CAFe Budapest 2017 - Lenyűgöző tánckínálat a hófehér tüllszoknyáktól a modern világ káoszáig Cikk
Október sűrű és élményekkel teli hónap lesz a tánc szerelmeseinek, hiszen emblematikus balettművek és formabontó bemutatók egyaránt helyet kaptak az október 6-án kezdődő 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál táncprogramjában. A hattyúk tava két különböző variációjával érkezik a legendás Izrael Balett, a LOL című esten a modern balett úttörőjének tartott Hans van Manen három koreográfiájával lép fel a Magyar Nemzeti Balett, Kodályt és Ligetit idézi meg Bozsik Yvette új darabja és premierrel érkezik a Frenák Pál Társulat is.
Hirdetés
A fesztivál idei egyik fókuszpontjához igazodva október 13-14-én a nemzetközi táncélet élvonalában jegyzett Izrael Balett érkezik a Nemzeti Színházba. A Lea Lavie Fishbein vezette, 1967-ben alapított társulat hazájának egyetlen olyan együttese, akik a kortárs darabok mellett a klasszikus koreográfiákat – többek közt George Balanchine munkáit – is repertoáron tartják. Ez a kettősség az egyik vezérmotívuma a tavaly novemberben bemutatott White Swan (Fehér hattyú) című darabnak is, amelyben a balett-történelem tán legikonikusabb műve, A hattyúk tava két teljesen ellentétes megközelítésben kerül színpadra. Az első részben Csajkovszkij balettjának második felvonásában Lev Ivanov 1895-ös koreográfiáját gondolja újra az együttes. Az előadás második felében a világhírű görög koreográfus, Adonis Foniadakis műve már egy sötétebb és borúsabb képet mutat, ahol az Ivanov-féle verzióból hiányzó fekete hattyú alakja is színre lép. A Fehér hattyú egy kivételes, 120 éven átívelő tánctörténeti utazás a klasszikus kortól a kortárs tánc világáig, a fehér keményített tüllszoknyáktól a modern világ káoszáig.
Alain Resnais kultikus Szerelmem, Hirosima című filmjéből és Japánban szerzett élményeiből ihletet merítve, HIR-O címmel készül premierre a Villa Kujoyama koreográfusi díjával elismert Frenák Pál és társulata. A lélegzetelállító, függesztett díszletelemek, bambuszrudak között Frenák – ahogyan az Emmanuelle Riva főszereplésével készült 1959-es dráma is – az emberi kapcsolatokon keresztül vizsgálja a társadalmi és globális problémákat. A vadonatúj előadásban a társulati tagok mellett a Táncművészeti Egyetem hallgatói is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.
Kodály Zoltán zenekari kompozíciója és Liget György zseniális korai zongoradarabja inspirálta a Bozsik Yvette Társulat legújabb munkáját. Az október 13-i bemutató első fele Kodály egyik legnépszerűbb művéből, a szerző gyermekkorának legszebb, Galántán töltött időszakát megidéző Galántai táncokból és a nemzeti hagyományok talajából táplálkozik, míg a második felvonás Ligeti sokkal radikálisabb, az „üres lap” (tabula rasa) esztétikájának jegyében komponált zongoraciklusára épül. A Musica ricercata élő zongoraelőadásra készült koreográfiájában szólót táncol maga a koreográfus, Bozsik Yvette, aki hosszú kihagyás után egy évvel ezelőtt tért vissza a színpadra.
Hans van Manen azon kevés koreográfusok közé tartozik, akinek a klasszikus balett és a modern tánc, illetve más mozgástechnikák ötvözésével sikerült széles körben népszerűvé tennie a modern balettet. A LOL című esten a Magyar Nemzeti Balett előadásában három különböző hangulatú művével találkozhatnak a nézők. Az Astor Piazzola zenéjére készült 5 tangó igazi közönségkedvenc, hiszen árad belőle a tüzes energia. Az Erik Satie melankolikus zongoramuzsikájára koreografált érzéki duett, a Trois Gnossiennes a lemondásról, a bizalomról és harmóniáról szól. A darab különlegessége, hogy Manen a pas de deux női szerepét, az NDT akkori vezető szólistájára, a világhírű balerinára, Aradi Máriára álmodta meg, aki jelenleg a társulat balettmestere. Az est záróakkordja, a Holland Táncszínház (NDT) 30 éves fennállására készült, humorra épülő, öttételes ünnepi paródia, az ellenállhatatlanul szellemes Black Cake lesz. A LOL október 20-22. között öt alkalommal lesz látható a Müpa színpadán.
Tudomány és tánc találkozik október 10-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában. A 2013-ban alapított AI_am egy koreográfus-táncművész, egy mesterséges intelligencia (AI) fejlesztő és kreatív technológusok egyedülálló nemzetközi együttműködése. Az AI Am Here egyszerre táncelőadás és interaktív élmény, amely során ember és gép egyenrangú partnerként jelenik meg, akik kölcsönösen tanítják, és inspirálják egymást.
Október 21-22-én érdemes lesz nyitott szemmel járni Budapesten és kivételesen nem a lábunk elé, hanem felfelé nézni. Az amerikai Bandaloop társulat a világ felhőkarcolói után ugyanis most a magyar fővárost hódítja meg, a vertikális tánc úttörői lélegzetelállító „függőleges” koreográfiáját a Kálvin-tér egyik irodaházának üvegfalán figyelheti lélegzetvisszafojtva mindenki, aki épp arra sétál, de a Tünet Együttes és az Élőkép Társulat is izgalmas és különleges köztéri táncakciókkal készül a fesztivál idejére.
CAFe Budapest 2017 további részletek és jegyelővétel >>>
Sajtóanyag: CAFe Budapest
Kapcsolódó
Siófokon lesz az első Nemzetközi Flamenco Fesztivál Cikk
Andalúzia házhoz jön - méghozzá a Balaton partjára! Világhírű flamenco táncművészek mellett bemutatkoznak hazai zenekarok is, akik olyan műfajokat képviselnek, melyek a flamencóval kölcsönösen hatnak egymásra. Délelőtt tánc- és gitárkurzuson vehetnek részt a flamenco szerelmesei, valamint ingyene
Szabad Táncház a Káli-medencében - Pünkösdkor is Kőfeszt! Cikk
Augusztus első hetében már negyedik alkalommal lesz Kőfeszt -A nyugalom fesztiválja. Idén azonban a fesztiválon túl már nem csak annak kísérőprogramja, a havonta egy alkalommal megrendezett Folkklub várja az érdeklődőket, hiszen a pünkösdi hétvégén debütál a Kőfeszt – a Szabad Táncház elnevezésű n
Tánccal indul a nyár - május 27-én kezdődik a PLACCC Dance Cikk
A PLACCC Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a PLACCC Dance - alkalmazkodva a járványügyi szabályozásokhoz- izgalmas köztéri és természeti helyszíneken kínál kikapcsolódási lehetőséget május 27. és július 2. között Budapesten. A közreműködő alkotók kreativitásának és innovativitásának köszönhetően
Elindult a Magyar Breaktánc Szövetség Cikk
Papíron megalakult és 2021-ben az érdemi munkát is megkezdi a Magyar Breaktánc Szövetség. A szövetség legfőbb célja a fiatalok elkallódásának megelőzése a break tánc sokoldalú kultúráján át. Emellett természetesen kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a break tánc 2024-ben debütál majd a párizsi