Szabadidő 2.oldal
1575 találat. Családi, Kutyafuttatók, Piac, vásár, Szórakozás, Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre
Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír
Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével - egy teljesen új válogatást mutatnak
Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert! Cikk
A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között. A Budapest Park a kezdetektől fontosnak tartja, hogy a náluk fellépő produkciók mellett kiemelt figyelmet fordítson a feltörekvő előadókra is. A tehetséggondozó programjuk a t
Márciusban jön a Taste Balaton Fesztivál! Cikk
Márciusban a TASTE BALATON fesztivállal indul a tavasz a Balatonon, amikor már mindannyiunknak úgyis hiányzik, hogy kimozduljunk, zsizsegjünk, szabadba menjünk, új élmények felé nyissunk. Utóbbiból lesz bőven a fesztivál 10 napja alatt: március 7. és 16. között 25 fő helyszínen és izgalmas TASTE B
Új sorozatokkal várja a zenerajongó ifjakat a Müpa Cikk
A Müpa családi és ifjúsági programjain a hangsúly mindig az élményen van. A február 8-án debütáló Hangvár sorozat első előadásán a gyerekek különböző zenei formációkkal ismerkedhetnek meg, míg az Európa ízei sorozatban legközelebb Itália fogásai kerülnek terítékre.
A Müpa megnyitása óta fontos kü
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i
Merch Market @ Akvárium: akusztikus koncertek, dedikálás és pódiumbeszélgetés is várja a résztvevőket Cikk
A Gold Record december 9-én az Akváriumban rendezi meg első merchvásárát, amelyen részt vesz a Blahalouisiana, a Margaret Island, a Honeybeast, a Lóci játszik, Molnár Tamás, Paulina, a Hősök, a Hűvös és a Pandóra Projekt is.
Nem csupán a közönség tölthet el egy kötetlen, személyes hangulatú klubd
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedesek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
A Szex és New York titkai első kézből Budapesten Cikk
Az ezredforduló legjobb sorozatai közt is kimagaslóan sikeres ’Szex és New York’ írónője jövő március 19-én Budapesten, az Erkel Színházban mutatja be az ’Igaz történetek a szexről, sikerről és a Szex és New York’-ról című előadását. Az egyedülálló, egyszemélyes színpadi showban a világhírű bestse
Tizedik alkalommal pörög fel a Total Dance Festival Hír
Tizedik születésnapját ünnepli november 30-án a Total Dance Festival az Arénában, amely évről évre töretlen népszerűséggel kerül megrendezésre. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi sztárjait felvonultató ikonikus rendezvénysorozat mindig megújulva, látványos színpadi show-val és
25 éves a NIGHT of the JUMPs - 2025-ben Budapestre is befut a lehengerlő motocross show! Cikk
25. évfordulót ünnepel a világ legnagyobb és legsikeresebb freestyle motocross versenysorozata, a NIGHT of the JUMPs, amely az évforduló apropóján megújult, és 2025-től egy teljesen új versenyformátumot mutat be, amely bizonyára lenyűgözi majd a motocross szerelmeseit. A lenyűgöző mutatványokban i
December 9-én merch market az Akváriumban Hír
A Gold Record december 9-én az Akváriumban rendezi meg első merchvásárát, ahol akusztikus minikoncertek és egy pódiumbeszélgetés mellett a közönség közelebb kerülhet kedvenc előadóihoz.
Az esemény ötlete a Margaret Islandtől származik. Megkeresték tervükkel a kiadót, akik rögtön tovább is gondolt
Adventi programok 2024: ünnep a Budavári Palotanegyedben Cikk
Nagyszabású koncertek, adventi vásárok és családi nap is szerepel a Budavári Palotanegyed ünnepi, kulturális programkínálatában. A programok idén nemcsak a Várkert Bazár helyszínein lesznek láthatók, hanem rendhagyó módon a Budavári Palotanegyed impozáns épületeibe is beköltöznek, a Lovardától kez
Új Skandináv Szauna- és Dézsa Park a Lupa Beachen Cikk
A Lupa Beach mostantól télen is várja a kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyókat, hiszen elkészült a tópart új, prémium kategóriás skandináv szauna- és dézsa parkja. A létesítmény elsősorban a téli sportok kedvelőit, a hidegvizes úszás szerelmeseit, és mindazokat célozza, akik a hűvös évszakban i
December első hétvégéjén Mikulás Ünnep a Vasúttörténeti Parkban Cikk
Bár klasszikusan szánon és nagy hóban érkezik a piros ruhás öregember, most a melegebb telekre való tekintettel vonatra váltott, hogy biztosan ideérjen, és ezer meg ezer programmal örvendeztethessen meg kicsiket és nagyokat. Na jó, ha nem is ezer, de megszámlálhatatlanul sok móka vár minden gyerek
Véget ért a ballon világverseny Szegeden Hír
Véget ért a 25. FIA Hőlégballon Világbajnokság, melynek ezúttal Szeged volt a házigazdája. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes a versenyzőkhöz, de azért volt a közönségnek bőven része a ballonok látványában.
