Pesten megjelent Isten - Új dal és klip a Tankcsapdától Hír

Tankcsapda  - Pesten megjelent Isten

Új dallal és a hozzá tartozó videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. A ’Pesten megjelent Isten’ c. dalt élőben először, a Budapest Parkban hallhatják a rajongók.

„Folyamatosan születnek az új dalaink, legutóbb nyár elején, júniusban jött ki az Ez az a nap”. - nyilatkozta Lukács Laci. „Hamarosan egy komplett új lemeznek is nekiállunk, de addig is szerettünk volna mutatni még egyet az új témák közül. Ez a dal, a ’Pesten megjelent Isten’ a ’csapda lazább, dallamosabb arcát mutatja, leginkább a zenekar korai, punk and roll korszakát idézi.

Hirdetés

 A dalhoz készült klipet ismét Nagy Bence rendező és a FINAL. Productions készítette, ezúttal egy igen exkluzív helyszínen.

„A klip sokrétű előkészítő munkát és egy nagyon hosszú forgatási napot igényelt és jelentett mind a stáb, mind a zenekar és ugyan így a helyszínt biztosító MOL Campus dolgozói számára is.”-árulta el Fejes Tamás. „A MOL és a Tankcsapda együttműködése 2010 óta tart és többet takar, mint sima szponzoráció, közösen időről időre különleges dolgokat tudunk létrehozni, olyanokat melyek többek, mint egy logómegjelenés.”

A forgatás izgalmasan kezdődött, a Tankcsapda frontemberét közel 3 órán át, 120 méter magasan, egy emelőkosár segítségével lógatták ki az épület mellett és a szerepe szerint még ablakot is pucolt Lukács Laci. Ami a magasságot illeti, ezúttal az is elmondható, hogy a Tankcsapda még sosem zenélt ilyen magasan. A klip kedvéért felköltöztették a teljes felszerelésüket a torony legmagasabb pontjára, ezzel megdöntötték 2010-ben felállított saját rekordjukat, amikor is az Andrássy úton, a Párisi nagyáruház tetején koncerteztek.

„Látványos videóklipet szerettünk volna készíteni a Duna partján.” – folytatta Sidlovics Gábor a zenekar gitárosa. „Így nem volt kérdés, hogy Budapest legmagasabb és legmodernebb épülete, a MOL Campus jó helyszín lehet erre, nem csak a magassága, de a hight-tech irodai környezet is jól passzolt a dalhoz. Látva az eredményt szerintünk megint egy olyan dolog született, amit mindhárman nagyon szeretünk és reméljük a rajongók is így lesznek vele!”

Tankcsapda kocnert - Budapest Park jegyek >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

A közel 30 éves álomból ébredő FLM és Alfie Castley lépnek fel a Take That előtt Hír

FLM (sászár Előd és Hoffer Dani) Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra s

Innen szép nyerni - Megérkezett az AWS új nagylemeze Hír

AWS innen szép nyerni Az élet olyan, mint egy társasjáték. A célig repíthet minket a szerencse, egy helyben topoghatunk a rossz lapok miatt vagy akár a győzelem előtt visszakerülhetünk a start mezőre újrakezdeni az egészet. Az AWS üzenete, hogy menni kell tovább és sosem szabad feladni az álmaidat. Három évvel barátjuk

Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI Hír

Elefánt - Semmi A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag

Radical Optimism - Megérkezett Dua Lipa 3. nagylemeze Hír

dua lipa Radical Optimism Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy korszak vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a