sziget2018_logo

Sziget Fesztivál 2018 Budapest, Magyarország

Sziget 2018 - masszív látogatórekord, az első 2019-es headliner már egy hónap múlva jöhet! Beküldve: 2018-08-15 12:46:39
Cikk
Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. „2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napo

Tovább olvasom

Sziget 2018 - megérkezett a fesztivál történetének 9 milliomodik látogatója! Beküldve: 2018-08-14 23:24:05
Hír
A Sziget törénetének kezdetétől számított 9 milliomodik látogató ma belépett a Szigetre. Svájcból érkezett, középiskolás, és először jött a fesztiválra. A Sziget utolsó napján érkezett meg Sziget valaha volt 9 millilomodik látogatója. A svájci középiskolás lány először jött a Szigetre, sokat hallott a fesztiválról, az Arctic Monkeys koncertjére érkezett és egyből híres lett…    - Sziget Fesztivál -

Tovább olvasom

Sziget 2018 - mindenki jól jár az elektronikus fizetéssel Beküldve: 2018-08-14 23:18:34
Cikk
A kormány által elfogadott 7 éves Pénzügyi Tudatosság Kormánystratégia főbb irányvonalaival sok ponton kapcsolódik össze a kontinens legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget – mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Sziget Fesztiválon tartott tájékoztatóján. Az államtitkár emlékeztetett arra a felmérésre, mely szerint a Szigetre készülő fiatalok közel harmada először azért gondol a megtakarításokra – az öngondoskodásra -, hogy összespórolja a Sziget jegy vag

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Arctic Monkeys, Fever Ray, Zara Larsson és Art Department is a zárónapon! Beküldve: 2018-08-14 11:09:24
Cikk
A Sziget zárónap is igen erősre sikerült: a kívánságlistán mindig élen szereplő Arctic Monkeys új lemezzel tér vissza, a Gogol Bordello őrületes gypsy-punk bulit csap, a The War On Drugs képében pedig az egyik legszuperebb indie-rock csapatot köszönthetjük. És hogy még milyen programokkal búcsúzhatunk jövő augusztusig kedvenc fesztiválunktól, álljon itt alább.  A Gogol Bordello neve garancia arra, hogy a koncert végére mindenki az italát borogatva fog ugrálni és forogni, a balkáni, gypsy és pun

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Kygo, MØ, Chet Faker, Shawn Mendes és a már biztos látogatórekord Beküldve: 2018-08-13 13:45:57
Cikk
Már biztos, hogy látogatói csúcsot hoz a Sziget 2018 hétnapos összegzése, hisz’ a szombati teltház után a vasárnap is elfogytak az aznapi jegyek, hétfőre már régebben nem lehet jegyet kapni, és a kedd is erősnek ígérkezik. De ne szaladjunk annyira előre, nézzük, mit kínál a Sziget utolsó előtti napja! A Szigeten a hétfőket is szeretjük, főleg ha délután négykor már a Milky Chance folk-rockjára ringatózhatunk a Nagyszínpad előtt. A német formáció nem először jár a Szigeten, most azonban a Stolen

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Beküldve: 2018-08-13 00:44:51
Cikk
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett, melynek lényege, hogy a Sziget végén már nem használt kempingfelszerelések a valóban rászorulókhoz jussanak el. „Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Amit nem akarsz elvinni magaddal, az valakinek még jól fog jönni” – írják az akció szervezői. Tóth Tibor, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetője elmondta, a Love Revolution For Human Rights powered by Máltai Szeretetszolgálat progr

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Liam Gallagher, Dua Lipa, Kaleo, Wolf Alice, KSHMR, Tujamo és még sokan! Beküldve: 2018-08-12 13:49:26
Cikk
A Mumford and sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget. „Szombat este 10-kor le kellett állítanunk az aznapi jegyeladást, gondoltunk azonban azokra, akik már elindultak és nem értesültek a jegystopról, számukra félretettünk néhány tucatot” – mesélte Kádár Tamás főszervező, aki elmondta, 90 ezer főben maximalizálták a napi látogatószámot.

