Budapest FotóFesztivál 2021: augusztus 5-től Élet / Kép kiállítás a Kiscelli Múzeumban Hír

BPF 2021: ÉLET/KÉP a Kiscelli Múzeumban

Hirdetés

A fesztivál ezévi hivatalos időszaka május végén lezárult, ám saját szervezésű kiemelt kiállításunk a „rendkívüli helyzet” okán augusztusban nyílik a Kiscelli Múzeumban.

A Budapest FotóFesztivál hagyományteremtő szándékkal minden évben közös gondolkozásra és alkotásra hívja a művészeket egy-egy klasszikus fotográfiai műfajban, kortárs magyar fotográfusok segítségével bemutatva, hogyan is viszonyul a hazai közeg az adott műfajhoz. Az 5 évvel ezelőtt indult sorozatot (portré–Szubjektum, csendélet–Csöndesen, tájkép–Távlatok, akt–Testkép) 2021-ben az Élet Kép című kiállítás folytatja. A nyílt pályázati felhívásra idén több, mint 200 alkotó jelentkezett. A kurátori válogatás augusztus 5-től látható a Kiscelli Múzeumban.

A zsáner/életkép a magyar fotográfia közel múltjának egyik legkedveltebb műfaja volt. A 20. század nagy részében ez a festészettől megörökölt műfaj vonzotta leginkább az amatőr és professzionális fényképészeket. A mindennapi élet jellemző mozzanatainak, helyzeteinek, pillanatainak önálló témaként való ábrázolása a reneszánsz óta van jelen a művészetben, majd a XVII. századi festészetben éli egyik virágkorát: hol allegorikus felhanggal, hol moralizáló tartalommal, vagy az életkorok, évszakok változásának, a tevékenységek, témakörök bemutatása által.

Igaz, hogy a 2020-as év a pandémia miatt egyáltalán nem kedvezett az emberközpontú fényképezésnek, a hétköznapi (gyakran) derűs mozzanatok megörökítésének, ám a kortárs alkotók talán nemcsak ezért vannak némileg zavarban az életképet illetően. A zsánertől való idegenkedés egyszerre látszik társadalmi jelenségnek és az alkotói attitűdben bekövetkezett markáns változás eredőjének. A beérkezett pályázatok között mégis tetten érhető volt a tradíció érvényes folytatása, de akár a magyar fotótörténet klasszikus életképeinek kritikai újraértelmezése, illetve a műfaj lényeges átalakításának, újjá értelmezésének gesztusa is.

A kiállítás a Budapest Fotófesztivál, a Kiscelli Múzeum és a Budapesti Tavaszi Fesztivál együttműködésével jött létre.

Élet/Kép kiállítók:

BALÁZS Imola, BÁNYÁSZ Anna, BARÁTH Mea, BENKŐ Imre, BONCSÉR Orsolya, BOOR Ádám, BUDAVÁRI Csaba, CHOCHOL Károly, CSILLAG Zsuzsanna, CSŐSZ Géza, DÉRI Miklós, FELVÉGI Andrea, FUCHS Lehel, GOMBAI Gellért, HALASI Eszter, HITRE Imola, HOMA Eszter, HUBAI Orsolya, KÁLLAI Márton, KÓSA Krisztián, KOVÁLCSIK Ágnes, MÉSZÁROS László, MOLNÁR Zoltán, OLÁH Gergely Máté, PITI Marcell, RÉDLING Hanna, RUPRECH Judit, SCHILD Tamás, SIÓRÉTI Gábor, SIVÁK Zsófia, TOMBOR Zoltán, URBÁN Ádám, VARGA Balázs

Kurátorok: SOMOSI Rita, SZARKA Klára

 

Budapest FotóFesztivál 

Kapcsolódó

Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír

World Press Photo 2023 A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér. Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj

Petőfi utcák népe - Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról (kiállítás) Hír

Hirling Bálint A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. A Capa Központ június 22. és október 1. között látogatható, Petőfi utcák népe című kiállítása azonban azt mutatja be, ha a költő most indulna vándorútjára, vajon mit látna. Hogyan élnek ma a magyarok? A Pict

Budapesten megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása Hír

Állandó Robert Capa életmű-kiállítás Robert Capa, a tudósító címmel június 13-án megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása az idén 10 éves Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új, 500 nm-es kiállítóterében. A Magyar Állam 2008-ban vásárolta meg a Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozatot, amely 937 darab a k

A humanista fotográfia magyar származású legendája a Capa Központban Hír

Nicolás Muller kiállítás 2022 - Capa Központ Az életének nagy részét Spanyolországban töltő Nicolás Muller, vagy ahogy Magyarországon a legtöbben ismerik, Müller Miklós a szociofotográfiai iskola egyik alaptagjaként egész életében elkötelezett volt a társadalmi kérdések iránt. Fotográfiáin megkapó érzékenységgel hívta fel a figyelmet az élet