Magyar fényfestő csapat a berlini fényfesztiválon Hír
Hirdetés
A fényművészek különleges videotechnológiával alakítják át a berlini látványosságokat művészi alkotásokká. Az október 5. és 14. között megrendezésre kerülő, nemzetközileg is elismert esemény ismét több milliós, a világ minden részéről származó közönséget kápráztat el. A versenyen Magyarországot – egy nemzetközi szavazás eredményeként – a Kiégő Izzók (Glowing Bulbs) elnevezésű csapat képviseli.
Az E.ON tovább erősíti kulturális elkötelezettségét Berlinben, és kizárólagos védnökként ismét támogatja a város fényfesztiválját, amely során a multidimenzionális videotechnológiával készült alkotásokat többek között az Alexanderplatzon található tévétoronyra vetítik ki.
Az országokat képviselő művészeket az idén – az Eurovíziós Dalfesztiválhoz hasonlóan – Európa-szerte a helyi előzetes fordulók során választották ki. A most zajló döntőben pedig kiderül, hogy melyik ország versenyzője nyeri a fesztivál fődíját, az E.ON „Let’s Create a Better Tomorrow! díjat.
Annak érdekében, hogy a fiatalok megismerjék a fesztivált, az E.ON nemzetközi szinten influencerekkel dolgozik együtt – köztük bloggerekkel és vloggerekkel, így számos eredeti történet lát majd napvilágot a véleményvezérek szemszögéből.
Az E.ON emellett egy fotópályázatot is szervez a látogatók számára: aki október 5. és 14. között fotót készít a fesztivál helyszínén, és feltölti azt az Instagramra a #lightsbyEON hashtaggel, értékes nyereményekkel gazdagodhat – például okostelefont vagy okosotthon-csomagot nyerhet.
Közönségszavazás (határidő: október 14.) >>>
- Kiégő Izzók -
Kapcsolódó
Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír
A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl
2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír
A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor
Mire készülsz? - Július 26-ig várja a pályaműveket a 23. ARC Hír
Csapj az unikornisok közé, adj áramot a varázsgömbnek, rázd meg az ötletfát, és alkoss bármi jót, ami kép, szöveg, gondolat, indulat, látomás, szenvedély! Teremts saját világot, adj arcot a holnapnak, üzenj idén is azoknak a százezreknek, akik művedet látva veled gondolkodnak majd arról, hogy mire
A Müpa ad otthont a legújabb Kolodko-szobornak Hír
18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat márciustól egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a „Füles” fantázianévre hallgat