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Mumford and Sons, Bastille, Aurora, Above & Beyond és még sokan a mai napra Beküldve: 2018-08-11 15:26:03
Cikk
A Sziget 2018 harmadik napján, azaz pénteken 82 ezer látogató követte a programok sokaságát, szombaton pedig akár teltház is lehet, amikor – sok más mellett - a Nagyszínpadon a Bastille hozza elmaradhatatlan slágereit és a Mumford and Sons egyetlen európai fesztivál koncertjét adja. És nézzük, mi más lesz még – a teljeség igénye nélkül! Kezdésként az idén 15 éves Punnany Massif önti dalokba a nyarat a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, őket Lianne La Havas, brit dalszerző követi, aki korábban Paloma

Tovább olvasom

Sziget 2018 - már a fesztiválon hangolódhatunk a Design Hétre! Beküldve: 2018-08-10 18:26:57
Cikk
A Design Hét Budapest a Budapest Design Mappel és egy designkereső játékkal vesz részt a Sziget Fesztiválon, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához tartozó Hamisítás Elleni Nemzeti Testület sátrában. A sátorban a design fogalmának megismerése mellett a szellemi tulajdon védelméről, az oltalomszerzésről és az újdonságrontásról tudhatnak meg mindent az idelátogatók. Idén, 2018. október 5–19. között 15. alkalommal kerül megrendezésre a Design Hét Budapest fesztivál, mely az évek során rengeteg al

Tovább olvasom

Sziget 2018 - Lana Del Rey, The Kooks, Parov Stelar, Asaf Avidan és Ummet Oczan is a pénteki menüben! Beküldve: 2018-08-10 13:51:55
Cikk
A Summertime Sadness énekesnője, Lana Del Rey péntek este először lép fel a Sziget Fesztiválon - és ezzel együtt Magyarországon - a szomorkás dalaival, de itt lesz még a The Kooks, hogy tökös inde-partyt csapjanak, a Mastercard Színpadon Asaf Avidan játszik és itt lesz a „világzene Rolling Stonesa” is. A hétvége nyitásaként a Dan Panaitescu Nagyszínpadon a Vad Fruttik melegíti elő a terepet a The Kooksnak, akik az indie diszkók legnagyobb slágereivel és augusztus végén megjelenő friss lemezük da

Tovább olvasom

sziget2018_fejlec

Szépen halad az igazi fesztivál-matuzsálemmé válás útján a Sziget Fesztivál is, hiszen 2018. augusztus 8. és augusztus 15. között immár a 26. alkalommal varázsolja át egy hétre egy teljes várossá a Hajógyári-szigetet és nyújt majd borítékolhatóan felejthetetlen buli-élményt közel félmillió fesztiválozónak Budapest szívében!

A Sziget 2018-ban elindítja a ’Love Revolution’ tematikát, amely keletében négy, globális kérdést érintő tematikára - környezetvédelem, háborúk megfékezése, kirekesztés megállítása és az emberi jogok védelme – fektet hangsúlyt a fesztivál. A szervezők szavai a kezdeményezésről:

"A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes “álomállamot”, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, legyen az szexuális szabadság, vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága.

Hiszünk a különbözőség elfogadásában, az emberi méltóság tiszteletében, az egymás iránti figyelem fontosságában, az emberek és nemzetek egyenjogúságában, az egyéni és társadalmi felelősségvállalásban, a közösség erejében, a fenntartható fejlődésben, a boldogsághoz való jogban és legfőképp a béke és a szeretet hatalmában."

