Keserédes vámpírrománc Pálfi György és a TRIP első színházi rendezésében Hír

Vér, iskolai erőszak, titokzatos gyilkosságok, még titokzatosabb kapcsolatok - mindez az egykori AVH-sok legfőbb találkozási terében.

Hirdetés

Budapest egyik legizgalmasabb helyén, a megnyitás előtti Zsilipben mutatkozik be a TRIP első darabjával: Eli, a vámpírlány és  Oskar, a magányt és bántalmazást egyre nehezebben viselő fiú vérrel átitatott szerelmének történetével. 

A világsikerű svéd szerelmes horror regény már megelevenedett saját nyelvén filmen, készült belőle amerikai remake, állították Londonban színpadra. Most a TRIP mutatja be Pálfi György első színházi rendezéseként.

Kik állnak a vérrel öntözött szerelmes előadás mögött?

  • Izgalmas és szenvedélyes alkotócsapat. Magács László, a TRIP kitalálója és indítója, aki korábban a Merlint, legutóbb pedig az Átrium Film-Színházat hívta életre. Az engedj be! darabot Pálfi György, többek között a Szabadesés és a Taxidermia filmek rendezője rendezi, a szereplők között pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint Quintus Konrád, volt székesfehérvári színházigazgató, Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő, Sörös Sándor, a Nemzeti Színház egykori tagja, Mel Gibson és Magnum magyar hangja, vagy éppen Szabó Simon, egy generáció Rojalja.
  • A látványvilágot a Kiégő Izzók csapata erősíti.
  • A TRIP helyspecifikus színház, vagyis egy-egy darab a történettel kapcsolódó, különleges terekben elevenedik meg. Az Engedj be!-t,  első nagyszabású darabjukat a nyitás előtt álló újlipótvárosi közösségi térben, a Zsilipben rendezik meg, ami az MSZMP pártétkezdéje volt.
  • A TRIP előadásai rövid ideig, egy blokkokban láthatóak. Az Engedj be! november 1. és december 31. közötti dátumokon tekinthető meg.
  • A TRIP történetei mögött erős társadalmi mondanivalók is állnak: a vámpíros szerelmi történetben szó esik iskolai erőszakról, függőségről, kiszolgáltatottságról. Érdemes figyelemmel kísérni a darabokat kísérő  társadalmi kampányokat, szakmai programokat és beszélgetéseket.
  • A TRIP bázisa a Kassa hajó, innen indulnak útjukra helyspecifikus darabjaikkal, közben pedig különböző kulturális eseményeknek adnak otthont.

További részletek >>>

 

Sajtóanyag: TRIP

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet