotta meg saját bárját Budapesten. Személyes történeteikből megtudhatjuk, hogyan segíti őket a kapcsolattartásban az, hogy az EU eltörölte a roaming díjakat, vagy hogy miként élnek az EU által biztosított fogyasztói és az utasokat megillető jogaikkal. Az EU&ME magyar szereplőivel készülő kisfilmek is a kampány weboldalán lesznek elérhetőek.

„A kampány célcsoportját képező magyar fiatalok életük meghatározó részét már az Európai Unióban élték le. Számukra természetes az, hogy az Unió területén szabadon utazhatnak, tanulhatnak, vállalkozhatnak, felár nélkül telefonálhatnak, vagy éppen sürgősségi orvosi ellátást kaphatnak. Az idősebb generációk tagjai azonban tudják, hogy ezek az előnyök nem maguktól értetődőek, hanem uniós tagságunk közös eredményei” - mondta Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. „Éppen ezért fontos, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét erre, és tudatosítsuk bennük azt, hogy ezek a közös vívmányok olyan értékeket képviselnek, amelyek a mindennapokban segítik életünket és boldogulásunkat itthon és az Európai közösség többi országában” – tette hozzá.

Az EU&ME kampány keretében magyar fiatalok is bemutathatják majd mindazt, amit ők az Unió legfontosabb értékeinek, előnyeinek tekintenek. A milleniumi korosztály magyar tagjai az „EU, ahogy én látom” címmel megrendezésre kerülő Fiatal Filmrendezők Pályázatára készíthetnek és nevezhetnek általuk készített kisfilmeket, azokról a témákról, amelyek befolyásolják az életüket.

A nevezéshez a résztvevőknek mindössze egy írott szinopszist és egy okostelefonnal készült kisvideót kell magukról készíteniük, amelyekben bemutatják filmjük lényegét. A pályamunkák közül egy ismert filmrendezőkből álló szakmai zsűri választja majd ki azt a tízet, akik közül öt szerencsés a közönség szavazatai alapján kap lehetőséget, az EU jóvoltából pedig pénzügyi támogatást filmje elkészítésére.

 

Sajtóanyag: EU & Me

Kapcsolódó

1944 filmbemutató november 30-án a Puskinban Cikk

1944 A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített. A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án dep

Együtt kezdtük - egy film, ami igazi nyári kikapcsolódást nyújt Cikk

Együtt kezdtük A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében. Az Együtt kezdtük drámai jeleneteiben kivételes tehetségükről tesznek tanúbizonyságot az új generáció színészei. Kik ők, és mit lehet tudni róluk? A pandémia utáni első szabadban töltött nyáron a mozi varázsa is korlá

Ismét a csillagok alatt mozizhatunk a budapesti plázák tetején Cikk

KULTIK Terasz - Corvin Plaza El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A KULTIK Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a KULTIK Köki Terasz június 14-én, a KULTIK Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet. A két kutyabarát moziban ezúttal is ny

100éves budapesti fotók elevenednek meg az Animatiqua újabb kisfilmjében Cikk

Eltűnt Budapest - 3. rész Korábban már két alkalommal nyűgözte le a közönséget a digitális animációval foglalkozó magyar kreatívcsapat, mikor életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Az Animatiqua legújabb filmje még hosszabb, még élénkebb, és még inkább bizonyítékát adja a cég virtuozitásának a komputerizált illusztrá