Turnék 14.oldal
327 találat. Idén ismét turnézik a The Gaslight Anthem!, Jack White is Európában a nyáron!, A The Subways Csehországban augusztusban!

Idén ismét turnézik a The Gaslight Anthem! Hír

Az év eleji két nagy amerikai bejelentés - Coachealla és a The Govenor's Ball Festival - nem csak Eminem már erősen sejtett 2018-as turnéját erősítette meg végérvényesen, de egy másik visszatérőt is fókuszba hozott, ugyanis a 2015-ben megfagyasztott The Gaslight Anthem idén ismét visszatér a színp

Jack White is Európában a nyáron! Hír

Bár már abszolút nem panaszkodhatunk a nyáron Európában koncertező fellépők számára, még mindig csak az újabb nevekre kapkodjuk a fejünket a 2018-as szezonra: ezúttal az egykori The White Stripes után igen szép szólókarriert felépített Jack White került bele, a kontinensen játszók sorába, a márciu

A The Subways Csehországban augusztusban! Hír

Az eddig nyári fesztiválok ügyében kimondottan csendes The Subways is elkezdett hallatni magáról a 2018-as szezonra, és elkezdte a jövő évi bejelentéseit, sőt már az is biztos, hogy augusztusban a környéken játszanak ugyanis a zenekar a nyárzáró cseh Rock for Churchill első 2018-as fellépője! Rock

ringo_starr_koncert_2018_becs

Ringo Starr koncert Bécsben 2018.06.20, Stadthalle, Ausztria

Ringo Starr koncert 2018, Bécs időpont

2018 Jun 20
Hét évvel az utolsó, 2011-es európai körútja után 2018-ban ismét a kontinensen játszik a Beatles legendás dobosa, Ringo Starr! A hasonlóan komoly kaliberű hangszeresekből álló, All Starrs formációval kísért turné Magyarországhoz legközelebb június 20-án Bécsben, a Stadhalle-ben csíphető majd el. Az

A Pearl Jam is Európában a nyáron! Hír

A szezon egyik legtöbb nemzetközi spekulációval várt érkezője végre pontot - vagyis inkább felkiáltójelet - tett a tippelgetések végére és már biztos: a Pearl Jam 2018 nyarán Európában turnézik! A zenekar több mint tucatnyi dátumot tett ma közzé, köztük önálló stadionkoncertekkel és fesztivál fell

A The Killers is visszatér Európába a nyáron! Cikk

Az év eleji látogatás után a The Killer is visszatér Európába a nyáron, és ezúttal már természetesen a fesztiválok - legalábbis egy már biztosan - is helyet kapnak az amerikai indie rock csapat időpontjai között! A zenekar első nyári bejelentése az idei Rock In Rio fesztivál, amely 2018-ban a szo

A Nine Inch Nails is Európában a nyár közepén! Hír

Bizony, egy újabb, már nagyon visszavárt turnézó futott be a nyárra: a már nem kevés friss nevet az európai szezonba hozó Mad Cool Festival kapott elő ismét egy aduászt, és a július közepi rendezvény fellépősorába immár a Trent Reznor kultikus csapata, a Nine Inch Nails is ott virít! A zenekar a

A KISS is Európában a nyáron! Hír

Még koránt sincs vége az újabb és újabb headliner kategóriás fellépők érkezésének a 2018-as európai nyárba, sőt, még péntekre is jutott egy legendás befutó, ugyanis a a jelek szerint a KISS is a kontinensen turnézik, sőt, a jelek szerint fesztiválturnézik a nyáron! A zenekart legrangosabb spanyol

A Franz Ferdinand nyáron is Európában! Hír

Az év elején a skót Franz Ferdinand már körbehordozza Európában a február 9-én, Always Ascending néven érkező friss albumukat, aminek keretében egyébként március 13-án Bécsben is fellépnek, de a jelek szerint a nyarat sem hagyják ki, és a fesztiválok közönségének is bemutatják majd az új lemezt!

A Deftones is befutott a nyárra! Hír

Már tényleg folyamatosan érkeznek az európai bejelentések, és szerencsére nem csak a már ismert nyári fellépőket, de folyamatosan új neveket is a fókuszba sodornak a hírek, így például a francia Hellfest 2018 friss névsora, amelyben többek között a Deftones is szerepel!  Az egyébként már most tel

Stone Temple Pilots: tavasszal indul a turné! Hír

A Stone Temple Pilots egyike a 90-es évek legfontosabb rock zenekarainak, de sajnos a banda története során két legendás frontembert - Scott Weiland-ot 2015-ben és Chester Bennington-t 2017-ben - is elveszített, viszont idén év végén nem csak új énekest találtak a zenekar élére, de 2018 tavaszán t

A Cypress Hill augusztusban Németországban Hír

A hip hop vonal talán legikonikusabb, még aktív csapata, a Cypress Hill 2018 augusztusában is színesíti az európai fesztiválok fellépősorát, legalábbis erre enged következtetni a ma bejelentett két rendezvény, a német Open Flair Festival 2018 és a szintén német Rocco Del Schlacko 2018! Mindkét es

Fall Out Boy: tavasszal is a kontinensen! Hír

Az év eleji, összesen három állomásos – Berlin, Stockholm és London – egyébként már jó ideje teltházas villantás után 2018 tavaszán egy kiadósabb körre is visszatér az január 19-én megjelenő, Mania című új albumát népszerűsítő Fall Out Boy! A március 27-én Birmingham-ban induló körút ebben a mene

A Massive Attack is Európa-turnén a nyáron! Hír

A trip hop stílus és egyben az elektronikus zenék egyik kikerülhetetlen csapata, a brit Massive Attack 2018 nyarán is tiszteletét teszi az európai fesztiválok színpadán, és elsőként a nyugati paletta egyik legízesebb rendezvényén, a 2015 óta üstökösként szárnyaló, spanyol Mad Cool fellépői között la

A The Streets a kontinensre is átnéz áprilisban! Hír

A jövő április brit koncertek bejelentése után újabb, több int kellemes meglepetéssel állt elő a The Streets: a Mike Skinner vezette, kultikus garage / hip hop csapat nem csak a hazai földön, de Európa többi részén is koncertezik a turné során! Oké, megszédülni azért nem fogunk a rengeteg helyszí

A Fleet Foxes is Európában a nyár közepén! Hír

Az amerikai folk rock szcéna egyik legjelesebb friss művelője, a seattlei Fleet Foxes is felkerült a nyári európai zenekar-térképre, ugyanis az egyre nagyobb rajongótábort magáénak tudható csapat 2018. júliusában a turnézó zenekarokból nagyon ügyesen szemezgető, spanyol Mad Cool fesztivál vendége le

Az Iron Maiden júliusban már biztosan Európában Hír

Egy újabb zenekar adta egyértelmű jelét annak, hogy a nyáron, a mi földrészünkön is eltölt egy kis időt, ugyanis az Iron Maiden júliusban már biztos koncertező Európában! A legendás heavy metal csapat július 5-én lép fel a Franciaországban, a párizsi AccorHotels Arena-ban. A friss dátum szinte bi

Nick Cave is Európában a nyáron Hír

Az ausztrál Nick Cave 2018-ban is tiszteletét teszi a kontinensünkön, és a jelek szerint a nyár első felében ő is az európai fesztiválok színpadait hódítja majd! Egyelőre még túl sok dátum nem sorakozik a zseniális énekes és zenész neve mellett, de az már biztos, hogy június 13-án a norvég Bergenf

A Guns n’ Roses is fesztiválturnén a nyáron! Hír

Megtörtént, amiben oly sokan reménykedtünk, és az idei stadionturné után 2018 nyarán fesztiválturnén lesz a Guns n’ Roses! A legendás csapat idén már egy óriási sikerű Európa-körúttal bizonyította, hogy még mindig a világ egyik legjobb hard rock zenekara a GN’R, de jövőre a kontinens fesztiváljain

Lista Szűkítése

Országok

Városok