Természetesen a Sziget egyik legsikeresebb kezdeményezése a diákjegy-program sem marad el, és a töretlen sikerrel pörgő akció idén is lehetőséget biztosít az érvényes hazai diákigazolvánnyal, vagy az akcióban korábban már megszakítás nélkül részt vettek számára, hogy közel féláron szerezzenek Sziget bérletet! Az alábbi gombra kattintva rögtön el is érhető a partner csapatunk regisztrációja:

Sziget 2018 diákkedvezmény jelentkezés >>>

 

 

Kapcsolat

Dan Panaitescu Nagyszínpad

08.08 08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
16:00 Clean Bandit 16:00 Apey & The Pea 16:00 Vad Fruttik 16:00 Punnany Massif 16:00 Halott Pénz 16:00 Milky Chance 16:00 Gogol Bordello
17:15 Stormzy 17:45 Oscar And The Wolf 17:45 The Kooks 17:45 Lianne La Havas 17:45 Kaleo 17:45 Mø 17:45 Blossoms
19:30 Lykke Li 19:30 Bonobo Live  19:30 Parov Stelar 19:30 Bastille 19:30 Liam Gallagher 19:30 Shawn Mendes 19:30 The War On Drugs
21:30 Kendrick Lamar 21:30 Gorillaz 21:30 Lana Del Rey 21:30 Mumford & Sons 21:30 Dua Lipa 21:30 Kygo 21:30 Arctic Monkeys

...

A38 Színpad

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
16:45 Whomadewh 16:45 Shame 16:45 The Living End 16:45 Rhye 16:45 My Baby 16:45 Lewis Capaldi
18:30 Unknown Mortal Orchestra 18:30 Scarlxrd 18:30 Everything Everything 18:30 Slaves 18:30 Yellow Days 18:30 Nothing But Thieves
20:15 Cigarettes After Sex 20:15 Jp Cooper 20:15 Fink 20:15 Wolf Alice 20:15 Goo Goo Dolls 20:15 Børns
22:00 Seasick Steve 22:00 Bilderbuch 22:00 Sofi Tukker 22:00 King Gizzard & The Lizard Wizard 22:00 La Femme 22:00 Zara Larsson
23:45 Lemaitre 23:45 Asaf Avidan 23:45 Aurora 23:45 Desiigner 23:45 Little Dragon 23:45 Fever Ray
1:30 Alle Farben 1:30 Joe Goddard (Live)  1:30 Zhu 1:30 Petit Biscuit 1:30 Chet Faker 1:45 Gorgon City Live
3:00 Sg Lewis 3:00 Perturbator 3:00 Borgore 3:00 Jan Blomqvist & Band 3:00 Damian Lazarus & The Ancient Moons 3:00 Delta Heavy
           

Világzenei Nagyszínpad

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
17:15 Zuboly 17:15 Chalaban 17:15 Mr Žarko 17:15 Mon Côté Punk 17:15 Bukahara 17:15 Hora De Joglar
18:30 Kistehén 18:30 Warsaw Village Band 18:30 Hartyga 18:30 Jupiter & Okwess 18:30 Kries  18:30 Garmarna
20:00 Meszecsinka 20:00 Les Negresses Vertes 20:00 Jewish Monkeys 20:00 Värttinä Feat. Paleface 20:00 Griot Blues 20:00 Ifriqiyya Electrique
21:30 Ladánybene 27 H 21:30 Besh O Drom 21:30 Labrassbanda 21:30 Transglobal Underground Feat. Natacha Atlas 21:30 Plaza Francia Orchestra  21:30 Paso
23:00 Anima Sound System 23:00 El Juntacadaveres 23:00 Canzoniere Grecanico Salentino 23:00 Szikra (Amsterdam Klezmer Band & Söndörgő) 23:00 Onuka 23:00 Baba Zula
           

