Biohazard + Kreator koncert 2023, Budapest [vendég: Terror]

Újabb nehézsúlyú nyári este került a Barba Negra 2023-as koncertnaptárába: augusztus 1-jén ugyanis a fővárosba is bekanyarodik az ismét eredeti felállásban működő Biohazard és a Kreator közös turnéja! Ja, és a Terror is beszáll majd e nyáresti zúzdába.
A Biohazard fennállásának bő 35 éve alatt többször jegelte magát, legutóbbi aktív időszakuk a 2010-es évek közepén volt - a klasszikus felállás utolsó (hírhedt) Diesel klubos magyarországi koncertjének is már 15 éve, és a zenekar történelméből kiindulva korántsem biztos, hogy ez az összeborulás örökre szól, érdemes addig elcsípni őket, amíg tart a "varázs".
A nyári Kreator koncerteknek már-már hagyománya van - legutóbb tavaly augusztusban jártak nálunk, szintén a Barba Negrában, illetve a terhelt 2021-es évben is sikerült elhozni őket egy koncert erejéig. A banda legutóbbi nagylemeze 2022 közepén jelent meg "Hate Über Alles" címmel, nemrég pedig egy friss, a Lamb of God-dal közös single-t adtak ki State of Unrest címmel.
A Terror tavaly nyáron adott bivalyerős koncertet az elsőként megrendezett Toxic Weekenden, októberben pedig a végül elmaradt, Lionheart-tal közös turné budapesti állomásán játszottak volna - akik nem csípték el az orfűi HC/punk fesztiválon, most bepótolhatják, akik ott voltak, azok megismételhetik az élményt.
-
Jegyár: 9999/12999/13999/14999 Ft
-
Fellépők: Biohazard, Kreator, Terror
-
Szervező: H-Music Hungary, Barba Negra, Cobra Agency
Biohazard + Kreator koncert (2023 Budapest) jegyek >>>
További információk
Helyszín
Budapest, Szállító u. 3, 1211 Magyarország
2023. 08. 01. - 2023. 08. 01.