Koncertek 111.oldal
4180 találat. Élő közvetítés, Fotósok, Klubok, koncerthelyszínek, Koncertbeszámoló, Pénteken indul az Akvárium Tavasz Terasz 2019!

Pénteken indul az Akvárium Tavasz Terasz 2019! Cikk

Beköszöntött az április, és a szép tavaszi idő is, ez pedig azt jelenti, hogy ismét kezdetét veheti az egyik legjobb kültéri programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként az Akvárium Klub programja április 5. és 22. között várja a szabadba vágyókat

OM koncert 2019, Budapest Esemény

OM koncert 2019, Budapest időpont

2019 Aug 04
Minden évben jó mélyre túr a nívós underground zenék világába a Desszert Feszt Budapest, eme szokását pedig szerencsére 2019-ben sem engedi el az eseménysorozat! Ennek jegyében kerekedik ki a nyitóeste, amit az amerikai stoner-doom-kultusz banda, az OM neve fémjelez majd. Az elborulás kaliforniai

Total Dance Festival a Volt Fesztivál 2019-en Esemény

Total Dance Festival, Volt 2019 időpont

2019 Jun 27
Úgy néz ki a Total Dance Festival szerves részé vált a Voltnak, hiszen a rendezvény idén is beveszi magát egy napra a soproni fesztivál berkeibe! A rendezvényhez hangolt kiadás a június 27-i napon érkezik majd a Magenta  1 színpadra, hogy aznap éjféltől hajnalig, a 2Unlimited, a Culture Beat, DJ

Saját elektronikus zenei partysorozatot indít a Budapest Park! Hír

Az idei szezonban egy új, saját szervezésű elektronikus zenei partysorozattal gazdagítja a már most is igen sűrűnek ígérkező programkínálatát a Budapest Park! A TrueBeat Party néven, május 3-án debütáló tematikus bulin a drum and bass és a dubstep, a trap és a hiphop rajongók találják majd meg sz

Idén is felcsendül Bach János-passiója a Szent István Bazilikában Cikk

Budapest zenei életének egyik kimagasló pillanata Bach: János-passiójának hagyományos előadása. A Szent István Bazilikában ritkán megszólaló Bach: János-passió koncertjén az Operaház szólistái mellett a professzionális ETUNAM Vegyeskar és az európai hírű Solti Kamarazenekar működnek közre. Az est

The Tumor Called Marla koncert 2019, Dürer kert Esemény

The Tumor Called Marla koncert 2019, Dürer kert időpont

2019 Apr 13
Budapest modern-metál szextettje ötödik születésnapját ünnepli a Dürer Kertben, április 13-án szombaton a Dystopia, a Tiansen és a Waiting for Violet társaságában. Ahogyan az elmúlt évek alatt is tapasztalható volt, a The Tumor Called Marla célja egy olyan korlátok nélküli fúziós produkció létre

Red Fang koncert 2019, Budapest Esemény

Red Fang koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 20
Visszatér Magyarországra az amerikai stoner metal egyik újvonalas nagykövete, az utoljára a Fishing On Orfű-t átmozgató portlandi redneck horda, a június 20-án a Dürer Kertbe önálló bulival érkező Red Fang! A stoner bandát szinte már első lemeze megjelenésekor keblére ölelte a színtér, a Red Fang

Phil Anselmo & The Illegals koncert, Rockmaraton 2019 Esemény

Phil Anselmo & The Illegals koncert, Rockmaraton 2019 időpont

2019 Jul 13
Phil Anselmo & The Illegals koncert a Rockmaraton Fesztivál 2019 ötödik napján, azaz július 13-án!  További Rockmaraton 2019 fellépők ezen a napon: Bömbers, Aborted, Bury Tomorrow, Our Hollow, Our Home, Paddy & The Rats, Lord, Mobilmánia, Apey & The Pea, ... Rockmaraton 2019 jegyár

