Koncertek 113.oldal
4180 találat. Élő közvetítés, Fotósok, Klubok, koncerthelyszínek, Koncertbeszámoló, Faludi Judit Liszt-díjas csellóművész tavaszi hangversenye csendül fel szombaton a Kongresszusi Központban

Faludi Judit Liszt-díjas csellóművész tavaszi hangversenye csendül fel szombaton a Kongresszusi Központban Cikk

Immár sokadik alkalommal rendez hangversenyt a Budapesti Kongresszusi Központban Faludi Judit. A Liszt-díjas csellóművész, érdemes művész március 23-án 18 óra 30 perckor kezdődő tavaszi koncertjén színes műsorral várja a közönséget. Március 23-án szombaton a csellóé lesz a főszerep a Budapesti Ko

Borders of Byzantium: megjelent a debütáló album, lemezbemutató áprilisban! Hír

Odyssey címen megjelent a modern metalos Borders of Byzantium első nagylemeze az EDGE Records gondozásában. A korongon 12 dalban keverednek metalcore, progresszív, melodic death metal és elektronikus elemek, amelyeket két énekhanggal - Oláh Marcell és Joó Bence - tesznek teljessé. “A Carousel EP

Pendulum: eredeti felállás, új produkció és új zene még az idén! Hír

Igen komoly mennyiségű hír szaladt össze a Pendulum berkeiből a héten, ugyanis a formáció, amellett hogy a brit, egész pontosan londoni South West Four 2019 egyik fő fellépője lesz egy élő show-val, méghozzá eredeti felállásban, még az idén új zenét is ígér! Március 18-án hétfőn futott be a szige

Cigarettes After Sex koncert 2019, Budapest Esemény

Cigarettes After Sex koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 09
A Cigarettes After Sex dream pop zenéje mindenféle giccs nélkül hozza a szerelem érzését, finoman suhanva át a hallgatón. A zenekar két éve nálunk is bemutatta címnélküli, debütáló lemezét az A38 Hajón, tavaly pedig a Szigeten is láthattuk őket, most azonban már készülő, friss dalaikkal vágnak nek

Thievery Corporation koncert 2019, Budapest Park Esemény

Thievery Corporation koncert 2019, Budapest Park időpont

2019 Jun 30
Nem sok olyan zenekar létezik a világon, akik több mint húsz éve úgy örvendenek töretlen népszerűségnek, hogy tulajdonképpen sosem volt igazán nagy rádiós slágerük, nagy költségvetésű videoklipjük vagy lemezkiadós támogatásuk. Pedig a Thievery Corporation a kezdetektől fogva független, saját kiadá

Müpa: íme a 2019/20-as évad bérletei! Hír

A Drezdai Staatskapelle és Christian Thielemann, Kirill Petrenko és a Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Concentus Musicus Wien, Rudolf Buchbinder, Paavo Järvi, Eötvös Péter és a Musikfabrik Köln, Fischer Ádám, Rolando Villazón, Bryn Terfel, a Nemzeti Filh

Irie Maffia koncert 2019, Budapest Park - vendég: Ocho Macho Esemény

Irie Maffia koncert 2019, Budapest Park időpont

2019 Jul 06
Felszítja a tüzet a Budapest Parkban az Irie Maffia július 6-án, ugyanis az ország egyik legsokoldalúbb és legszeretettebb formációja, egy este erejéig visszatér a trópusibb hangzásához, amivel annak idején indult. Valljuk be, kevesen tehetnék ezt hitelesebben, mint az a formáció, amely frontvona

The Wave Pictures koncert 2019, Budapest Esemény

The Wave Pictures koncert 2019, Budapest időpont

2019 Apr 19
Az Egyesült Királyság egyik legkedveltebb zenekara, a The Wave Pictures először látogat Budapestre. A kedves, történetmesélős gitárpop trió koncertjét április 19-én csíphetjük el a Dürer Kertben. A The Wave Pictures örömteli, spontán és szellemes gitárpopot játszik. A brit trió igen termékeny: a

Péterfy Borival és Ferenczi Györggyel indul a KOBUCI Kert 2019-es szezonja! Hír

A közösségteremtés és az élő zene legkülönbözőbb stílusainak megismertetése mellett a 2019-es szezonban a KOBUCI Kert egyik legfontosabb célja egy immár szinte minden szegletében környezettudatosan működő kulturális tér kialakítása. A közönség április 26-án Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák,

Március végén érkezik a II. Budapest Kvartett Hétvége Cikk

Második alkalommal kerül megrendezésre 2019. március 29-31 között a Nádor Teremben a Budapest Kvartett Hétvége (BQW). A 2018-ban életre hívott, Beethovent főszerepbe állító fesztivál (Beethoven Kvartett Hétvége – Beethoven Quartet Weekend) alkalmának sikerén felbuzdulva, a koncertsorozat ezúttal i

Jan Vogler világhírű gordonkaművész játszik a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén március 22-én Cikk

A New Yorkban élő Jan Vogler napjaink egyik legjelentősebb gordonkaművésze. A német muzsikus húszévesen lett a Drezdai Staatskapelle szólamvezetője, több mint húsz éve pedig szólistaként járja a világot. Mesés hangú (és értékű) Stradivari hangszerén a zeneirodalom valamennyi nagy művét eljátszotta

Szeged International Guitar Festival 2019 Esemény

Szeged International Guitar Festival 2019 időpont

2019 Apr 11
A Szeged IGF // International Guitar Festival idén a huszadik születésnapját  ünnepli, így a legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáresemény Magyarországon. Az évek során összesen öt kontinens, harmincegy országából érkeztek neves művészek és 2019-ben sem lesz másképp. Az április

Nyerj páros jegyet a Keep Floyding koncertre az A38 Hajóra! Cikk

  Szeretnétek egy kis Pink Floyd-élményt magatokba szívni a tavasz első rezdüléseivel? Akkor itt az alkalom, ugyanis most egy páros jegyet nyerhettek a legendás zenekar hazai képviselőjének, a Keep Floyding zenekar március 29-i koncertjére az A38 Hajóra, a Fesztiválok Városa Facebook oldalán! A te

Brains: Hollywoodi Történet - dalpremier Hír

Hazánk legnépszerűbb élő elektronikus zenei formációja úgy tűnik, visszatér a gyökerekhez – egy, a korai drum & bass vonalat megidéző dallal jelentkezik a Brains. A Hollywoodi történet című track azonban sok újdonságot és meglepetést is tartalmaz – a csapat frontembere, Columbo ugyanis ezúttal

Dream Theater koncert, FEZEN 2019 Esemény

Dream Theater koncert, FEZEN 2019 időpont

2019 Jul 25
Dream Theater koncert a FEZEN 2019 második napján, azaz július 25-én!  További FEZEN 2019 fellépők ezen a napon: Arch Enemy, Dub FX, Ákos, Majka, Alvin és a Mókusok, Ganxsta Zolee és a Kartel, Apey & The Pea, AWS, ... FEZEN 2019 jegyárak: bérlet: 24990 Ft diákbérlet 1: 22990 Ft napije

Dead Kennedys koncert 2019, Budapest Esemény

Dead Kennedys koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 19
  Az amerikai punk, de úgy általában a punk mozgalom egyik legfontosabb alappillére, a lázadás és a maróan szarkasztikus társadalmi állásfoglalás ikonja, a legendás Dead Kennedys érkezik június 19-én az A38 Hajóra! A hardcore punk mozgalom és kultúra egyik legfontosabb mérföldköve volt a Kennedys

A hétvégén indul a Bach Mindenkinek Fesztivál! Cikk

Március 16-25. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivál. Koncertek hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban, tereken... Tíz nap, amikor Budapesten és további kisebb-nagyobb városok tuca

