Balázs Zoltán Augusztus rendezése Prágában és Pozsonyban is! Hír

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Magyar Művészeti Kar ötödéves színművész hallgatóinak Augusztus című előadása, melyet Balázs Zoltán színész, rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője állított színpadra, a 2018. január 13-i nagysikerű marosvásárhelyi bemutatója óta számos romániai és külföldi fesztiválmeghívást kapott. A Bruno Schulz elbeszélései nyomán készült nonverbális előadás a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon és a kecskeméti Szín-Tár Fesztiválon való vendégszereplés után legközelebb Budapesten, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének programjában lesz látható 2018. április 20-án 17.00 órakor a Thália Színház Arizona Stúdiójában.

Hirdetés

Bruno Schulz Fahajas boltok című novellafüzéréből inspirálódott Augusztus a budapesti vendégjátékot követően május 5-én a prágai Zlomvaz Fesztiválon mutatkozik be a cseh közönségnek, ahová idén a szervezők a fesztivál programjába mindösszesen négy külföldi előadást válogattak be. Ezt követően június 9-én a pozsonyi Istropolitana Fesztiválon, június 15-én a nagyszebeni FITS Fesztiválon, június 28-án pedig a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján találkozhat a közönség a különleges hangulatú előadással.

Balázs Zoltán rendszeresen visszatérő vendége a romániai színházi életnek: 2005-ben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban rendezte az Odüsszeusz hazatérése című előadást, 2011-ben a Maladypével a SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválon játszotta a világot látott Leonce és Léna, majd 2012-ben a fesztiváldíjas Tojáséj és Platonov című előadásokat. A következő év tavaszán a Radu Stanca Nemzeti Színház és a Maladype koprodukciójában mutatták be az öt UNITER-jelölést kapott Mester és Margaritát, 2017-ben pedig A kommunizmus története című előadásért Balázs Zoltán elnyerte a Legjobb rendező díját az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Jelenleg a bukaresti Odeon Színházban állítja színpadra Elzbieta Chowaniec Gardénia című darabját.

A Maladype Színház művészeti vezetője 2017 novemberében B. Fülöp Erzsébet osztályvezető tanár meghívására érkezett az egyetemre, hogy végzős osztályának növendékei a közel másfél hónapos próbaidőszak alatt a rendezőre specifikusan jellemző színházi gondolkodást és módszert megismerhessék. A független színházi alkotó, aki korábban már rendezett egyetemi hallgatókat (2007 - A Mikádó – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest; 2017 – A lecke – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest) a kilencfős csapattal a novellák részletes elemzése és az egyéni mozgásképletek elsajátítása után az összművészetek és a játék nyelvén valósította meg a lengyel szerzőre jellemző tartalmi-formai összefüggések bizarr rendszerét.

 

Sajtóanyag: Határon Túli Magyar Színházak Szemléje

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet