Deftones, Papa Roach, The Dead South, Sofi Tukker, Pixies, ... - 2020-ban sem pihen a New Beat! Cikk
Hirdetés
Boldog időket élnek a zenerajongók, ugyanis az év végére csak úgy záporoznak a nemzetközi koncertbejelentések. A New Beat is évről évre egyre több nemzetközi előadót hoz el Budapest klubjaiba a friss, befutás szélén álló izgalmas produkcióktól kezdve a fesztivál headlinerekig. 2020-ra már most 24 koncertet jelentettek be, köztük a csapat első Aréna-rendezését, a Papa Roach és a Hollywood Undead fellépését is.
2019-ben a New Beat összesen 69 koncertet szervezett Magyarországon, az előadók pedig 17 országból jöttek. A zeneiparban is nagy szeletet hasító brit és amerikai formációk mellett többek közt fellépett a maori metált játszó Alien Weaponry, az észt rapper Tommy Cash, a közel-keleti lakodalmas techno királya, Omar Souleyman, az orosz rave csapat, a Little Big, a lett indie reménységek, a Carnival Youth vagy az EBM belga alapítói, a Front 242.
Emellett olyan legendáknak örülhettünk, mint Iggy Pop , első önálló koncertjével érkezett a Budapest Parkba a Thirty Seconds To Mars, először láthatta a közönség élőben a kolumbiai világsztárt, Juanes-t, új lemezét mutatta be a francia sanzon királynő, ZAZ és ismét őrületes bulit nyomott a Sum 41 is.
A koncertszervező cég a Dürer Kerttel közösen pedig januártól decemberig többek között olyan koncerteket hozott a zenerajongóknak, mint a Hooverphonic, a Morcheeba, a Cigarettes After Sex, a Seafret és Mark Lanegan lemezbemutatója, az August Burns Red jubileumi fellépése, a Napoleon búcsúkoncertje vagy éppen a Larkin Poe hazai debütálása.
És kiket várhatunk 2020-ban? Az év Michael Malarkey fellépésével indul, akit többen a Vámpírnaplók vagy a Kék könyv-projekt sorozatokból ismerhetnek, februárban jön a lengyel art-rock csapat, a Trupa Trupa, új lemezével tér vissza a Seafret, pótolja elmaradt koncertjét a norvég pop fenomén, a Kakkmaddafakka, ismét sokkol az IC3PEAK és Young For Eternity albumával turnézik a The Subways is. A floridai hardcore rapper, Ghostemane koncertje a Dürer Kert nagytermében már ősszel teltházas lett, így átköltöztették az Akvárium Klub NagyHalljába és a Magyarországon elsőként fellépő The Dead South novemberi koncertjére is alig maradtak már jegyek. A keményebb vonalat képviseli a Monuments és a Heart of a Coward, a Crossfaith, az Icon For Hire, a Rings Of Saturn, a Car Bomb, a Microwave, a The Mission kétestés fellépése és a Rising Merch Faces of Death 2020 turné is, melynek részeként zenél a Decapitated, a Beyond Creation, az Ingested, a Lorna Shore és a Vicera is.
A New Beat és a Dürer Kert első Aréna-koncertjét is bejelentette: 2020. március 4-én a Papa Roach és a Hollywood Undead zenéjétől lesz hangos a Budapest Aréna.
Nyáron a Budapest Park fellépői között máris olyan neveket köszönthetünk, mint a Sofi Tukker, a Deftones, a Black Veil Brides, 5 Seconds of Summer, a Billy Talent, Magyarországon először játszik a legendás Pixies és az ausztrál multiinstumentalista tehetség, Tash Sultana is. És ahogy mondani szokás: ez még csak a kezdet.
* * *
Jegyek a 2020-as New Beat koncertekre:
- 01.27: Michael Malarkey @ Dürer Kert
- 02.05: Trupa Trupa @ Dürer Kert
- 02.21: Monuments @ Dürer Kert
- 02.28: Seafret @ Dürer Kert
- 03.08: Icon For Hire @ Dürer Kert
- 03.04: Papa Roach+Hollywood Undead @ Sportaréna
- 03.09: Rings Of Saturn @ Dürer Kert
- 03.11: Kakkmaddafakka @ Düre Kert
- 03.15: Car Bomb @ Dürer Kert
- 03.25: Decapitated @ Dürer Kert
- 03.29: Ghostemane @ Akvárium Klub
- 03.31: Tempers @ Düre Kert
- 04.02-03: The Mission @ Dürer Kert
- 04.22: IC3PEAK @ Dürer Kert
- 05.04: Sofi Tukker @ Budapest Park
- 05.05: Microwave @ Dürer Kert
- 05.28: The Subways @ Dürer Kert
- 06.03: Deftones @ Budapest Park
- 06.04: 5 Seconds Of Summer @ Budapest Park
- 06.08: Black Veil Brides @ Budapest Park
- 06.14: Billy Talent @ Budapest Park
- 09.02: Pixies @ Budapest Park
- 09.07: Tash Sultana @ Budapest Park
- 11.26: The Dead South @ Akvárium Klub
Kapcsolódó
Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk
Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt
75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk
A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb