Megjelent az Elefánt új dala és videója Hír

Elefánt - Van Harag

Hirdetés

Tavalyi telt házas Parkos koncertjével az Elefánt lezárt egy korszakot, és idén elindultak a SEMMI felé - az elmúlt hónapokban gőzerővel az új lemezen dolgoztak, amelynek első előfutára a dühös és zaklatott hangvételű Van Harag című dal. Az új szerzemény ráadásul egy felkavaró és elgondolkodtató videó kíséretében jelenik meg.

A május 3-án megjelenő SEMMI című ötödik Elefánt-nagylemez bár valóban egy új időszámítás kezdetét jelzi a zenekar történetében, egyfajta kikacsintás, visszautalás is előző lemezeikre. A 2017-es Mindennel és a 2019-es EL című anyaggal ugyanis egy univerzumot alkotnak, míg a SEMMI és a Minden egymásnak komplementere. Ahogy a zenekar frontembere, Szendrői Csaba fogalmaz:

“Az egész lemez koncepcióját végigkíséri ez a kétpólusosság, de szeretnénk, ha az erre fogékony közönségünk magának fedezné fel a kapcsolódási pontokat.”

Így egyáltalán nem véletlen, hogy az EL lemezen szereplő egyik közönségkedvenc sláger, a Nincs harag után most egy Van Harag című kislemezzel jelentkeznek. Az indulatos dal teljesen más nézőpontból tekint a harag témájára, mint “őse”, a két számot egymás után hallgatva azonban mégis egy kerek képet kapunk. Szendrői szerint:

“A haraghoz való viszonyulásunk, vagy általában az ember viszonyulása is sokféle arccal rendelkezhet. A haragunk tárgyával meg is békélhetünk, vagy felvehetjük a kesztyűt vele. A két dal nagyjából ezt a két szélsőséges reakciót hivatott megfogalmazni. Hogy mi is pontosan a haragunk tárgya, azt mindenkinek a fantáziájára bíznánk.”

A Van Haragot ráadásul egy letaglózó videoklip kíséretében mutatják most be a közönségnek, amelynek rendezője a Magyar Klipszemle-díjas Pablo Péter volt. A történetben végig felcserélt szerepeket láthatunk, ahol a gyerekek a felnőttek, és fordítva, ezzel még felkavaróbbá téve az összérzetet. Olyan komoly, feszültséget generáló témákat dolgoz fel, mint a családon belüli erőszak, a szorongás, a visszafojtott érzelmek és az otthonról hozott agresszió.

A most megjelenő kislemez tehát ízelítőt ad a május 3-án debütáló, igencsak eklektikusra sikerült SEMMI című, ötödik album hangulatból. Az új dalokat a közönség élőben először június 7-én a Budapest Parkban hallhatja majd.

 

Elefánt

Kapcsolódó

Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI Hír

Elefánt - Semmi A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag

Radical Optimism - Megérkezett Dua Lipa 3. nagylemeze Hír

dua lipa Radical Optimism Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy korszak vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a

2024-ben is magyar tehetségek érkeznek a brightoni The Great Escape fesztiválra Hír

A WMMusicDistribution egyre erősödő nemzetközi jelenlétével párhuzamosan lehetőséget nyújt független magyar előadók számára, hogy releváns szakmai tapasztalatot szerezzenek külföldön – méghozzá a The Great Escape showcase fesztiválon, Brightonban. A WMMD fő profilja továbbra is az előadók zenei t

Megjelent a Qualitons új dala és videoklipje Hír

The Qualitons - Lil’ Bonch Tavaly decemberben jelentette be visszatérést az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó hazai együttese, a Qualitons. A vicces díszletben bemutatott live session után most 180 fokos fordulatot véve egy igencsak komoly, a gyász témáját körbejáró videoklip kíséretében jelenteti