Elkezdődött a Városmajori Színházi Szemle Hír
Június 22. és július 8. között zajlik a Városmajori Szabadtéri Színpad népszerű Színházi Szemle sorozata, amely a nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatja be. A 6 vidéki városból érkező 6 előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat a legjobb előadásra.
Hirdetés
A csíkszeredai társulat telt ház előtt mutatta be június 22-én a Tisztelt Ház című vígjátékot Lendvai Zoltán rendezésében, amely nagy tetszést aratott a budapesti közönség körében is. A Szemle-program június 24-én, szombaton a Szabadkai Népszínház Amadeus című színművével folytatódik, amely a két zseni, Mozart és Salieri egymással való küzdelmét mutatja be Béres Attila rendezésében, Pálfi Ervin és Balázs Áron főszereplésével. Június 29-én Feydeau népszerű bohózata, A hülyéje kerül színre a miskolci társulat előadásában, majd július 1-jén érkezik A falu rossza Szombathelyről. A „népszínmű három zenés részben” a Mohácsi-testvérek átiratában, Mohácsi János rendezésében a Pécsi Országos Színházi Találkozón is bemutatkozott, ahol Sodró Eliza a legjobb 30 év alatti női színész díját érdemelte ki alakításáért. Július 4-én a Mágnás Miska operettet a kecskeméti Katona József Színház társulata játssza Rusznyák Gábor rendezésében, majd a nyíregyházi színház Képzelt riportja zárja a Szemlét július 8-án, Tasnádi Csaba rendezése.
Az előadásokat négy fős szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Ullmann Mónika színművész, Kozma András dramaturg, a Nemzeti Színház tagja, Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, valamint Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik több kategóriában díjazzák a látottakat. A díjátadóra immár hagyományosan szeptember elején kerül majd sor. A Szemle ideje alatt a közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott előadásra a www.szabadter.hu oldalon.
A Városmajori Színházi Szemle idei előadásaira kiemelten nagy az érdeklődés, a jegyek nagy része elővételben elkelt, és néhány előadásra már csak alig, vagy nem kaphatók. Bővebb információ és online jegyvásárlás: szabadter.hu/szinhazi-szemle
Sajtóanyag: Városmajori Szabadtéri Színpad
Kapcsolódó
Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír
Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho
Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír
Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl
Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír
Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato
Indul a SzínházTV harmadik évada Hír
Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet