RollerBike felvonulást szeptember elején Budapesten Hír

Magyarország eddigi leghosszabb roller-felvonulását szervezik szeptember 2-án. A résztvevők a Hősök terétől a Kincsem parkig gurulnak, hogy a rollert, mint környezetkímélő közlekedési eszközt népszerűsítsék. A felvonulás célja emellett, hogy összegyűjtse a főváros rollereseit, ezért családokat, gyerekeket, felnőtteket és szépkorúakat egyaránt várnak.

Hirdetés

Minden rollerest várnak szeptember 2-án 10 órára a Hősök terére, Budapest első RollerBike felvonulására. A résztvevők több mint 5 kilométeres, közel fél órás utat tesznek meg egészen a Kincsem Parkig autók nélkül, rendőri kísérettel.

„A felvonulással szeretnénk hagyományt teremteni, és felhívni a figyelmet arra, hogy milyen praktikus és környezetkímélő szerkezet a roller. Könnyen szállítható, kiválóan kombinálható a tömegközlekedéssel, és a különböző méretek miatt minden korosztály számára elérhető. Ráadásul rendszeres testmozgást biztosít, miközben háromszor gyorsabb, mint a gyaloglás” – mondta el Újvári Péter, a felvonulás főszervezője, az Up! zenekar énekese.

A felvonuláson szívesen látják a szervezők azokat is, akik biciklivel kísérnék a Kincsem Parkig a rolleres csapatot. A kétkerekűvel érkezők a felvonulás végén 500 forintért válthatnak jegyet a Food Truck Show-ra, ahol több rolllertípust is ki lehet majd próbálni.  

Esemény, további infók >>> 

 

Sajtóanyag: RollerBike felvonulás

 

Kapcsolódó

Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin Hír

Falra fel! plakátaukció  - Az édes élet Május 9-én tizenegyedik alkalommal várják a régi film-, reklám- és propagandaplakátok rajongóit a Falra fel! plakátaukción, ahol ezúttal egészen egyedülálló módon egy pop-art kiállítás részeként kerül sor az árverésre, ahol ismét csodálatos grafikai munkák kerülnek kalapács alá a szakma legelismer

Szegedre érkeznek a világ legjobb hőlégballonosai Hír

Hőlégballon Világbajnokság 2024 Szeged A világ több, mint harminc országából érkező, száznál is több hőlégballon színezi be Szeged egét szeptember 8-14. között, a hőlégballonozás legnagyobb világversenyén, az idén 25. alkalommal jelentkező Hőlégballon Világbajnokságon. Ég és föld között csendben haladó, hatalmas és sokszínű hőlégballo

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír

Plázs Siófok 2024 Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor