A Várkert Bazárba látogat az Iparművészeti Múzeum Hír

Hirdetés

2019 tavaszától a Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezhet kiállításokat az Iparművészeti Múzeum. Az állandó kiállítások és a kulturális események mellett a Várkert Bazár Húsvét hétvégéjén színes családi programokkal is várja az érdeklődőket.

A Várkert Bazár és az Iparművészeti Múzeum együttműködési megállapodásának értelmében a múzeum 2019 tavaszától a Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezheti meg kiállításait.

Cselovszki Zoltán az Iparművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: „Az Iparművészeti Múzeum célja, hogy a főépület nagyrekonstrukciója idején is jelen legyenek műtárgyaink a főváros kulturális kínálatában. A 2018 őszén újból megnyitott Ráth György villa állandó kiállítása mellett erre a Várkert Bazár Testőrpalotája nyújt lehetőséget, ahol a Múzeum az elkövetkező években időszaki kiállításokat tervez megvalósítani. Ezen a helyszínen bemutatkoznak a Múzeum legfontosabb gyűjteményi egységei, elsőként a gyűjteménybe került új szerzemények. A kiállítások részben megelőlegezik az Iparművészeti Múzeum rekonstrukció utáni új állandó kiállításának egységeit, ráirányítva a figyelmet a gyűjtemény kiemelkedő fontosságára a magyar kulturális örökség palettáján. A Múzeum ugyanis egyszerre a magyar nép kincsesháza, valamint a magyarság iparművészeti csúcsteljesítményeit jelentő hungarikumok legfontosabb gyűjteménye is. A kiállításokon a gyűjtemény műtárgyai és a közönség között új viszonyt szeretnénk kialakítani, az információk átadásának újszerű módszereivel. Terveink szerint a kiállítások egy része utazó kiállítás formájában más helyszínekre, akár a határon túlra is eljuthat majd.”

„A Várkert Bazár küldetésének egyik kiemelt célja a kultúraközvetítés, ezért örömmel fogadtuk be az Iparművészeti Múzeum kiállítását, amely értékeiben és hangulatában kiválóan illeszkedik az általunk szervezett kulturális programokhoz. Együttműködésünk alapvető célja a Várkert Bazárban rendezendő kiállítás útján a művészetek népszerűsítése, a magyar társadalom minél szélesebb rétegeivel való megismertetése, megszerettetése, s ezen keresztül a Várkert Bazár újjáépített részének ismertté tétele mind a hazai, mind a külföldi közönség számára.” – mondta el Sikota Krisztina a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese.

Az első kiállítás Értékőrzés, értékteremtés a 21. században címen 2019. májusában nyílik a Várkert Bazár Testőrpalotájában.

 

Várkert Bazár

 

 

 

 

Kapcsolódó

Nyílik a 19. ARC kiállítás, megvannak az idei díjazottak! Hír

Az Örs vezér terétől 300 méterre található füves területen lesz megtekinthető a a 19. ARC közérzeti kiállítás. Szeptember 27-től október 13-ig, az Örs vezér útján, a Budapesti Metropolitan Egyetem mögötti utcában várnak mindenkit szeretettel.  Mivel a bemutató lakóövezetben található, ezért a kép

Az Urániába érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató kiállítás Hír

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt

Philip Pocock berlini fotósorozata először Magyarországon! Hír

Először látható Magyarországon Philip Pocock világhírű fotóművész BERLINI SOROZATA. A november 29-én csütörtöktől látogatható nyíló kiállításon az 1982-ben készített különleges fotósorozatát tekinthetik meg a Hidegháború idejéből, a Berlini fal két oldaláról, amely az idei Paris Photón, a világ ve

Vedd észre, leplezd le, mutasd meg! - megnyílt a 18. ARC Hír

Bár a szervezők nem kaptak lehetőséget arra, hogy a 17 éves hagyományt folytatva továbbra is a LIGET legyen a befogadó helyszíne a kiállításnak – a zuglói önkormányzatnak köszönhetően –, Zuglóban maradt az ARC. Az Örs vezér terétől 300 méterre található füves sétányon lesz megtekinthető az idei tá