Új klippel indítja a nyarat a Belau Hír

Hirdetés

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmaztak. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most új dallal jelentkezik, amelyben Sophie Barker működik közre, akit legtöbben a legendás Zero 7-ből ismerhetnek. A formáció, a nyáron folytatja az európai turnéját, és olyan neves fesztiválokon játszik, mint a Primavera, az Electric Castle, vagy a Sziget.

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a hollandiai Eurosonic, az amerikai SXSW, a Reeperbhan, vagy az Untold.

Az ország legkeresettebb exportzenekara most új klippel jelentkezik. Az “Essence” című dalban ezúttal a Zero 7 nevű formációból ismert Sophie Barker működik közre, akivel Londonban és Budapesten rögzítették a friss számot, amely neves nemzetközi magazinokban és rádiókban debütált. „A dal számunkra az egyén feltérképezésének egyes állomásait próbálja megörökíteni - út az elszigeteltségből a felszabadultság felé vagy épp a magányból egymás felé. Az ‘Essence’ ilyen formán a jelképe annak, amiért érdemes küzdeni.” –mesélte a duó az új szemelvényről, amelyhez tartozó klip, pedig P. Szabó Péter munkáját dicséri.

A második Belau lemez előreláthatólag jövőre lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken. A teltházas londoni koncertjük után folytatták európai turnéjukat és nyáron olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszanak, mint a Primavera, az Electric Castle, vagy a Sziget.

 

Belau

 

Kapcsolódó

Újabb slágert kapott elő a Wellhello Hír

Az elnökök májusban megjelent nagysikerű barátság-himnuszuk után újabb slágergyanús dallal jelentkeznek – az „Őszinte" egy bravúros bosszúálló videóval debütált július 12-én. Mennyire őszinte egy mosoly száz emeletnyi zuhanás után? Erre a kérdésre keres választ a Wellhello új, „Őszinte” című szám

Élőben zenélt az amerikai KEXP rádióban a The Qualitons - íme a felvétel! Hír

Újabb mérföldkőhöz érkezett a „Anthony Kiedis kedvenc magyar zenekara” – a Qualitons ugyanis első magyar előadóként kapott meghívást Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, ahol több, azóta világsztárként ünnepelt előadó is megfordult már. Márciusban Settle-bő

Carnival Youth: 'Boys Do Cry' - friss klip a Szigeten is fellépő csapattól Hír

Ezúttal a ’70-es évek B kategóriás filmjeit idézte meg a lett indie-rock csapat legújabb klipje. A Boys Do Cry már a negyedik klipes szám a hamarosan érkező Good Luck c. albumukról, a lemezmegjelenés előtt pár nappal pedig a Sziget Fesztiválon is elcsíphetjük a zenekart. A klipet Roberts Kulenko

Cloud 9+: megérkezett az új album, pénteken koncert a Parkban! Hír

A 2015-ös Supernova és a 2017-es The Next Step után újabb nagylemezzel jelentkezett vasárnap a Cloud 9+ zenekar. A Mixtape július 5-én, pénteken a Budapest Parkban debütál élőben. A Mixtape 10 számot tartogat, amelyek fele már korábban megjelent és meghódította a szakmát és közönséget. Az albumon