Closer: jazz világsztárok költöztek a Godot Kortárs Művészeti Intézetbe Hír

Hirdetés

Egy portré akkor lesz portré, ha a zenész vagy a színész nem szerepet játszik vagy pózol, hanem saját magát mutatja be. Az őt megörökítő fényképész feladata pedig, hogy le tudja dönteni a köztük lévő falakat, hogy a portré alanya valóban önmagát adja. Kleb Attila ennek a mestere. Most az általa készített portrékból Closer címmel nyílt kiállítás március 6-án a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos, világhírű operatőr nyitotta meg és több, a képeken szereplő jazz világsztár is tiszteletét tette a megnyitón.

„A műterem egy különleges világ, ahol szinte pszichológusként kell közelíteni a fotózás alanyához, le kell tudni hámozni róla a héjat, hogy önmagát mutassa a kamera előtt” – vallja a portré fotózásról Kleb Attila. Ezzel szemben a külföldi zenészeket ábrázoló portrék a fellépés előtti vagy utáni pillanatokban készülnek el a színfalak mögött, ahol sosincs több idejük öt percnél. Ahogy mondja: ez benne az izgalom. Így születnek a pillanat ihlette, egyedi portréi is. Kleb a Get Closer Concerts művészeti vezetője, alapítója is, az elmúlt öt év során számos jazz világsztárt hívott el hazánkba, akik közül sokakról portré is készült. Pont a fellépés előtti vagy utáni percekben.

Most ezekből a mesélő portrékból nyílt kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr nyitotta meg, de több ismerős arc jelen volt a portrékról, például Erik Truffaz.

Kleb Attila egyébként 1986 óta dolgozik fényképészként. 1991-ben az MTI fotóriportereként kezdte. A Népszabadság fotósaként rengeteg interjúhoz készített képet, itt vetette fel először főszerkesztőjének, Völgyi Verának, hogy szívesen készítene műteremben is portrét alanyairól, hogy ne az interjú közben elkapott gesztikulációk alapján mutassák be az embert. Itt kezdődött a szerelem a portré fotózással és vált mára annak mesterévé, képeivel megnyitva a közönség előtt a rajta szereplő művész lelkét is. A kiállítás május 10-ig látogatható.

Closer kiállítás további infók >>>

 

Godot Kortárs Művészeti Intézet

Kapcsolódó

Száz legendás Mercedes egy helyen, Szegeden Hír

Classic Car Show & Expo 2024 Magyarországon először látható együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva. A Szegeden, április 20-án és 21-én látható egyedülálló kiállítás, a Classic Car Show & Expo elhozza a Merce

Sci-fi világot teremtenek fényszobrász alkotások Budapesten Hír

Szilágyi-Herczeg transfuse pattern Mikrokozmosz címmel Szilágyi Csilla fényszobrász üveg és beton alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A tárlat különlegessége, hogy Herczeg Tamás lézeranimációinak köszönhetően a tárgyak mintázatai kivetülnek a falra. Az Egyesült Államokban, Finnországban és Magya

Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír

World Press Photo 2023 A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér. Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj

Petőfi utcák népe - Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról (kiállítás) Hír

Hirling Bálint A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. A Capa Központ június 22. és október 1. között látogatható, Petőfi utcák népe című kiállítása azonban azt mutatja be, ha a költő most indulna vándorútjára, vajon mit látna. Hogyan élnek ma a magyarok? A Pict