Zöld lámpát kaptak a külföldi utazások: ahol nincs karantén, oda többségünk máris indulna! Cikk

Ismét utazhatunk karantén nélkül

Hirdetés

Közel háromhónapnyi bezártság után új fejezet kezdődik az életünkben: visszakapjuk vágyott szabadságunkat. Az utazók nagy örömére ismét megnyílnak előttünk az európai országok határai, és egy nemrég készült felmérés alapján a többség idén busszal indulna felfedezőútra. Azt is tudjuk, hova. Érdekes tényekről számol be egy friss, a magyarok utazási szokásait vizsgáló felmérés több ezer válaszadó bevonásával. A koronavírus hatására korábban sokan letettek a külföldi nyaralásról vagy őszre halasztották azt, most azonban, hogy újra nyílnak a határok, sorban karantén kötelezettségek kerülnek eltörlésre, feltámadni látszik az utazási kedv. A felmérés előrejelzései szerint a belföldi turizmus is fellendülhet, ami már június első felében abszolút tapasztalható is a hazai vendéglátók számára.

Márciusban sokként érte a kontinenst, hogy egy, az egész életünkre nagy hatást gyakorló világjárvány miatt változtatnunk kell az addigi szokásainkon. A legnehezebb talán a bezártság okozta nehézségek leküzdése volt, amelyet bízunk benne, napokon belül, akár már szombattól magunk mögött hagyhatunk. Ahogy életünk fokozatosan visszatér a régi medrébe, sorban nyitják meg határaikat a Schengen-i övezet országai. Lassan, de biztosan újra aggodalom nélkül utazhatunk, így az idei nyárra nem kell „elmarad” táblát akasztani.

Jelenleg az alábbi országokba utazhatunk a hazaérkezést követő kötelező karantén nélkül: Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szerbia, Németország. A hazaérkezést követő kötelező 2 hetes karantént vállalva pedig további úticélok is megnyílnak előttünk.


61 százalékunk szeretne külföldre utazni

Elutazhatunk például tengerparti városokba, ám továbbra is kiemelten fontos a biztonsági intézkedések betartása. A hazai utazási irodák közül a Z(s)eppelin reagált elsőként a nem várt helyzetre; buszaikat ózonszűrős légtisztító berendezéssel látták el, hogy biztonságossá tegyék a csoportos utazásokat, függetlenül attól, hogy az úti cél az ország határain belül vagy kívül helyezkedik el. A fent említett felmérést is nekik köszönhetjük, amelyből kiderül, az 1500 megkérdezett 61%-a szeretne az ország határain kívülre utazni (kék, piros, sárga és zöld szavazatok alapján), 64%-uk autóbusszal, idegenvezetéssel.

„Az ózonszűrős légfrissítő berendezésnek hála minimálisra csökkenthető az egészségügyi kockázat. Minden utasunk számára kötelező a maszk viselése és szorgalmazzuk az audio guide használatát, hogy az utasok ne tömörüljenek egy helyen sem a szabadban, sem a múzeumokban, az idegenvezetőt viszont jól hallhassák. Természetesen alkoholos kézfertőtlenítővel is felszereljük a járműveinket és a gépkocsivezetők folyamatosan fertőtlenítik az autóbusz utasterét” – mondta Zsebők Tamás, a Z(s)eppelin utazási iroda vezetője.

A legnépszerűbb mediterrán desztináció Horvátország

Az utasok megnyugtatására a Z(s)eppelin arról tájékoztat, hogy a kirándulók minden, a turisták által látogatott helyen maximális biztonsági intézkedések mellett élvezhetik az ott töltött időt. Országon belül megnőtt a kereslet a több állomásos buszos túrák iránt, amelyekhez a természetjárás és a kulturális elfoglaltságok mellett gasztronómiai programok is tartoznak. A Z(s)eppelin utazási iroda kínálatában jelenleg 12 féle belföldi útvonal szerepel, közte a Börzsöny, a Duna-kanyar és a Zemplén térsége. A külföldre vágyókat tárt karokkal várja Horvátország, a legnépszerűbb úti célok listáját Plitvice, Opatija, a KRKA-vízesés és a gyönyörű horvát tengerpart vezeti. Emellett Szlovénia, Szlovákia és Ausztria természeti szépségeit is meglátogathatja, aki a zsúfolt városok helyett érintetlen tájak felfedezésével töltené a nyaralást.

 

Z(s)eppelin

Kapcsolódó

Matyóföld szíve fejlesztésekkel készül a 2022-es szezonnyitásra Cikk

Zsóry Fürdő Mezőkövesd már most készül a nyári fürdőszezonra. A Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település nemcsak a gazdag matyó népművészeti kincsekről híres, hanem a Zsóry Fürdő gyógyvizéről és standfürdőjéről, ami az ország minden pontjáról vonzza a pihenni és kikapcsolódni vágyókat. Az idei év

Egyre népszerűbbek a hajós nyaralások Cikk

hajós nyaralás 2021-ben visszatértek a magyarok Horvátországba. Zágrábi adatok szerint honfitársaink a nyári szezon végéig több mint 2,8 millió vendégéjszakát töltöttek az Adrián, ami 89 (!) százalékos emelkedés volt 2020-hoz képest. A megnövekedett érdeklődés új trendekkel is párosult. Becslések szerint a huszo

Budapest télen is gyönyörű úti cél Cikk

Budapest télen Budapest egy állandóan nyüzsgő nagyváros, ami egy pillanatra sem áll le – télen is rengeteg program közül válogathatnak az ideutazók. Hogy pontosan milyen eseményekre is gondolunk? Ha tovább olvassa a cikket, egyből kiderül. Ha Budapestre utazik, és egy feledhetetlen, pihentető élményre vágyik, v

Teltházas karácsonyra számítanak a szállodák Cikk

Teltházas karácsonyra számítanak a szállodák Klemm Balázs, a magyarországi és székelyföldi szállodákat üzemeltető cégcsoport, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott a 2021 ősz végi - téli idényről. A szállodák foglaltsága novemberben egy kicsit ugyan visszaesett - ahogy ilyenkor főszezon előtt szokott -, azonban nem estek a 20