Tiltott darabbal indul a Tesla Teátrum Hír

Titokban jutott el Vas-Zoltán Iván rendezőhöz Háy Gulya Appassionata című drámájának kézirata, amelyet idén április 29-én visz színpadra a Tesla Teátrum. Az egykor nemkívánatos drámát a szerző özvegye, Háy (Majoros) Éva rejtélyes körülmények között küldte el Svájcból a rendezőnek, még a rendszerváltás előtt. A drámában egy művész pár szerelmi története és a kommunista diktatúrával szembeni küzdelme bontakozik ki az ‘56-os forradalmat követő megtorlás idején.

Hirdetés

Az Appassionata című Háy drámának mostoha sors jutott: Nyugat-Németország számos színpada ugyanazzal az indoklással utasította vissza: veszélyes az enyhülésnek. Ezt írta Háy Éva, az író özvegye A barikád mindkét oldalán című, 2000-ben megjelent emlékiratában. Háy Gyula drámái életében és halála után is népszerűek voltak, de a börtönlét után szerzett, rendszerkritikus, '56-os drámáját a politika mindenhol elutasította.

Vas-Zoltán Iván rendezőhöz Háy Éva juttatta el az Appassionata kéziratát 1988-ban azzal a céllal, hogy férje szerzeménye valaha egyszer színpadra kerülhessen. A rendező egy másik Háy-darab, a Varró Gáspár igazsága című dráma grúz bemutatója után érdemelte ki a bizalmat, így kapta meg a Svájcban magyar nyelven kiadott dráma kéziratát.

Az Appassionáta története szerint az évek óta Nyugaton élő, világhírű, gyönyörű, magyar zongoraművésznő 1957 márciusában váratlanul hazaérkezik, hogy kiszabadítsa a Kádár-kormány börtönéből forradalmár-költő férjét. A nemzetközileg elszigetelődött új hatalom ajánlatot tesz a házaspárnak: ha az Európa-szerte ünnepelt zongorista hajlandó a magyar fővárosban koncertezni, a költő pedig elnémul, szabadon távozhatnak az országból.

 

További információ: https://www.facebook.com/teslateatrum/

 

Sajtóanyag: Positive  

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet