2500 bizonyíték, hogy szorgalmas a Momentán Társulat! Hír

A Momentán Társulat 2500. előadását tartja a héten!

Hirdetés

2500. alkalommal áll színpadra Magyarország legrégebbi és legnépszerűbb improvizációs színháza, a műfaj hazai meghonosítója, a Momentán Társulat augusztus 26-án. A csapat az idei évben nagykorúságát is ünnepli, hiszen 18 éve indult útnak az improvizációs társulat és vált népszerűvé a felhőtlen szórakozásra és az igazán bravúros színpadi megoldásokra vágyók körében. A 2500. előadás a nézők körében legnépszerűbb formájukra, a RögvEstre esik.

A színházba vagy éppen fesztiválra járók között ismerősen cseng már a Momentán Társulat neve, akik az idén immáron 18 éve szórakoztatják közönségüket. A társulat több mint 10 éve saját színházat is üzemeltet Budapest belvárosában, mely igazán kuriózumnak számít az alternatív színházi gyakorlatban. Impróestjeik minden alkalommal a közönség bevonásával, a nézők ötletei alapján születnek, így minden este egyedi és megismételhetetlen.  Számos különböző tematikai keretben és formában játszanak, így a legrégebbi és legnépszerűbb előadásformájuk, a RögvEst, az impróshow élményét adja a nézőnek, de van például pszichológiai problémákat feldolgozó előadásuk, a zenei improvizációra vagy éppen a filmes műfajokra épülő, azokat megjelenítő performanszuk is.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy évről évre egyre népszerűbb az improvizáció műfaja, még úgyis, hogy az előző időszakban sokszor online tudtuk csak nézőinket kiszolgálni – mondta el Kiskovács Attila, a Momentán alapító tagja. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy akár saját színházunkban, akár egy fesztiválon teltház előtt tudunk játszani és tényleg felszabadult perceket, órákat tudunk nézőinknek nyújtani. Azt hiszem 18 évvel ezelőtt, megalakulásunkkor még magunk sem hittük, hogy egyszer 2500 lejátszott előadást tudhatunk magunk mögött – ez az alternatív színházi palettán egyedülálló. Ugyancsak ennek a népszerűségnek köszönhető az is, hogy nem csak nézni, de tanulni is szeretnék sokan az improvizációt. Évről évre nő azok száma, akik szeretnének belekóstolni ebbe a világba és ennek is nagyon örülünk” – tette hozzá Kiskovács.

Az elmúlt években nem csak saját főhadiszállásán láthattuk a Momentán Társulat játékát, hanem számos vendégszereplés alkalmával is, így többek között Kapolcson, a Művészetek Völgyében, a Momentán Udvar a Völgy egyik legnépszerűbb helyszíneként működött, vagy találkozhattunk velük a Strand Fesztiválon is.  A nyár folyamán a Margitszigeten szabadtéren várták az improvizáció iránt nyitott közönséget, de gyakori vendégek céges, üzleti eseményeken is.

A 2500. előadás éppen legnépszerűbb és egyben legrégebbi formájukra, a RögvEstre esik augusztus 26-án.

További Momentán Társulat információk, előadások >>>

 

Momentán Társulat

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet