Keserédes vámpírrománc Pálfi György és a TRIP első színházi rendezésében Hír

Vér, iskolai erőszak, titokzatos gyilkosságok, még titokzatosabb kapcsolatok - mindez az egykori AVH-sok legfőbb találkozási terében.

Hirdetés

Budapest egyik legizgalmasabb helyén, a megnyitás előtti Zsilipben mutatkozik be a TRIP első darabjával: Eli, a vámpírlány és  Oskar, a magányt és bántalmazást egyre nehezebben viselő fiú vérrel átitatott szerelmének történetével. 

A világsikerű svéd szerelmes horror regény már megelevenedett saját nyelvén filmen, készült belőle amerikai remake, állították Londonban színpadra. Most a TRIP mutatja be Pálfi György első színházi rendezéseként.

Kik állnak a vérrel öntözött szerelmes előadás mögött?

  • Izgalmas és szenvedélyes alkotócsapat. Magács László, a TRIP kitalálója és indítója, aki korábban a Merlint, legutóbb pedig az Átrium Film-Színházat hívta életre. Az engedj be! darabot Pálfi György, többek között a Szabadesés és a Taxidermia filmek rendezője rendezi, a szereplők között pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint Quintus Konrád, volt székesfehérvári színházigazgató, Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő, Sörös Sándor, a Nemzeti Színház egykori tagja, Mel Gibson és Magnum magyar hangja, vagy éppen Szabó Simon, egy generáció Rojalja.
  • A látványvilágot a Kiégő Izzók csapata erősíti.
  • A TRIP helyspecifikus színház, vagyis egy-egy darab a történettel kapcsolódó, különleges terekben elevenedik meg. Az Engedj be!-t,  első nagyszabású darabjukat a nyitás előtt álló újlipótvárosi közösségi térben, a Zsilipben rendezik meg, ami az MSZMP pártétkezdéje volt.
  • A TRIP előadásai rövid ideig, egy blokkokban láthatóak. Az Engedj be! november 1. és december 31. közötti dátumokon tekinthető meg.
  • A TRIP történetei mögött erős társadalmi mondanivalók is állnak: a vámpíros szerelmi történetben szó esik iskolai erőszakról, függőségről, kiszolgáltatottságról. Érdemes figyelemmel kísérni a darabokat kísérő  társadalmi kampányokat, szakmai programokat és beszélgetéseket.
  • A TRIP bázisa a Kassa hajó, innen indulnak útjukra helyspecifikus darabjaikkal, közben pedig különböző kulturális eseményeknek adnak otthont.

További részletek >>>

 

Sajtóanyag: TRIP

Kapcsolódó

Visszatért Magyarországra az Attraction Árnyékszínház Hír

Attraction Árnyékszínház Újra hazai terepen a Britain’s Got Talent 2013-as évadának győztese, az Attraction. A világhírű táncosok hét év után újra láthatóak lesznek magyar színpadokon, ráadásul júliusban és augusztusban nyári táboraik keretében betekintést engednek előadásaik kulisszatitkaiba is. Felejthetetlen élményt é

Július 11-én megnyit a Budai Szabadtéri Színház is Hír

Budai Szabadtéri Színház A tervezett júniusi nyitás helyett a járványügyi intézkedések és az időjárás miatt csak július 11-én nyílik meg idén a Budai Szabadtéri Színház az egykori Csillebérci Úttorőtábor területén. A 2020-as programban koncertek, vígjátékok, musicalek, operett és nóta estek váltják egymást a színpadon. Az

Ingyenes hálakoncerttel köszöni az egészségügyi dolgozók munkáját a Budai Szabadtéri Színház Hír

Budai Szabadtéri Színház nézőtér Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus elleni küzdelemben. A 2020. augusztus 31-én megrendezésre kerülő koncerten musical, operett és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingye

Színházi kuriózummal köszönti Shakespeare-t a Maladype Színház Hír

Maladype Színház Shakespeare születésnapján igazi kuriózummal lepi meg közönségét a Maladype Színház. Április 23-án, csütörtökön, 19:00 órától „Egy legendás Hamlet utolsó előadása” címmel online premiert tartanak a színház YouTube-csatornáján. A közönség és a színházi szakma körében is nagy népszerűségnek örvendő,