Pályázat, tehetségkutató 5.oldal
127 találat. Kreatív fővárosi kirakatokat keres az Együtt a Művészetért Egyesület és a Budapest Projekt Galéria

Kreatív fővárosi kirakatokat keres az Együtt a Művészetért Egyesület és a Budapest Projekt Galéria Hír

Nemzetközileg is egyedülálló művészeti projektre írt ki pályázatot Kirakatban Budapest címmel az Együtt a Művészetért Egyesület a Budapest Projekt Galériába 2018. októbere és 2019. márciusa közötti időszakra. A pályázat célja egy-egy olyan kreatív kirakat létrehozása a város szívében, amely látván

Elindult a jelentkezés 3. CEWE FOTÓKÖNYV pályázatra! Cikk

Harmadik alkalommal hirdetik meg a CEWE Fotókönyv pályázatot, amelynek során ezúttal még több, összesen mintegy 2 millió forint értékű nyereménnyel díjazzák a legszebb alkotásokat. Sőt, most minden bátor pályázót megjutalmaznak egy 3000 forintos CEWE-kuponnal is! Ez a megmérettetés azonban nem csa

Hangfoglaló Program 2018: elérhető az induló előadók számára kiírt pályázat! Hír

Azzal, hogy immár elérhető a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) holnapján a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának legfrissebb pályázata, hivatalosan is elindult a Program ötödik évada. Az Induló Előadói Alprogram pályázata révén újabb 20 feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat 2.000.000 F

Kulturális influencert keres a kortársPRos csapata! Cikk

Manapság mindenki az influencerekről beszél. Influencerekben hisz. A minőségi kultúra sem kivétel ez alól. Csakhogy eddig nem bukkant fel az a személy, aki hűen tudná ez utóbbit képviselni. A kortársPRos, mint az ország egyetlen összművészeti kommunikációs ügynöksége, keresi azt a wannabe influenc

CEWE Photo Award 2019 - már megy a jelentkezés! Cikk

CEWE Photo Award 2019 néven hirdette meg újból Európa legnagyobb fotószolgáltatója nyílt fotópályázatát, amelynek során továbbra is a „gyönyörű világunk” mottó jegyében keresik a képeket. A megmérettetés nemcsak nevében, hanem tartalmában is megújult, hiszen már összesen 10 kategóriában várják a nev

ArtZept 2018: A fény szabadsága Cikk

A Zepter International idén már 15-ik alkalommal, ismét meghirdeti formatervezési pályázatát, az ArtZeptet. A 2018-as év témája: A fény szabadsága Az előző évek ArtZept pályázataiban a beküldendő pályamunkák témáit határozta meg a cég, az anyaghasználatot és a műalkotások technikájának megválaszt

Átadták a Müpa Karc kritikaíró pályázatának díjait Hír

A Müpa a 2017/2018-as évadában másodjára hirdette meg a Karc kritikaíró pályázatot, ahova fiatal szerzők szövegeit várták. A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri bírálta el, amelynek elnöke Radnóti Sándor esztéta, tagjai Bóka Gábor, az Opera-Világ újságírója, Dömötör Endre, a Recorder popzenei mag

Fülesbagoly Tehetségkutató 2018 - megvannak a budapesti döntősök! Hír

Kialakult a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató döntőseinek névsora. Az előzsűrizés során a 10 legjobb közé nagyon színes produkciók kerültek: van például minimál elektro, metalfunky, valamit jazz és pop igényes fúziója. A legjobbak június 10-én a Trip Hajón mérkőznek meg egymással. A belépés ing

Ultra Europe 2018 - Légy a fesztivál fellépője! Hír

Megannyi rendezvény ad manapság teret a feltörekvő tehetségeknek, és nem csak az erre (is) dedikált showcase fesztiválok, hanem olyan hatalmas fesztiválok mint például a német Wacken vagy akár a Tábortűz helyszínnel a Sziget. Ebbe a sorba áll be most az Ultra Europe is, és egy dj versenyt hirdetet

Fishing On Orfű 2018 - Állati színpadok és a tehetségkutató nyertesei Hír

Idén sem adják szponzornak, inkább a közönségre bízzák a nagyszínpadok elnevezését a Fishing szervezői. A két legnagyobb zenei helyszínt fokozottan veszélyeztetett vagy kihalás szélén álló állatokról nevezik el, a nagysátort a Misina állatvédő egyesület kapja. Már hagyomány, hogy a Fishing nagysz

Elindult az idei ARC pályázat - jelige: Unfake! Hír

Nagykorú lett az ARC! Többek között emiatt egy olyan témajavaslattal áll elő, ami nagykorúságot feltételez a pályázók és az érdeklődők részéről is. Olyan korban és világban élünk, amiben a minket körülvevő összetett valóságot megannyi álvalóság igyekszik elfedni.  Ebben a folyamatban a vizualitás,

Nagy-Szín-Pad 2018 - Nyert az Apey & The Pea! Hír

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az APEY & THE PEA nyerte, így idén a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balato

eter_plus_2018_fejlec
eter_2018_logo

ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál 2018 Esemény

ÉTER Plusz 2018 időpont

2018 Jun 01
Idén június 1-2. között a jól megszokott, utánozhatatlan hangulatú egri Bolyki Pincészet, és a FesztEger ad otthont a kétnapos tehetségkutató fesztiválnak. A meghívott együttesek két színpadon, a stílusirányzatokat figyelembe véve, főként saját szerzeményeiket adják elő, egymással versenyezve mutatj

AWS az Eurovíziós dalfesztivál elődöntőjében - így támogathatod a csapatot! Cikk

Februárban már egyszer sikerült, most újra itt az ideje, hogy Európa metal zenére fogékony közönségének tekintete az AWS-re szegeződjön. Ezúttal az idén Lisszabonban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon várja a zenekar, hogy megint összefogjunk értük. A Magyarországot képviselő banda ma este, a

Barátság és család - válogatás a Játék a szabadban gyerekrajz-pályázat alkotásaiból Cikk

Nemrégiben zárult az Anyakanyar.hu és a Játéktenger Webáruház közös pályázata, amelyben arra kértek óvodás és kisiskolás gyermekeket, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a játék a szabadban. A pályázatra nagyon sok óvoda és iskolai osztály pályázott, és egyénileg is szép számmal érkeztek a rajzok, a

Budapesten is lesz Fülesbagoly Tehetségkutató Hír

A fővárosban is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatót! A díjak között fesztiválokon és népszerű zenekarokkal közös fellépések, valamint klipkészítés, sajtómegjelenések és értékes eszközök szerepelnek. Az előválogatót követően a döntőt június 10-én tartják Budapesten, a Trip Hajón. A Fülesbago

Nagy-Szín-Pad 2018 - Antonia Vai, az Apey and the Pea és az NB a döntősök! Hír

Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló crew pontszámai, és a közönségszavazatok összegzése után ANTONIA VAI, az APEY AND THE PEA és az NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy

Ma kezdődik a Nagy-Szín-Pad 2018! Hír

Ma este 20:00-kor az Apey and the Pea és az NB teljes koncertjével kezdődik a Nagy-Szín-Pad! 2018-as elődöntője. A közönség az Akvárium Klubban, valamint a Nagy-Szín-Pad! online felületein, live streamen is nézheti kedvenceit, de az M2 Petőfi TV is a helyszínről jelentkezik a 4 este során, izgalmas

Fishing on Orfű 2018 - Tehetségvadászaton a fesztivál! Hír

A Fishing on Orfű fesztivál köztudottan nagy hangsúlyt fektet kevésbé ismert, de izgalmas produkciók bemutatására, most pedig bárkinek megadja az esélyt, aki megmutatná magát Magyarország legbarátságosabb fesztiválközönségének. Két kategóriában (zenekarok  és szóló/duó produkciók) várják azok jele