Kowalsky Meg A Vega koncert 2019, Budapest Park - vendég: Zanzibar Esemény

Kowalsky Meg A Vega koncert 2019, Budapest Park idpont

2019 Aug 30
Idén nyáron a Kowalsky meg a Vega is tesz egy kitérőt a Budapest Park 2019-es szezonjába, és a nyár legvégén, augusztus 29-én az ország egyik kedvenc koncertcsapata felcsendíti a zenekar legnagyobb slágereit a régió legnagyobb szabadtéri klubjában! A koncert vendége pedig a modern hazai rock egyi

Bohemian Betyars koncert 2019, Budapest Park Esemény

Bohemian Betyars koncert 2019, Budapest Park időpont

2019 Aug 19
Letudta első évtizedét az ország talán legenergikusabb és legbulisabb csapata, a Bohemian Betyars! Ez pedig vitán felül méltó ünneplést kíván, amelyet a csapat augusztusban 19-én a Budapest Parkban meg is ejti! Az állandóan kalandozó betyárok 2009-ben utcazenéléssel indultak el zenei pályán – baz

Lista Szűkítése

Országok

Városok

mefjus_fejlec

Critical Music bemutatja: Mefjus és Kasra az Akváriumban Akvárium Klub, Budapest

Esemény ideje

2017 May 20
A 15 éves Critical Music kiadó májusban Budapesten, egész pontosan az Akváriumban ad ízelítőt a repertoárjából május 20-án, amikor a neurofunk király Mefjus és a kiadó főnöke, Kasra rezgetik meg egy ütős bulival a dobhártyánkat.   Jegyek: 2500 / 3000 Ft Fellépők: Mefjus, Kasra   Mefjus, Kasr

august_burns_red_koncert_fejlec

August Burns Red koncert a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

August Burns Red koncert 2017 időpont

2017 Aug 16
Egy újabb odacsapós estét véshetünk a 2017-es koncertnaptárba: augusztus 16-án az August Burns Red hozza el Budapestre, egész pontosan a Dürer Kertbe, a 2007-es Messenger album 10 éves turnéját, úgyhogy egy nagyon masszív, a legendás album számai köré összerakott programra készüljetek! Jegyár: 55

grund_day_fejlec

GrundDay a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

GrundDay 2017 időpont

2017 Mar 25
Egy fantasztikus rock nightot szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani. A Dürer Kertben március 25-én szombaton Mátyás Attila, az Asphalt Horsemen és a The Trousers húzza majd a talp alá valót. Ha kedveled a kompromisszumoktól mentes, izgalmas, pörgős, odamondós rock'n'roll zenét, akkor ott a helyed

rainbow_party_2018_fejlec

Budapest Pride Rainbow Party 2018 - Conchita Wurst a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

Budapest Pride Rainbow Party 2018 időpont

2018 Jul 07
A Budapest Pride Fesztivál csúcspontja a felvonulás és az esti Rainbow Party. A szervezők idén is a szabadságra hangolnak, mert a résztvevőkkel együtt hisznek abban, hogy együtt igenis meg lehet valósítani az álmokat. Tavaly sikerült kordonok nélkül, szabadabban felvonulni, idén pedig  a záróbuli is

alice_in_chains_koncert_2018_bppark_fejlec

Alice In Chains koncert a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

Alice In Chains koncert 2018 időpont

2018 Jul 01
Egy újabb, nagyon régóta visszavárt érkező futott be a hazai nyári koncertszezonba, ugyanis az amerikai alternatív rock és metal egyik legjelesebb képviselője, az Alice In Chains érkezik majd július első napján a Budapest Parkba! A zenekar a mai napig minden idők egyik legbefolyásosabb amerikai roc

little_big_koncert_2018_akvarium_fejlec

Little Big koncert az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

Little Big koncert 2018 időpont

2018 May 26
Kelet-Európa legsúlyosabb rave formációja, a Little BIG őszi telt házas düreres bulijuk után visszatér Budapestre - ezúttal az Akvárium Klubba, hogy május 26-án ismét fenékbe billentsenek bennünket egy nagy adag Oroszországgal. A rave csapat ugyanis mindent egybegyúr, amit az országról képzelünk: r

little_big_koncert_2017_fejlec_duerer

Little Big koncert a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

Little Big koncert 2017 időpont

2017 Sep 29
Szeptember 29-én visszatér Budapestre a poszt-szovjet társadalomkritika leghangosabb képviselője, a szentpétervári Little Big! Súlyos rave és kemény hip-hop keveredik az egyszerre fanyar humorú és botrányos számokban. A koncert után a tavaszi TOMM¥ €A$H buli afterén debütáló DJ Vladidas és vendégei

rod_stewart_koncert_2018_fejlec

Rod Stewart koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

Rod Stewart koncert 2018 időpont

2018 Jan 29
A varázslatosan egyedi hanggal rendelkező Rod Stewart, akinek többek között olyan slágereket köszönhetünk, mint a Sailing, The First Cut Is The Deepest, Rhythm Of My Heart,  Baby Jane vagy a Maggie May, 8 év után visszatér Magyarországra vadonatúj showjával, január 29-én a Budapest Arénába.   Sir R

special_providence_koncert_2018_a38_fejlec

Special Providence lemezbemutató az A38 Hajón A38 Hajó, Budapest

Special Providence koncert 2018 időpont

2018 Jan 19
A hazai progresszív színtér zászlóshajójának, a Special Providence-nek októberben megjelent ötödik ’WILL’ című lemezének bemutató koncertje érkezik január 19-én az A38 Hajó gyomrába. Az estét a Sunset zenekar nyitja. A Special Providence 2004-es alakulása óta saját, műfaji korlátoktól mentes, dalla

LA_koncert_2018_hard_rock_fejlec

L.A. koncert Budapesten - ingyenes koncertet ad az egyik legnépszerűbb spanyol banda! Hard Rock Cafe, Budapest

L.A. koncert 2018 időpont

2018 Jan 22
A King Of Beasts turné keretein belül Budapestre látogat és ingyenes koncertet ad az L.A. nevű, spanyol formáció január 22-én a Hard Rock Cafe-ban. A díjmentes belépő azért is meglepő, mert a kaliforniai hangulatú indie rock stílusú, Spanyolországban a legjobb zenekarok között számon tartott L.A. ol

Giorgia Angiuli live az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

Giorgia Angiuli live 2018 időpont

2018 Jan 27
Az európai elektronikus zenei széntér egyik legizgalmasabb felfedezettje, az olasz származású Giorgia Angiuli 2018. január 27-én, a Legendary Moments szervezésében az Akvárium Klubban mutatja be teljesen újszerű zenei megoldásait, és kreatív elképzeléseit! Jegyárak: 4000 / 6000 Ft Fellépők: Gi

bowie_est_2018_a38_fejlec

Bowie-est az A38 Hajón A38 Hajó, Budapest

Bowie-est 2018 időpont

2018 Feb 21
Két éve, David Bowie halála után emlékest szerveződött, melyen Bowie-rajongó hazai zenészek adták elő a legendás popsztár dalait. Tavaly, a nagy sikerre való tekintettel, ismét sor került egy ilyen koncertre, amely ismét nagy sikert aratott. Február 21-én pedig jön a folytatás, újra Bowie-dalok szól

berczesi_robeet_lemezbemutato_2018_erkel

Bérczesi Róbert koncert az Erkel Színházban Erkel Színház, Budapest

Bérczesi Róbert koncert 2018 időpont

2018 Jan 22
Bérczesi Robit valószínűleg már egy magyar zeneszerelmesnek sem kell bemutatnunk: ki a hiperkarma, ki a BioRoboT miatt figyelt fel az ikonikus dalszerzőre, egyedisége és könnyűzenei jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Míg az első két formációban saját szerzeményei csendülnek fel, az Én meg az Ének va

casey_koncert_2018_fejlec

Casey koncert a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

Casey koncert 2018 időpont

2018 Apr 06
A walesi hardcore punk szintér villámgyorsan egyik legerősebb képviselőjévé érett Casey 2018-ban visszatér Budapestre a március 16-án megjelenő új, Where I Go When I Am Sleeping című anyagával, hogy április 6-án a Dürer Kertbe, ezúttal már az ő nevükkel fémjelezte koncerttel, elhozzák a keserű dühve

grind_over_EU_2018_fejlec

Grind Over Europe 2018 - Exhumed, Implore és Rotten Sound a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

Grind Over Europe 2018 Budapest időpont

2018 Apr 24
Április 24-én a Dürer Kertbe érkezik a 2012-es Grind Over Europe turné második felvonása,  a Matt Harvey vezette amerikai death/grind brigád Exhumed, a finn grind veterán Rotten Sound és a blackes death/grind/crust vonalon mozgó Implore tolmácsolásában.  Az Exhumed legénysége nemrégiben hozta ki új

stagediving_fesztival_2018_fejlec

Stagediving Fesztivál 2018 Dürer Kert, Budapest

Stagediving Fesztivál 2018 időpont

2018 Jan 12
Az első Stagediving Fesztivál egy évvel azután került megrendezésre, hogy a Watch My Dying a Klausztrofónia lemezzel 2004-ben letarolta a magyar metal undergroundot. Azóta a fesztivál a legvadabb zenék egyik legfontosabb hazai eseményévé nőtte ki magát! Január 12-én, a 15. Stagediving Fesztiválon a

Másképp - Miklósa Erika koncertje Fekete-Kovács Kornéllal és a Modern Art Orchestrával MOMKult, Budapest

Esemény ideje

2018 Jan 22
A világhírű operaénekes, Miklósa Erika Másképp című lemezének anyagát hosszú évek után először hallhatja élőben a közönség 2018. január 22-én, a MOMKultban. A nemzetközi hírű trombita-művésszel Fekete-Kovács Kornéllal egyedülálló és egyszeri alkalomra készül az énekesnő.  Különleges és személyes e

trivium_koncert_2018_durer_fejlec

Trivium koncert az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

Trivium koncert 2018 időpont

2018 Mar 29
2018 tavaszán a Trivium visszatér Európába! A floridai metál banda nyolcadik, The Sin and The Sentence c. lemezével és a Metal Hammer prezentálásában tér vissza az öreg kontintensre. A zenekar új albuma októberben jelent meg és a 2015-ös Silence In The Snow folytatása, immáron új dobosukkal, Alex Be

ugly_kid_joe_koncert_2018_track_fejlec

Ugly Kid Joe koncert a Track-ben Barba Negra Track, Budapest

Ugly Kid Joe koncert 2018 időpont

2018 Apr 29
A jövőre már több mint 30 éves pályafutásuk során először látogatnak Magyarországra a 90-es évek elejének MTV-rock fenegyerekei, az Ugly Kid Joe! A zenekar ráadásul ama bizonyos Neighbor, Cats in the Cradle és Everything About You számokat is rejtő America's Least Wanted albumuk 25 éves turnéjával k

sonic_syndicate_koncert_fejlec

Sonic Syndicate koncert a Kvltban Kvlt, Budapest

Sonic Syndicate koncert 2017 időpont

2017 Apr 30
A svéd modern metalos Sonic Syndicate áprilisban Budapestre érkezik! A bandát legutóbb tavaly novemberben az Amaranthe társaságában lehetett elcsípni. Ezúttal azonban önálló turné keretében térnek vissza hozzánk. A Confession Tour névre keresztelt körút a legutolsó, sorban a hatodik Sonic Syndicate