Soulfly koncert, Rockmaraton 2019 Esemény

Soulfly koncert, Rockmaraton 2019 időpont

2019 Jul 12
Soulfly koncert a Rockmaraton Fesztivál 2019 negyedik napján, azaz július 12-én!  További Rockmaraton 2019 fellépők ezen a napon: Napalm Death, Jimjer, Gutalax, Venom Inc, Moby Dick, Pokolgép, Akela, Ró,eó Vérzik, Cadaveres, Red Swamp, ... Rockmaraton 2019 jegyárak: bérlet: 17990 Ft hétvég

Napalm Death koncert, Rockmaraton 2019 Esemény

Napalm Death koncert, Rockmaraton 2019 időpont

2019 Jul 12
Napalm Death koncert a Rockmaraton Fesztivál 2019 negyedik napján, azaz július 12-én!  További Rockmaraton 2019 fellépők ezen a napon: Solulfly, Jimjer, Gutalax, Venom Inc, Moby Dick, Pokolgép, Akela, Rómeó Vérzik, Cadaveres, Red Swamp, ... Rockmaraton 2019 jegyárak: bérlet: 17990 Ft hétvé

Eluveitie koncert, Rockmaraton 2019 Esemény

Eluveitie koncert, Rockmaraton 2019 időpont

2019 Jul 10
Euveitie koncert a Rockmaraton Fesztivál 2019 második napján, azaz július 10-én!  További Rockmaraton 2019 fellépők ezen a napon: Finntroll, Terror, Rise Of The Northstar, siberian Meat Grinder, Road, Dalriada, AWS, Depresszió, Leander Kills, ... Rockmaraton 2019 jegyárak: bérlet: 17990 Ft

The Exploited koncert, Rockmaraton 2019 Esemény

The Exploited koncert, Rockmaraton 2019 időpont

2019 Jul 09
The Exploited koncert a Rockmaraton Fesztivál 2019 első napján, azaz július 9-én!  További Rockmaraton 2019 fellépők ezen a napon: The Casualties, Metal Church, Gloryhammer, Rhapsody, Booze &Glory, Purgen, Dying Fetus, Krisiun, Nervosa,  … Rockmaraton 2019 jegyárak: bérlet: 17990 Ft hé

Ultra Miami 2019 live: Armin van Buuren, a The Chainsmokers, Afrojack és Carl Cox is az utolsó napi adagban! Cikk

Természetesen jár még egy utolsó adag Ultra Miami 2019 élő adás, szokásosan egy igen fellépő-gazdag műsorral együtt. A felállás pedig a szokásos: alább megtaláljátok az adás-linkeket, alatta pedig a közvetítés időbeosztását.   Ultra Miami 2019 adás – harmadik nap Resistance (Carl Cox Megastruc

Kikelet maximumon: április az Akvárium Klubban Cikk

Vitathatatlanul itt a tavasz és az Akvárium Klub vitathatatlanul belecsapott a lecsóba, ami a kikelethez passzos zsongást illeti, hiszen nem csak egy parádés, külhoni és hazai nevekkel gazdagon megszórt fellépő-listát villant 2019 áprilisára, de a Tavasz Terasz 2019 ingyenes programsorával a teras

Ultra 2019 élő adás: deadmau5, Zedd, Jamie Jones b2b Joseph Capriati és még sokan a második napon! Cikk

Magyar idő szerint ma este 22 órakor indul Ultra Miami második napjának 2019 élő közvetítése! A tegnapi műsorhoz hasonlóan, ma is egy igen erős fellépősort meózhatunk majd élőben és egyenesben az adás során. Alább szokásosan megtaláljátok az adáslinket illetőleg az alatt az időbeosztást, viszont n

Koffin Kats koncert 2019, Budapest Esemény

Koffin Kats koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 21
A detroiti Koffin Kats egy igazán hiteles csapat, akiknek pörgős, punk és psychobilly alapokra építkező zenéjét és elképesztően intenzív koncertjeit szerencsére már a hazai közönség is ismeri, épp ezért kaján vigyorral nyugtázhatják a rajongók, hogy 2019. június 21-én ismét megtáncoltatja Budapest

Ingyenes Nazareth- koncert lesz a Váci Világi Vigalom nyitónapján! Hír

Dörzsölhetik a kezüket a klasszikus rockzene rajongói, ugyanis a stílus egyik igazi ikonja, a több mint fél évszázada működő Nazareth tér vissza a nyáron Magyarországra, ráadásul a Váci Világi Vigalom 2019-nek köszönhetően ezúttal egy ingyenes koncerttel! A Duna-parti város egyik legnagyobb ünnep

Ultra 2019 élő adás: Skrillex+Boys Noize, Tom Morello, Tiësto és Mashmello is a mai műsorban! Cikk

Ahogy korábban jeleztük, magyar idő szerint ma este 22 órakor elindul az éves Ultra Music Festival mozink, azaz indul az Ultra Miami 2019 élő adása! A szervezők igyekeztek a lehető legtöbb csemegét belezsúfolni a közvetítésbe, és hogy a mai adagba kiket sikerült betenni, azt az adás link alatt a k

Juan Diego Flórez koncert 2019, Budapest - ÚJ HELYSZÍN Esemény

Juan Diego Flórez koncert 2019, Budapest időpont

2019 Oct 22
Október 22-én egy felejthetetlennek ígérkező koncert várja az zenekedvelő közönséget az Erkel Színházban, ugyanis a pazar akusztikájú helyen a világ egyik legtehetségesebb tenorja, Juan Diego Flórez ad koncertet. Az operavilág ünnepelt előadójának estjén ezúttal - a műfaj legismertebb áriái mellet

Lista Szűkítése

Országok

Városok

irie_maffia_bppark2017_fejlec

Budapest Park nyitóhétvége: Irie Maffia, Kelemen Kabátban Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 Apr 27
A Budapest Park 2017-es szezon első koncertje az Irie Maffia-val és a Kelemen Kabátban-nal. Időpont: 2017.04.27 Jegyek: 1999 / 2499 / 2999 Ft   Irie Maffia koncert jegyelővétel >>>

budapestbar_bppark2017_fejlec

Budapest Bár jubileum a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 Jul 06
  Budapest Bár jubileum @ Budapest Park Időpont: 2017.07.06 Fellépők: Budapest Bár Jegyek: 3499 / 3999 / 4499 Ft   Budapest Bár koncert jegyelővétel >>>

30y_bppark2017_fejlec

30y koncert a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 May 12
  30y koncert @ Budapest Park Időpont: 2017.05.12 Fellépők: 30y Jegyek: 1499 / 1999 / 2499 / 2999 Ft   30y koncert jegyelővétel >>>

mindagainst_akvarium_fejlec
akvarium_logo

Mind Against az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

Esemény ideje

2017 Apr 15
  Április 15-én az olasz származású house, techno és IDM duo, a Mind Against érkezik az Akvárium Klubba! Jegyek: normál jegy: 2500 / 3000 / 3500 / 4000 Ft VIP jegy: 5000 / 6000 Ft   Mind Against jegyelővétel >>>

sunset_lemezbemutato_fejlec
sunset_band_logo

Sunset lemezbemutató a Dürer Kertben! Dürer Kert, Budapest

Esemény ideje

2017 Mar 18
A budapesti SUNSET zenekar első nagylemeze március 2-án jelent meg We are Eternity címmel a március HammerWorld magazin mellékleteként. Az album bemutató koncertje sem várat magára sokáig, a rajongók most szombaton este, a Dürer kertben bulizhatják végig a korongon szereplő új dalokat, és természete

malevolence_koncert_fejlec

Malevolence koncert a Dürerben Dürer Kert, Budapest

Malevolence koncert 2017 időpont

2017 Jun 07
A nyár eleji zenei súlyfelelős is befutott, ugyanis a brit Malevolence érkezik június 7-én a Dürer Kertbe, jó pár tonnás riffet pakolva le a koncertre befutó nagyérdemű elé. Jegyár: 2500 / 3000 Ft Fellépők: Malevolence, No Zodiac, Revulsion, Still Cold   Malevolence koncert jegyelővétel >

kamelot_koncert_2018_fejlec

Kamelot koncert a Barba Negrában Barba Negra, Budapest

Kamelot koncert 2018 időpont

2018 Oct 09
Az biztos, hogy ősszel sem kell félnünk, hogy koncertélmény nélkül maradunk, ennek szavatolására pedig máris itt a Hammer Concert legfrissebb tétele az év végére: október 9-én a Barba Negrába érkezik a Kamelot! Shadow Theory címmel április 6-án jelenik meg az új Kamelot album, a 2015-ös Haven folyt

dama_larma_2018_fejlec

Dáma Lárma 2018 Dürer Kert, Budapest

Dáma Lárma 2018 időpont

2018 Mar 02
Szuper ötlettel állt elő tavaly a Vasmacska zenekar: összehozta egy koncertre a magyar zenész lányok zömét – olyan buli volt ez, amilyet még nem látott az ország: egyetlen este alatt több mint 40 csaj játszotta a rockrajongók legdögösebb kedvenceit. Idén sem lesz ez másképp: ugyanis a nagy sikerre v

folkembrassy_lemezbemutato_2018

Hungarian FolkEmbassy lemezbemutató koncert az Urániában Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest

Esemény ideje

2018 Feb 13
Nem létezik műköltészet a népköltészet nélkül, és fordítva. Ez a fő üzenete a Hungarian FolkEmbassy NÉPDALOK A KORNAK - Arany János, a nép ajkán továbbélő versei című első nagylemezének. Napra pontosan 2018. február 13-án lesz öt éves a zenekar, s első jubileumukon mutatják be a nagyközönségnek leme

sons_of_apollo_koncert_2018_track_fejlec

Sons Of Apollo és Kip Winger koncert a Track-ben Barba Negra Track, Budapest

Sons Of Apollo koncert 2018 időpont

2018 Sep 17
Apollo: az ókori görög és római mitológiában a művészetek, a zene és a költészet istene. Sons Of Apollo: az új szupergroup a Dream Theater, a Mr.Big, a Guns ‘N Roses és a Journey formációkból érkező zenészek kooperációjából. Ami a hazai közönséget illeti, nem is kell sokat várni, hogy élőben hallhas

british_punk_invasion_2018_fejlec

British Punk Invasion 2018 Barba Negra, Budapest

British Punk Invasion 2018 időpont

2018 Feb 02
Az év elejének egyik legtökösebb estéje készül 2018. február 2-án a Barba Negrában, ahol a legmarkánsabb, brit punk vonalat képviselő zenekarok kapják majd szét a színpadot. Az egynapos, British Punk Invasion névre keresztelt minifesztivál a Punk-Rock-Maraton sorozatot szervező csapat keze munkáját

nick_cave_koncert_2018_sportarena_fejlec

Nick Cave & The Bad Seeds koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

Nick Cave & The Bad Seeds koncert 2018 időpont

2018 Jun 21
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású alternatív rock zenekara, a Nick Cave & The Bad Seeds 2018-ban visszatér Budapestre, hogy június 21-én a Sportaréna falai között újra átadják nekünk a különleges, örökké fejlődő zenéjük élményét!   Nick Cave egy „Bad Seed”. Ez egy egyszerű állítás, am

sziami_and_friends_2018_koncert_katona

Pokoli aranykor: Sziámi AndFriends a Katona József Színházban Katona József Színház, Budapest

Esemény ideje

2018 Mar 16
A Müller Péter Sziámi AndFriends színházi koncertje a Katona József Színház, valamint a Pintér Béla és Társulata vendégművészeivel: Ónodi Eszterrel, Pintér Bélával, Thuróczy Szabolccsal és Stefanovics Angélával. Közreműködik továbbá: Egressy Zoltán és Szekeres András (aki a Haladék c. új szám zenéjé

momkult_fejlec

Keresztben jégeső: Bereményi Géza és Másik János estje a MOMkultban MOM Kulturális Központ, Budapest

Esemény ideje

2018 Mar 04
Cseh Tamás 75 éve született. Alkotótársai, Bereményi Géza és Másik János egy igazán különleges műsorral állnak színpadra. Ebben a műsorban a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek lemezről is elhangzanak dalok, sok más szerzeménnyel egyetemben. A szerzőpáros a következ

mupa_fejlec
mupa_logo

Jazzlegendák 2018 - Chick Corea, Melody Gardot, John Scofield és Jack DeJohnette Müpa, Budapest

HUDSON koncert 2018 időpont

2018 Jul 06
Izgalmakkal teli nyár vár a jazz rajongóira, hiszen a műfaj legnagyobb élő legendái veszik birtokba három estére a Müpát. 2018. július 3. és 6. között a Jazzlegendák sorozat vendégeként üdvözölhetjük a kortárs jazz géniuszát, Chick Coreát, itt lesz a selymes hangú énekesnő, Melody Gardot, illetve a

halott_penz_koncert_2018_debrecen
halott_penz_logo

Halott Pénz koncert a Főnix Csarnokban Főnix Csarnok, Debrecen

Halott Pénz koncert a Főnix Csarnokban 2018 időpont

2018 Mar 24
Szóljatok anyunak, eljött az idő, hogy a Halott Pénz bevegye az ország három nagy Arénáját! A zenekar 2018-as éve igazán különlegesen indul. A fesztiválszínpadok és klubkoncertek után, tavasszal mindössze három koncertet adnak, de azokat nem akármilyen helyszíneken. Turnéjuk keretében olyan helyeken

halott_penz_koncert_2018_gyor
halott_penz_logo

Halott Pénz koncert az Audi Arénában Audi Aréna, Győr

Halott Pénz koncert az Audi Arénában 2018 időpont

2018 Mar 17
Szóljatok anyunak, eljött az idő, hogy a Halott Pénz bevegye az ország három nagy Arénáját! A zenekar 2018-as éve igazán különlegesen indul. A fesztiválszínpadok és klubkoncertek után, tavasszal mindössze három koncertet adnak, de azokat nem akármilyen helyszíneken. Turnéjuk keretében olyan helyeken

halott_penz_koncert_2018_arena
halott_penz_logo

Halott Pénz koncert a Sportarénában Budapest, Sportaréna

Halott Pénz Sportaréna koncert 2018 időpont

2018 Apr 06
Úgy néz ki újabb hazai zenekar nőtt fel az stadionkoncertek szintjére, ugyanis a 2018. április 6-án a Halott Pénz is önálló produkcióval érkezik a Sportarénába. Persze a dolog nem meglepő, hiszen a zenekar rendre teltházas koncertjei a Budapest Parkban már rendre 10 000 feletti közönséget mozgattak

hedPE_koncert_2018_durer_fejlec

(hed) PE koncert a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

(hed) PE koncert 2018 időpont

2018 Feb 05
A crossover zenekarok egyik igazi úttörője, a lassan 25 éve a rap és rock energiáit hibátlanul keverő (hed) PE végre Magyarországon! A kaliforniai csapat amúgy sem sűrű Európa-turnéi eleddig Bécsnél közelebb nem jutottak hozzánk, de 2018. február 5-én, a Rock1 csapatának hála, végre első ízben hazai

pussy_riot_koncert_2018_akvarium

Pussy Riot Theatre az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

Pussy Riot koncert 2018 időpont

2018 Mar 12
Legújabb projektjével érkezik az orosz feminista punk-rock banda és aktivista csoport, a Pussy Riot március 12-én, az Akvárium Klub NagyHalljába. A szokatlan helyszíneken tartott villámcsődületeiről híres polgárpukkasztó csapat 2011 márciusában alakult, gerilla akcióival társadalmi problémákra szere