Kirobbanó sikerrel zárult a Budapesti Wagner-napok 2017! Hír

Kirobbanó sikerrel zárult a Müpa világhírű eseménysorozata, a Budapesti Wagner-napok. Az elmúlt 11 év során a Wagner-rajongók ünnepévé vált eseménysorozat, ahogy a kezdetekkor 2006-ban, úgy idén is Parsifal-előadással nyitott és azzal is zárt, a budapesti Ring-tetralógia pedig Iréne Theorin rekordteljesítményével immár bizonyosan egyike minden idők legkülönlegesebb Wagner-előadásainak. Fischer Ádám a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője és világszerte ünnepelt karmestere egy friss interjúban úgy fogalmazott „a Budapesti Wagner-napokra életem egyik rendkívüli ajándékaként tekintek”.

Hirdetés

Richard Wagner legendás opuszát, A Nibelung gyűrűjét a német komponista egykori rendelkezésének megfelelően négy egymást követő estén láthatták a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az idei fesztiválon rekordteljesítmény is született: a zenedráma-sorozat híres figurája, Brünnhilde szerepét a maratoni Ring-folyam három egymást követő estéjén a világszerte ünnepelt drámai szoprán, Iréne Theorin énekelte. A szólista és a karmester részéről szoros bizalmi viszonyt igénylő színpadi teljesítményre csak az operatörténelem legkivételesebb tehetségű énekesnői vállalkoztak, a svéd szoprán ezen kevesek nyomdokaiba lépve írt operatörténelmet június 18-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. Iréne Theorint vasárnap szűnni nem akaró tapsviharral, álló ovációval köszöntötte rendkívüli teljesítménye és születésnapja alkalmából a fesztivál közönsége.

A Ring-tetralógia idén is világszerte keresett Wagner-énekeseket vonultatott fel: ismét tiszteletét tette a Wagner-napok fáradhatatlan Siegfriedje, Christian Franz, aki Daniel Brennával megosztva énekelte a hős szerepét. Siegmundként Christopher Ventris, Wotanként James Rutherford és Albert Dohmen volt látható, míg Hagen figuráját a Feröer-szigeteki basszista, Rúni Brattaberg keltette életre. Sieglinde szerepében Anja Kampét ünnepelték, Fafnerként a híres Wagner-specialista, Walter Fink lépett fel. Alberich szerepében immáron másodjára nyűgözte le a Müpa közönségét Kálmán Péter, Mime szerepében Gerhard Siegel, míg Guntherként Oliver Zwarg remekelt. Frickát Schöck Atala, Waltrautét pedig Anna Larsson személyesítette meg. Horti Lilla, aki a 2016-ban rendezett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen második helyezést ért el, Freia szerepében debütált. Nem hiányozhattak a szereposztásból a korábbi Wagner-napok magyar meghívottai sem, így mások mellett Bretz Gábor, Celeng Mária, Cser Krisztián, Fodor Bernadett, Fodor Gabriella, Gál Erika, Kálnay Zsófia, Németh Judit, Pasztircsák Polina és Wierdl Eszter is fellépett a Duna-parti rendezvényen. A Nibelung gyűrűje várhatóan 2019-ben tér vissza a Müpa hangversenytermébe.

Több újdonság kötődött a Rienzi című opera koncertszerű előadásához: a korai Wagner-opus először szerepelt a programban, és ezzel debütált a Nemzeti Filharmonikusok is a Budapesti Wagner-napokon. Az előadást vezénylő Sebastian Weigle, a Bayreuthban is nagy sikert aratott karmester személyében pedig 2017-ben először mutatkozott be külföldi vendégdirigens az eseménysorozaton. Weigle legutóbbi, Magyarországon adott interjújában elismeréssel szólt a Wagner-napokat működtető jelentős szervezőerőről, amelynek köszönhetően évről évre egyre több világhírű Wagner-énekest üdvözölhet a Müpa visszatérő vendégeként.

A Budapesti Wagner-napokat tizenegy évvel ezelőtt megnyitó Parsifal eredeti rendezésben adott keretet a fesztiválnak: az opera főbb szerepeiben világszerte a legkiválóbbak közt jegyzett Lauri Vasar, Violeta Urmana és Peter Seiffert lépett fel.

2017-ben több kontinensről érkeztek újságírók a Wagner-napok eseményeire: a Duna-parti rendezvénysorozatról szóló kritikákat többek között angol, cseh, francia, japán, német, olasz, osztrák, svájci médiumokban lehet majd olvasni. A hazai sajtó is kiemelkedőnek ítélte a fesztivált, Kolozsi László a következőképpen fogalmazott Más emberré válunk a Wagner-ciklus hallgatása közben című írásában: „Nem minden Wagner-előadás változtatja meg az embert, nem mindegyik hagy maradandó nyomokat az ember lelkén, de a Fischer Ádám irányította Wagner-ünnep igen.”

2018-ban egy nappal korábban, június 7-én kezdődik és egészen június 17-ig tart majd a Budapesti Wagner-napok: Trisztán és Izolda lenyűgöző szerelmének történetét az olasz színház kiválósága, Cesare Lievi állítja színpadra, olyan énekesekkel, mint a Met korábbi Trisztánja, Robert Dean Smith, illetve napjaink egyik legkiemelkedőbb Wagner-énekesnője, a magyar közönséget idén is lenyűgöző, Anja Kampe. A vadonatúj rendezés a Wagner-napokon debütál, a művet Fischer Ádám vezényli, akárcsak a már nagy sikert aratott, Matthias Oldag-jegyezte Tannhäusert. Jövőre ismét látható majd Kovalik Balázs emblematikus rendezése, A bolygó hollandi is. A 2018-as Budapesti Wagner-napokra a jegyek és bérletek már kaphatók.

 

További információ:

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolódó

Betegség miatt elmarad a Toumani & Sidiki Diabaté koncert Hír

A MÜPA hivatalos közleménye az elmaradó Toumani & Sidiki Diabaté koncert kapcsán:  Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy a március 20-i Toumani & Sidiki Diabaté koncert betegség miatt elmarad. A menedzsment tájékoztatása szerint az előadók sajnálatos módon a turné több állomását - közt

Szegedi Kortárs Balett a Müpa színpadán Hír

A Müpa 2012 óta tradicionálisan a következő évad műsorával egy időben jelenti be az évad művészét és együttesét, akik kiemelt figyelmet kapnak az intézménytől, és különleges, koprodukciók keretében megvalósuló koncerteken, előadásokon találkozhat velük a közönség. A 2016/17-es évadban rendhagyó módo

Indul a jegyértékesítés a Müpa 2017/18-as szezonjára! Hír

Jonas Kaufmann, Juan Diego Flórez, Rolando Villazón, Joyce DiDonato, Eötvös Péter, Ludovico Einaudi, Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara, Rokia Traoré – május 18-án indul az egyedi jegyértékesítés a Müpa 2017/2018-as évadának előadásaira, koncertjeire! „Nagyon büszkék vagyunk arra

Open Road Fest 2017 - Elrajtolt a fesztivál! Hír

Motorok, trike-ok, quadok, négy és kétkerekűek – a tegnapi napon hivatalosan is megnyílt Alsóörsön a motoros Kánaán! Immáron 18. alkalommal startolt el nemcsak hazánk, de egyben a régió legnagyobb zenei és motoros fesztiválja, a Harley-Davidson Open Road Fest. Már az első nap rocktól és természetese