„Tétova keringő”, „dupla dobás”, „területszerzés”, „továbbrepülés” – ezeket és megann
A rossz idő miatt elmarad a 2024-es Szeged International Airshow Hír
A Szeged International Airshow (SZIA) szervezői bejelentették: a rendkívül kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt a Dél-Alföld egyik legrangosabb légiparádéját szeptember 13-14. között, a közönség és a közreműködők biztonsága érdekében kénytelenek lemondani.
Hidegfront, eső és viharos szél: ezt
Új helyszínen, kibővített tematikával nyit október 4-én a III. BAU Budapest Expo Hír
Otthon trendek építkezéstől felújításig egy helyen! 2024. október 4-5-én a Millenáris B épület Nagycsarnokban várja látogatóit a BAU Budapest Expo lakásfelújítás, építés és design kiállítás.
2024-ben immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az átfogó tematikájú kiállítás, melynek főbb témái
A JusTeenTime 2024-ben is várja a 12-15 év közötti fiatalokat Cikk
Idén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg a Budapest Park a JusTeenTime nevű eseményét, amelynek középpontjában most is a 12-15 éves korosztály áll.
A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa ennek a generációnak a tagjait az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy számo
Lupa szezonzáró a Budapest Bárral Cikk
Egy különleges szezonzáró élményt ígér egy különleges helyszínen a Budapest Bár zenekar szeptember 21-én. Ezúttal a Dunakanyar kapujában, a türkizkék Lupa tó és a homokos beach adja a díszletét egy feledhetetlen, közel kétórás koncertnek, ahol stílusok, dallamok, korok, hangok és egyéniségek kaval
Lista Szűkítése
Kapcsolódó kategóriák
különböző településeken Szabadidő kategórában
különböző országokban Szabadidő kategórában
Telekom Electronic Beats: Salföld ft. Palms Trax, Adis Abbé, Aurin, Soundbank Esemény
Telekom Electronic Beats: Salföld dátum
UbikTúra 2021 - hagyományőrző gyerektábor felnőtteknek Esemény
UbikTúra 2021 időpont
PanyolaFeszt 2021 Esemény
PanyolaFeszt 2021 dátum
Zenélő Budapest 2021 Esemény
Zenélő Budapest 2021 dátum
Chris Liebing @ Akvárium Klub [vendég: Hot X, Sanfrancicobeat] Esemény
Chris Liebing @ Akvárium Klub dátum
[ÚJ DÁTUM] John Cleese: Last Time to See Me Before I Die - 2022, Budapest Esemény
John Cleese: Last Time to See Me Before I Die - 2. előadás
Sun & Soda 2021 bemutatja: Dubfire Esemény
Sun & Soda 2021 bemutatja: Dubfire dátum
ELMARAD - A Sun & Soda 2020 bemutatja: Sasha Esemény
A Sun & Soda 2020 bemutatja: John Digweed időpont
I Love 2000's Festival 2021: t.A.T.u, Groove Coverage, Master Blaster, Global Deejays, Kate Ryan, ... Esemény
I Love 2000's Festival 2021 dátum
Snowattack Hungary 2021: fellépők, programok, jegyinfók Esemény
Snowattack Hungary 2021 időpont
ELMARAD - Budapest Comic Con 2020 Esemény
Budapest Comic Con 2020 időpont
Art Market Budapest 2020 Esemény
Art Market Budapest 2020 időpont
Nyitott Főzdék Napja 2020 Esemény
Nyitott Főzdék Napja 2020
Mert nappal bulizni jó vol.3: Sobek, Secret Factory, Denes Toth Esemény
Mert nappal bulizni jó vol.3 időpont
BalatonKörDeszka: deszkázd körbe a magyar tengert és támogasd a zeneipart! Esemény
BalatonKörDeszka 2020 időpont
Szentendrei Jazz- és Boresték 2020 Esemény
Szentendrei Jazz- és Boresték 2020 időpont
Night of Hope: Psybaba All Stars @ Dürer Kert Esemény
Psybaba All Stars @ Dürer Kert időpont
EFOTT Piknik 2020: ingyenes lazítás a kápolnásnyéki kastély parkjában Esemény
EFOTT Piknik 2020 időpont
PLACCC Fesztivál 2020 Esemény
PLACCC Fesztivál 2020 időpont
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál 2020 Esemény
Képregényfesztivál 2020 - vásár időpont