Kiemelt örökbefogadó nap a Rex Állatszigeten Hír

A Hontalan Állatok Világnapja alkalmából augusztus 12-én jótékonysági macskakávézó nyílik a Rex Állatszigeten, ahol egy finom édes süti és kávé vagy tea mellett a gazdira váró cicákkal és kutyákkal is összebarátkozhatnak a vendégek.

Hirdetés

A Hontalan Állatok Világnapját 1992 óta tartják meg, a kezdeményezés az Egyesült Államokból indult. A jeles nap célja, hogy évről-évre felhívja a figyelmet az emberi nemtörődömség következményeire, a kóbor állatok nehéz sorsára és az ellátórendszer hiányosságaira.

A Rex Alapítvány ezért kiemelt örökbefogadó napot hirdet, amin várja az állatbarátokat egy közös teázásra vagy kávézásra augusztus 12-én 10.00-16.00 óráig az Állatszigeten. A kifogástalan kiszolgálásról a Vasmacska KávéZoo gondoskodik, a különleges élményt pedig a Rex cicák garantálják, akik az asztalok körül tekergődzve pillanatok alatt belopják magukat a szívünkbe.

A szervezők azonban nem csak a cicásokra gondoltak: várnak szeretettel minden kutyatulajdonost, akik a Wash & Vau Önkiszolgáló kutyamosónak köszönhetően egy frissen mosott, kellemes illatú négylábúval térhetnek haza. Mindemellett a kávézás után szívesen körbe vezetik azokat az érdeklődőket is, akik ezúttal inkább egy gazdira váró ebet fogadnának örökbe. Az Inecto Magyarország ajándékcsomagja pedig az újdonsült gazdik számára rejt egy kis meglepetést.

Az örökbefogadás mellett ezen a napon is számos módon segíthetjük a hontalan állatokat: a kávézó pár száz forintos belépője is jó célra megy, csak úgy, mint az esetleges táp- vagy pénzadományok. A gazdira váró állatok - akiket itt lehet megnézni – már készülnek a különleges szombati teázásra. Ott leszel most szombaton?

Az esemény előfutára a Rex október 7-ei ingyenes nagy születésnapi rendezvényének, amelyen számos oktató- és szórakoztatóprogram várja majd az állatbarátokat egész nap.

 

Sajtóanyag: Rex Állatsziget

Kapcsolódó

Hajléktalanok lakhatását segíti a PASO Hír

Két kiemelten fontos megmozdulása is lesz a Pannonia Allstars Ska Orchestrának decemberben. A hajléktalanok lakhatását segítő Utcáról Lakásba Egyesület támogatói estjén lépnek fel december 14-én, Budapesten. Rá két hétre pedig a nagy sikerű, müpás PASO Big Band koncertjüket ismétlik meg Veszprémbe

Jegyekkel jótékonykodik a Magashegyi Underground Hír

A Magashegyi Underground december 2-án tartja a 2018-as évük legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertjét. A Budapest Kongresszusi Központban megvalósuló Szimfonikus Remixkoncertre a zenekar felújított műsorral, egy egész kórussal, rendkívüli látvánnyal, Beck Zolival és rengeteg irodalommal kész

Indul a Paloma jótékonysági akciója! Hír

A Paloma művészudvar és közösségi bemutatótér alkotói nagyszabású jótékonysági akcióba kezdenek november 19-én – gyerekjátékokat gyűjtenek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza - Zuglói Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek számára, hogy így tegyék szebbé, vidámabbá és boldogabbá a

Csokicsodát kaptak a nevelőotthonok lakói Hír

Budapest összes gyermekotthonának többszáz lakója kóstolhatta meg az idén 160 éves Gerbeaud ünnepi tortáját. A Gerbeaud dolgozói 160 glutén-és laktózmentes tortát szállítottak ki az otthonokba, a legnagyobb otthonban pedig együtt ünnepeltek a gyerekekkel egy 60 szeletes sós-mogyoró barack torta me