Bacardi Arena

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
22:00 Roberto Rios 22:00 Yamina 22:00 Stereo Palma 22:00 Muzzaik 22:00 King Arthur  22:00 Elrow     
23:15 Jumodaddy 23:00 Andro 23:30 Grum 23:30 Michael Calfan 23:30 Zonderling
0:30 What So Not 0:00 The Him 1:00 Above & Beyond 1:00 Kshmr 1:00 Don Diablo
1:45 Flux Pavilion 1:30 Sam Feldt Live 4:30 Gabriel & Dresden 2:45 Tujamo 3:00 Dj Licious
3:00 Yellow Claw 3:00 Ummet Ozcan   4:00 Kideko  
4:15 Metzker Viktória 4:30 Jay Hardway      

 

Colosseum fellépők: The Martinez Brothers, Hernan Cattaneo, Dave Clarke, Popof, Tiga, Andhim, Ben Ufo, Dense & Pika, Eagles & Butterflies, Eelke Kleijn, Enrico Sangiuliano, Jesse Calosso, Mind Against, Nakadia, Nicolas Lutz, Paula Temple B2B Rebekah, Raresh, Rodriguez Jr., Sama', Andras Bader + Duel Live, Andras Toth & Bepo, Anima Sound System Dj Set, Atriqua B2B Pola, Bernathy Zsiga Live, Bohumil Vs. Thomas Borza, Botek, Bribón, X, Candyman Da Marquis, Changing Grey Live, Collins, Coloboma Live, Cvrdwell, Daniel Sanchez, David Mole & Botek & Sabee B2B2B, David Temessi, Denes Toth, Detective Kelly, Gabor Kraft, Gaga, Hot X, James Cole, Jenia Tarsol, Kastien, Li & Baco, Lotfi Begi, Luciano Lamanna, Luke + Alvarez, Man + Machine, Mateo & Spirit, Metha, Nigel Sorter, Nora Matisse, Nusha, Occam Live, Pat Duff, Peter Makto, Gregory S, Davko, Peter Nernath & Erro, Po:Ti & Forsek, Poli, Raasa, Ramin Sayyah Live, Raul Young, Rebekah & Paula Temple, Robin Futaki, Sanfranciscobeat, Scrt Live, Secret Factory, Shabaam, Sikztah, Slam Jr., Souveq, Steam Shape, Tolo, Falcao, Fanki Ridm

Európa Színpad fellépők: Tommy Ca$H, Kettcar, Blaudzun, Fresku, Smokey Joe & The Kid, Little Big, Témé Tan, Meute, Chefboss, Klub Des Loosers, Astronautalis, 5'Nizza, Bostich + Fussible From Nortec Collective, Francobollo, La Sra. Tomasa, Motta, Senbeï, Willie Peyote, Lea Santee, The Lytics, Moonchild Sanelly, Sexy Zebras, Beissoul & Einius, Satra Benz, Thom Artway, Peter Aristone, Run Over Dogs, Shell Beach, The Poppers, Omer Netzer, Strapo, The Paz Band, Ezhel, Electric Fields, Sol Monk & Jenny

Volt Terasz fellépők: 30y, Amigod, Anna & The Barbies, Antonia Vai, Bagossy Brothers Company, Belau, Black Bartók, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Byealex És A Slepp, Bëlga, Cloud9+, Dj, Dope Calypso, Dungaree, Elefánt, Esti Kornél, Fish!, Fran Palermo, Hiperkarma, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Jetlag, Kiscsillag, Lóci Játszik, Margaret Island, Mary Popkids, Maxisun, Müller Péter Sziámi Andfriends, Nb, Paddy And The Rats, Patikadomb, Pesti Műszak, Péterfy Bori & Love Band, Sara Barta, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, The Crazy Rogues, Zaporozsec

Afro Falu fellépők: Budabloco Batucada Brasilian Drum Show, Acido Pantera, Africa Unites - The Unifying Message Of Mankind’S Motherland, Afro-Karib Tánctanítás - Paolo De Jesus, Ballet Camara Afro Dob Workshop, Ballet Camara Afro Tánctanítás, Bassrunner Reggae Night, Bottah Rankin & Jah Golden Band, Budapest Allstars Sound System, Capoeira (Brazil Harcművészet), Claudia Masika, Dj Azou, Dj Elo, Dj Glmb Aka Galamb, Dj Paolo, Dj Salazaar, Dubapest Hifi, Egyiptomi Hastánc Workshop, Equal Rights & Justice - Human And Civil Rights, G Ras & Fyah Rebels, Go Green - Eco Conscious Living, I-Tal Is Vital - Vegan Revolution, Jahfar & Babystep, G Ras, Jóga - Cserző Luca, Lions Of Suburbia, Los Orangutanes, Love Alliance, Micah Shemaiah & The Dreadites, Mike Love, Re-G, Re-G Sound System, Red Red Feat. Sena, Roots 4Ward, Salsa Tropical Dance School - José Rey És Kiss Beáta, Samba Fever Afro-Brazil Tánctanítás - Estrelinha, Samba Show, Samory I & The Black Heart Band, Selecta Joe-Z Ft. G Ras, Soul Rebels - Spiritual Revolution, Speakers Of Zion, Survival - New Social & Economical Models, Think Global Act Local - Activism & Grassroots Movements, Ubuhle Be Afrika Show, Ubuhle Be Afrika Workshop

Music Box fellépők: Oliver Mally, Andy Balcon, Apey, Ash Radford, Barkóczi Noémi, Beans On Toast, Chelou, Hangácsi Márton, Henri Gonzo, I Am Soyuz, Inspector Cluzo, Jancsó És Barbi, Kama, Luka, Muzsik És Volkova, Petruska, Pély Barna, Redbreast Wilson, Sean Koch Trio, Sion Hill, Summer Rebellion, Szeder, Szervezés Alatt, Takáts Eszter, Thomas Oliver, We Bless This Mass, Zanzinger

Tribute színpad fellépők: Acid/Dc, Blink 182 Tribute By Small Things, Blue Cold Jalapenos (Rhcp), Dj, Foo Lighters, Hollywood Rose, Limp Bizkit Tribute By Chocolate Starfish, Metallica Tribute By Scary Guyz, Pear Jam – A Tribute To Pearl Jam, Piknik Park, Rage Against The Machine Tribute By Subscribe, Rammstein Tribute By Rammsturm, Rockstars Not Dead - 80'S Rock & Glam Metal Show

Sláger FM Színpad fellépők: Animal Cannibals, Bandj, Bestiák/Miss Bee, Betty Love, Bon-Bon, Brooklyn Bounce, Csordás Tibi/Fiesta, Desperado, Dj Catana Video Disco, Dj Just-Inn, Dj Novák, Dj Pégé, Groovehouse, Happy Gang, Kerozin, Kis Grofó, Kozmix, Necc Party, Regina, Shygys, Splash, Spytheghost, Ufo, V-Tech/Kefir, Ámokfutók

Kalsszikus, opera és jazz színpad fellépők: Balogh Balázs Quintet, Balogh Tamás Quintet, Balázs Elemér, Barabás Lőrinc, Budapest Show Kórus, Cymbal Rush, Darvas Ferenc, Dekoor Harmony, Jorge Luis Pacheco, Karosi Juli, Kayamar, Oláh Dezső Trio, Oláh Patrik, Opera, Radiomentale, Rafael Mário Trio, Snétberger Központ, Swing Á La Django Feat. Roby Lakatos, Szőke Niki Trió, ​Pátkai Rozina Trió

 

Sziget 2018 további részletes programok >>>

  • hétnapos bérlet: 82500 / 89900 / 99900 Ft 
  • ötnapos bérlet: 7500 / 82500 / 89900 Ft 
  • 3 napos jegy: 53900 / 56900 / 59900 Ft
  • napijegy: 19900 / 20900 / 22500 / 23900 Ft
  • 3 napos beköltözőjegy (vasárnap, hétfő, kedd): 15000 Ft
  • beköltözőjegy (kedd): 7500 Ft
  • upgrade 5 napos bérletről 7 naposra: 10500 Ft


Sziget 2018 jegyelővétel >>> 

A diákjegyek már cska nagyon korlátozott számban érhetőek el! 

Természetesen a Sziget 2018-ra is elérhetőek a már jó ideje töretlen sikerrel féláras bérletek, sőt az idei etapra már erősen fogytán is a kontingens, úgyhogy Sziget az alábbi gombra kattintva rögtön tudtok is csatlakozni a partner csapatunkhoz, lentebb pedig egy kiadós fellépő-ízelítő után megtaláljátok az akció részleteit és feltételeit, hajrá!  

 Sziget 2018 diákkedvezmény jelentkezés 

 

Ízelítő a Sziget eddigi fellépőiből: Arctic Monkeys, Kendrick Lamar, Kygo, Lana Del Rey, Mumford & Sons, Dua Lipa, Gorillaz, Shawn Mendes, Stormzy, The War On Drugs, Nick Murphy (Chet Faker), Liam Gallagher, Bastille, Lykke Li, Parov Stelar, The Kooks, MØ, Kaleo, Zara Larsson, Gogol Bordello, Clean Bandit, Blossoms, Milky Chance, Wolf Alice, Little Dragon, Cigarettes After Sex, Goo Goo Dolls, Fink, Seasick Steve, Nothing But Thieves, Slaves, Everything Everything, Lewis Capaldi, Lemaitre, La Femme, Alle Farben, Joe Goddard live, Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt Live, Jay Hardway, The Him, WhoMadeWho, Shame, Perturbator, Lianne La Havas, Desiigner, King Gizzard & The Lizard Wizard, Gorgon City live, JP Cooper, Petit Biscuit, KSHMR, Borgore, The Living End, SOFI TUKKER, Scarlxrd, Delta Heavy, Seven Lions, Yellow Days, Bilderbuch, My Baby, Fever Ray, BØRNS, Asaf Avidan, Don Diablo, Aurora, Unknown Mortal Orchestra, Zhu, Tujamo, Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist & Band, SG Lewis, ...


Kik vehetnek részt az akcióban?

  • a 2018. augusztus 08-15. között megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválra 7 napos bérletet kíván váltani
  • 11. életévét betölti 2018. augusztus 08-ig (11-14 év között helyszíni szülői felügyelet szükséges) – érvényes, Magyarországon kibocsátott diákigazolvánnyal és/vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik
  • Nem rendelkezik érvényes diákigazolvánnyal és/vagy hallgatói jogviszonnyal, de 2017-ben részt vett a MEEX-Sziget Diákjegy Programban (a 2017-es Diákprogramban használt e-mail címet használva engedi a rendszer a vásárlást)
  • az online jelentkezés során a valóságnak megfelelő, hiánytalan adatokat ad meg
  • a fizetési feltételeket teljesíti

Hogyan tudod átvenni a jegyedet?

  • A jelentkezést és a fizetést követően kiküldjük a voucheredet e-mailen, melyet ki kell nyomtatnod.
  • A karszalag átvételére 2018.08.05-én 16:00 órától van lehetőség a Hajógyári Sziget K-hídjánál található MEEX-sátorban (kizárólag ezen a helyszínen)

Karszalag átvételhez szükséges dokumentumok:
a.) Kinyomtatott voucher
b.) Diákigazolvány (visszatérőknek személyi igazolvány)
c.) Személyi igazolvány, mely a check-in-hez szükséges

Csapathoz csatlakozás:

  • A csapatnév és csapatkód ismeretében könnyedén tudsz csatlakozni egy csapathoz
  • Egyszerűen csak kattints a Vásárlás gombra és csatlakozz a kívánt csapatoz, válaszd ki, hogy melyikhez szeretnél és add meg a választott csapat kódját, amit előzőleg a csapat vezetője megosztott veled! Miután sikeresen csatlakoztál, add meg a személyes adataidat és már tudod is fizetni a jegyedet. Minden csatlakozó csapattag garantáltan részesül a kedvezményben! A 2018-as Sziget Fesztiválra extra kedvezményesen, 49.500 Ft-ért vásárolhatod meg a 7 napos bérletedet (a készlet erejéig), ez az ár tartalmazza az adminisztrációs díjat is.

Figyelem!

  • Ha bejelentkezel egy csoportba, ki tudod töröltetni magad, de ha egyszer töröltetted magad, utána sajnos már nem tudsz újra jelentkezni, tehát csak akkor kérd ezt, ha biztos, hogy nem tudsz jönni
  • Nem lehet csapatot váltani!
  • Egy diákigazolvány-számmal és egy e-mailcímmel csak egyszer lehet jelentkezni!

Hogyan tudsz kedvezményes diákbérlethez jutni?

1. Kattins a Vásárlás gombra!
2. Kattints a megfelelő ikonra aszerint, hogy saját csapatot alakítasz-e, vagy csatlakozol egy már meglévőhöz és add meg a kért adatokat a csapatról. Ha már nem vagy diák, figyelj arra, hogy csak akkor tudsz vásárolni, ha a 2017-os Diákprogramban használt e-mailcímedet használod.)
3. Töltsd ki a személyes adatlapot magadról, majd pipálással fogadd el az Ászf-eket,
4. Kattints újra a Vásárlás gombra és fizesd ki a jegyedet.
5. A sikeres fizetés után emailben küldjük a voucheredet.

Sziget 2018 további részletek, fellépők >>>

Segítség:

  • E-mail: sziget@meex.hu
  • Telefon: +36 70 935 5010
  • Meex iroda: Festival Travel Utazási Iroda (1095 Budapest, Soroksári út 48., az iroda a Malom Bisztróból nyílik)

Kapcsolódó

reading_2018_fejlec

Reading / Leeds Festival 2018 Reading és Leeds, UK

Reading / Leeds Festival 2018 időpont

2018 Aug 24
A 2000-es évek óta a brit fesztiválpiac és egyben Európa egyik meghatározó nyárzáró rendezvénye a Reading és Leeds fesztiválpáros 2018-ban is markáns pontot tesz majd a szezon végére és augusztus 24. és augusztus 26. között ismét a brit föld egyik legerősebb fellépősorával vésik be magukat a több sz

Die Antwoord koncert a Budapest Parkban Esemény

Die Antwoord koncert 2018 időpont

2018 Aug 18
Egy újabb karakán tételt varrhatunk hozzá a Budapest Park egész nyarat lefedő koncert-lepléhez, ugyanis a nyári lajstromot egy jeles külföldi tétellel sikerült hizlalni: augusztus 18-án a kompromisszummentes pop egyik legjelesebb képviselője, a Die Antwoord tér vissza a térség legnagyobb szabadtér

rockfeszt_2018_fejlec
rockfeszt_2018_logo

RockFeszt 2018 Esemény

RockFeszt 2018 időpont

2018 Aug 17
Idén költözik Szlovákia egyik, ha nem legbarátiabb hangulatú rock fesztiválja, és az eddig Nagyudvarnok életét pezsdítő RockFeszt 2018. augusztus 16. és augusztus 18. között már Dunaszerdahelyen várja a magyar rock- és metalzene rajongóit!

krakow_live_2018_fejlec
krakow_live_2018_logo

Krakow Live 2018 Krakkó, Lengyelország

Krakow Live 2018 időpont

2018 Aug 17
Ami lengyelek a nyárzárást sem bízzák a véletlenre, és amit az Orange Warsaw elkezd június elején, a Krakow Live azt fejezi be augusztus második felében! A 2018-ban augusztus 17-re és augusztus 18-ra eső fesztivál lényegében olyan, mintha a Sziget vagy a Frequency Festival nagyszínpadának két erős n