Na de honnan jönnek ezek a furcsa hallucinációk?! - új Deep Glaze klip az éterben Cikk
Hirdetés
Nemrég jelent meg a Deep Glaze új, hatszámos albuma, az Arcadia, amit a közönségnek élőben is bemutatnak december 10-én a Turbinában, vadiúj felállással. A lemezt megelőző második single-hez, a Lalala (The Afternoon) címűhöz készítettek most egy kisfilmet is.
Az elmúlt időszakban rengeteg változáson átesett zenekarról a két alapítótag, Yorgos Goletsas és Dimitris Topuzidis szerencsére sosem mondott le, így részben az ő kitartásuknak, részben pedig az új zenekartagok (Gyányi Marcell, Klausz Ádám és Csernovszky Márk) profizmusának köszönhetően született meg az Arcadia című új Deep Glaze-lemez, aminek központi témája az elvágyódás, a természetben megélt nyugalom, de megtalálható benne egyfajta elemi/gyermeki öröm is. Ahogy Yorgos fogalmaz:
“Egy olyan édeni hely megtalálásáról szól, ahol lelki békében megoszthatod valakivel a legtisztább énedet. Ez a “hely” így csak képzelet szülte helyszín, így lép be közben egy melankólikus vonal az elvágyódással. Az erős érzelmi stádiumok teljesen más dimenzióba tudják helyezni a körülöttünk zajló világot, ilyen például az ún. rózsaszín köd is. Arcadia egy paradicsom, ahova szeretne megérkezni az ember, de valójában csak egy idealizált álom, ábrándként kap értelmet a dalok szövegvilágában. Talán olyan formában nem is létezik, ahogy azt elképzeljük.”
A Lalala (The Afternoon) egy pörgősebb, kevésbé melankolikus kivonata ennek az érzésnek, ami zakatoló tempója miatt is kifejezetten energikus, és nagyon ügyesen balanszíroz a pszichedelikus rock és a popzene határmezsgyéjén. A Lazin Damján rendezésében, Almási Bence és Füredi Marci operatőri munkájával készült kisfilm pedig ezt a dinamikát követi le, és fűszerezi meg egy kissé elrugaszkodott történettel. E szerint a főszereplőt (őt Suzanne Ranovich alakítja) furcsa hallucinációk gyötrik, amiknek forrását különféle helyeken keresi - így a forgatás is számos helyszínt bejárt Budakalásztól a Népszigeten keresztül a nyolcadik kerületig.
“Volt egy effekt ami nagyon tetszett, és fel akartam használni valamihez. Amikor Yorgosz először megmutatta a zenét, egyből összekapcsolódott a kettő. A szám közepén lévő kiállás nekem olyan, mint egy folyó, és az effektnek is van egy ilyen hangulata.” - mondta el a klip rendezője.
A Deep Glaze tehát az elmúlt négy év lenyomatát mutatja be most pénteken először a közönségnek élőben is december 10-i lemezbemutató koncertjén, amire jegyek még válthatók >>>
Deep Glaze
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E