Városmajori Színházi Szemle 2017 - Íme a versenyprogram! Hír

Az elmúlt év legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai között olyan közkedvelt slágerelőadások szerepelnek, mint az Amadeus, a Képzelt riport… vagy a Mágnás Miska, de Miskolcról, Szombathelyről és Csíkszeredáról is érkeznek népszerű produkciók a versenyprogramba. A kiemelt művészi értéket képviselő előadások Szemléjét 2017. június 22. és július 11. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Hirdetés

Kihirdették a 2017-es Városmajori Színházi Szemle versenyprogramját, amelynek keretében idén hat város hat legjobb zenés, szórakoztató előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A háromtagú szakmai bizottság – Papp Tímea, Stuber Andrea és Urbán Balázs színikritikusok – több mint ötven, 2016. március 1. és 2017. február 20. között bemutatott vidéki és határon túli színházi előadás megtekintése során választotta ki azokat a produkciókat, amelyek szórakoztató jellegük mellett a művészi megvalósítás szempontjából is kiemelkednek a kínálatból, ugyanakkor megfelelnek a Városmajori Szabadtéri Színpad technikai adottságainak is.

A versenyprogramba javasolt előadásoknál a válogatók a színészi alakítások színességét, a professzionális társulati munkát, illetve a művek újszerű megközelítését emelték ki. A nyárindító Városmajori Színházi Szemlében idén a klasszikus szórakoztató műfajok képviseltetik magukat, zenés előadások és komédiák, de Feydeau-bohózat és népszerű operett is szerepel a programban. Bemutatkozik a nyíregyházi, miskolci, szombathelyi, kecskeméti, csíkszeredai és szabadkai társulat, amelyek közül többen a Városmajori Szemle visszatérő vendégei. Az előadásokat olyan neves rendezők állították színpadra, mint Béres Attila, Lendvai Zoltán, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Tasnádi Csaba és Szőcs Artur.

A 2017. évi Városmajori Színházi Szemle versenyprogramja:

  • Déry Tibor - Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválrólMóricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (rendező: Tasnádi Csaba)
  • Tóth Ede: A falu rossza – Weöres Sándor Színház, Szombathely (rendező: Mohácsi János)
  • Peter Shaffer: Amadeus – Szabadkai Népszínház (rendező: Béres Attila)
  • Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska – Katona József Színház, Kecskemét (rendező: Rusznyák Gábor)
  • Georges Feydeau: A hülyéje – Miskolci Nemzeti Színház (rendező: Szőcs Artur)
  • Vadnay László – Békeffi István – Márkus Alfréd: Tisztelt Ház – Csíki Játékszín, Csíkszereda (rendező: Lendvai Zoltán)

A Városmajori Színházi Szemlét 2017. június 22. és július 11. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A programot idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség az interneten szavazhat a kedvenceire. A jegyvásárlás hamarosan megkezdődik a Szabad Tér Színház honlapján: www.szabadter.hu.

 

Sajtóanyag: Szabad Tér Színház

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet