Élményem.hu 211.oldal
12556 találat. Divat, életmód, Fesztiválok, Gasztro, Koncertek, Metallica: a 2017-es párizsi koncert a Metallica Mondays második részében!

Metallica: a 2017-es párizsi koncert a Metallica Mondays második részében! Cikk

A Metallica ígéretéhet híven szállítja a karantén idejére indított #MetallicaMondays következő epizódját, amelyben ezúttal a 2017. szeptember 8-i párizsi koncertet kapjuk meg majd teljes pompájában. A premier magyar idő szerint kedden hajnali 2 órakor indul majd a zenekar Facebook oldalán és YouT

Három friss dallal hangol új albumára a Fran Palermo Cikk

A Crocodile Juice Bar című album a zenekar saját bevallása szerint diszkográfiájuk eddigi legérettebb anyaga. A megjelenés előtt most újabb három dalt mutatnak meg róla. Hazánk egyik legizgalmasabb zenekara immáron összesen hét dalt jelentetett meg hamarosan megjelenő harmadik nagylemezéről. A so

Fesztiválok 2020: halasztások és új dátumok (Európa) - frissített lista Cikk

A legnagyobb európai rendezvények és kormányok is sorra reagálják le a koronavírus miatt kialakult helyzetet, ennek jegyében pedig sorra érkeznek a halasztások, de szerencsére azért az új dátumok hírei is, amelyet mi el is kezdünk összegyűjteni. Az alábbi listában gyűjtjük a már hivatalosan is be

[ELMARAD] Glastonbury Festival 2021 Esemény

Glastonbury Festival 2021 időpont

2021 Jun 23
Nagyon szerettük volna 2021-ban már azt látni, hogy milyen az ha a világ legrangosabb fesztiválja 50. évfordulót ünnepel, de sajnos a történelem ismét közbeszól. A jelenlegi brit járványhelyzet, illetőleg az elhúzódó oltási periódus miatt sajnos idén is elmarad a Glastonbury Festival ...   A mind

Cloud 9+: 'Lose Control' - itt a csapat tavaszfelfűtő új dala! Hír

Az idén hetedik szülinapját ünneplő banda egy túlfűtött dallal indítja a tavaszi szezont. A "Lose Control" sokak fantáziáját és kocsiját mozgathatja meg a karantén alatt / után. Az együttes március 27-én ünnepelte volna hetedik születésnapját az Akvárium Klub NagyHalljában, azonban a koncert a je

Az autizmussal élőkért íródott a Belvárosi Betyárok új dala Hír

A Belvárosi Betyárok legújabb, 'Autitkok' című dala az autizmussal élőkért és környezetüknek íródott. Az 'Autitkok' című dal a Belvárosi Betyárok egyik zenészbarátjuk felkérésére született, aki édesapaként érintett az autizmussal élők segítésében. Ő Kapitány Sándor, aki hatodik éve szervezi a Blu

[ELMARAD] Download Festival 2021 Esemény

Download Festival 2021 időpont

2021 Jun 04
Sajnos 2021-ben sem lehetett részünk a Download Festival apritásában. Alább a szervezők hivatalos közleménye a döntés kapcsán:  We can now confirm that Download Festival will no longer be taking place this year, but we do have exciting news for 2022.We never gave up hope of bringing the festiva

Elmarad a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál Hír

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek

Virtuális megnyitóval indul a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon Hír

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai- és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló j

Hétvégeindításhoz Scooter élő adás! Hír

Lassan már rutinból keressük az esti programot a napi élő közvetítések között, és csakúgy mint a remélhetőleg hamarosan visszatérő boldog buliidőkben, e fronton is hétvégén szaladnak össze a leginkább a lehetőségek, amelyek közé ezúttal a hangulatpörgetés bajnoka a Scooter is beszáll! H.P. Baxxte

ELHALASZTVA - Pentagram koncert 2020, Budapest (Desszert Feszt V.) Esemény

Pentagram koncert 2020, Budapest időpont

2020 Aug 03
A doom metal egyik vitathatatlan alapköve, a fél évszázada alakult legendás csapat, a Pentagram is bejelentkezett a Desszert Feszt Budapest 2020-as sorozatába, és augusztus 3-án a magyar közönségnek is bemutatják a kultikus riffelés művészetét. A Bobby Liebling vezette stíluslegenda ugyan nem vol

Nem vagy egyedül a karantén alatt sem, ingyenesen segítenek a szakemberek Cikk

A koronavírus által kialakult helyzetben az összefogás, egymás segítése, fizikális és mentális védelme váltak a legfőbb feladatokká. Az utóbbi kihívásra pillanatok alatt született hiánypótló megoldás. Segítő szakemberek tucatjai gyűltek össze egy online felületen, hogy ingyenesen álljanak rendelke

ÚJ DÁTUM- Tabán Fesztivál 2020: Balázs Fecó, Török Ádám és a Mini, Beatrice, Dinamit, .. Esemény

Tabán Fesztivál 2020 időpont

2020 Oct 23
Már jó ideje a Tabán Fesztivál egyet jelent a budapesti nyári koncertszezon indulásával, ám 2020-ban –mindannyiunk számára érthető okokból – erre sajnos nem lesz lehetőség, ám a rendezvény nem hagyja idén sem ingyenes koncertfolyam nélkül a rajongókat, és ezúttal egy rendhagyó, ám hasonlóan ünnepi

Képzelt Város: Dissenter - virtuális izlandi túrára hív az új klip Hír

A zenekar új klipjében, a Dissenterben Izland teljesen lakatlan területeire, már-már nem evilági tájaira kalauzol. A Dissenter a Képzelt Város februárban megjelent új, Samizdat című lemezén kapott helyett. A Dissenter immáron az ötödik klipes szám az új lemezről és ezúttal is egy ismeretlen világ

Online kultúra Pécsről: elindult a #pecsikulturaliscsatorna Cikk

Összefogtak a pécsi kulturális intézmények, hogy online kulturális tartalommal lássák el a közönségüket a veszélyhelyzet idején. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház tartalmi kommunikációs együttműködést folytat a krízis alatt. A négy

Elton John, Dave Grohl, Billie Eilish, Billie Joe Armstrong és a Backstreet Boys is szobakoncertet ad hétfő hajnalban Hír

Fox csatorna és az iHeartMedia egyesítették erőiket, és vasárnap estére egy nagyszabású online közvetítés hoznak majd össze, nem kevés világsztár szobakoncertjét összefűzve, hogy segítsék az Amerika küzdelmét a járvány megfékezésében. Magyar idő szerin március 30-án hajnali kettőkor induló adás a

Libri irodalmi díjak 2020 - Megvannak a döntősök Cikk

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A 2019-ben megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 179 műből idén már 180 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a zsűri és a közönsé

[ELMARAD] Tiszavirág Fesztivál 2021 Esemény

Tiszavirág Fesztivál 2021 dátum

2021 Jun 15
Sajnos mi sem tudunk jó hírekkel jelentkezni. Nagyon úgy néz ki, hogy az idei esztendőt is Tiszavirág Fesztivál nélkül kell megélnünk az elhúzódó koronavírus járvány miatt. Szervezési és lebonyolítási szempontból jelenleg túl sok a bizonytalanság és a kockázati tényező, amelyeket alaposan m

ReConnec: 24 órás elektronikus zenei maraton a Beatport csapatától Cikk

A Beatport sem tétlenkedik a karantén idején, és szorgalmasan gyártják az online csemegéket az elektronikus zene rajongóinak. Ehhez pedig egy márciusi csúcspont is dukál, ugyanis egy 24 órás zenei maratont kapunk majd a csapat hivatalos Twitch csatornáján. A közvetítés magyar idő szerint március

Lista Szűkítése

Országok

Városok

bppark2017_zagar_koncert_fejlec

Žagar koncert a Budapest Parkban 2017.07.05, Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 Jul 05
A Zságer Balázs vezette Žagar zenekar megalakulása óta megalkuvás nélkül, bátran járja a saját útját, és olyan inspiráló, felemelő zenei és képi világot teremt közönségének, ahová csak ritkán kap betekintést az ember. 2017 újra egy izgalmas év számukra, hiszena csapat új anyagon dolgozik, amelybe r

doctor_p_durer_kert_fejlec

Trap Machine: Doctor P a Dürer Kertben 2017.05.19, Dürer Kert, Budapest

Doctor P @ Dürer Kert 2017 időpont

2017 May 19
Két év után Doctor P ismét Magyarorzságon rendel:  a dubstep terápiára május 19-én kerül majd sor a Dürer Kertben, ahol egy igen masszív éjszaka-tördelésre és döngölésre készüljetek!   Jegyár: 3500 / 3900 Ft Fellépők: Doctor P, Neo, Wubbaduck, Miracle Brothers, Dj Canna, TDS Esemény: facebook.c

tetovalok_ejszakaja_2017_fejlec

Tetoválók Éjszakája 2017 2017.12.02, Dürer Kert - Dürlin, Budapest

Tetoválók Éjszakája 2017 időpont

2017 Dec 02
December 2-án hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Tetoválók Éjszakája, amely idén a képregények világába kalauzolja a fesztiválra látogatókat. A tetoválást kedvelő közönség ismét a Dürlin/Dürer kert helyszíneken leli a rendezvényt, ahol már több mint 100 tetováló próbál meg ajándékmintáival örö

comedium_corso_2017_fejlec
comedium_corso_2017_logo

Comedium Corso 2017 2017.06.03 - 2017.06.05, Esztergom, Magyarország

Comedium Corso 2017 időpont

2017 Jun 03
A Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál idén is három színpaddal, egyedülálló zenei és színházi produkciókkal, kortárs művészekkel, várja látogatóit Esztergomban június 3 -4 -5. között. További részletek:  comediumcorso.com facebook.com/comediumcorso   Szöveg: Comedium C

lemezjatszo_dark_side_of_the_moon_fejlec

Lemezjátszó vol3 - Pink Floyd: Dark Side Of The Moon 2017.05.16, B32 Galéria és Kultúrtér, Budapest

Esemény ideje

2017 May 16
A Pink Floyd Dark Side of the Moon című albumának meghallgatásával folytatódik a Lemezjátszó című rendezvénysorozat Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A program lényege, hogy kultikus albumokat csúcstechnikán hallgathat meg a nagyközönség, majd Horváth Gergely, a Petőfi Rádió volt vezetője o

duna_karneval_2017_fejlec

Duna Karnevál 2017 2017.06.03 - 2017.06.17, több helyszín, Budapest

Duna Karnevál 2017 időpont

2017 Jun 03
A Fesztivál célja alapítása óta emelkedő minőségű, művészi értékekben gazdag, változatos programokat kínálni, határok nélküli magyar kulturális örökségünk világ és európai szintű népszerűsítése mellett a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése. A Duna Karnevál immár több mint két évtizede a minőségi

viva_rock_2017_fejlec
viva_rock_logo

Viva Rock Fesztivál 2017 2017.06.16 - 2017.06.17, Csallóközcsütörtök, Szlovákia

Viva Rock Fesztivál 2017 időpont

2017 Jun 16
2017. június 16-17 között immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a VIVA ROCK FESZTIVÁL Csallóközcsütörtökön. A pénteki headliner a Tankcsapda lesz, szombaton főműsoridőben pedig a Republic szórakoztatja majd a fesztiválozókat. Az igen színes programban helyet kapott még a házigazda Phoenix

the_flatliners_koncert_2017_dürer_fejlec

The Flatliners koncert a Dürer Kertben 2017.10.02, Dürer Kert, Budapest

The Flatliners koncert 2017 időpont

2017 Oct 02
A kanadai punk rock szcéna talán legerősebb bandája, a The Flatliners idén ősszel átruccan Európába és a New Beat csapatának hála a magyar földet sem kerülik el, és október 2-án a Dürer Kert középső termében adnak majd alapos lendületet az ősznek!   Jegyár: 2900 / 3500 Ft Fellépők: The Flatliner

barb_wire_dolls_koncert_2017_robot

Barb Wire Dolls koncert a Robotban 2017.06.07, Robot, Budapest

Barb Wire Dolls koncert 2017 időpont

2017 Jun 07
A motörheades görög csapat visszatér Budapestre! A Barb Wire Dolls ezúttal a belváros legújabb és legmenőbb klubjában, a Robotban játszik egy ingyenes bulit június 7-én! Jegyár: ingyenes Fellépők: Barb Wire Dolls Esemény: facebook.com/events/296943544095058   Szöveg: New Beat

bppark2017_kistehen_koncert_fejlec

Kistehén születésnap a Budapest Parkban 2017.08.31, Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 Aug 31
Kistehén 15. születésnapi koncert @ Budapest Park Időpont: 2017.08.31 Fellépők: Kistehén Jegyek: 1999 / 2499 / 2999 Ft Esemény: facebook.com/events/204082860084220   Kisztehén születésnapi koncert jegyelővétel >>>

bppark2017_intimtornaillegal_koncert_fejlec

Intim Torna Illegál koncert a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

Esemény ideje

2017 Jun 09
Intim Torna Illegál koncert @ Budapest Park Időpont: 2017.06.09 Fellépők: Intim Torna Illegál Jegyek: 1999 / 2499 / 2999 Ft Esemény: facebook.com/events/274376733007815   Intim Torna Illegál koncert jegyelővétel >>>

garazsrock_fesztival_2017_fejlec

Garázsband Fesztivál 2017 2017.05.26, MÜPA, Budapest

Garázsband Fesztivál 2017 időpont

2017 May 26
Közel ötven zenekar jelentkezett a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára, a Garázsband Fesztiválra, akik közül az évadban fellépő művészekből összeállt zsűri választotta ki azt az öt fiatal együttest, akik május 26-án élőben is megmutathatják tehetségüket a színpadon. Tavaly egy kora júniusi napon új f

europa_nap_2017_fejlec

Európa-napi fesztivál a Szabadság téren Szabadság tér, Budapest

Esemény ideje

2017 May 07
Caramel és Pannonia Allstars Ska Orchestra koncert, óriás társasjáték, ability pálya, játszóház, kézműves foglalkozások gyerekeknek - többek között ezekkel az ingyenes programokkal vár minden  érdeklődőt az Európa-napi fesztivál május 7-én, vasárnap 9.00 – 21.00 óra között a budapesti Szabadság tére

sormajalis_2017_fejlec

Szentendrei Sörmajális 2017 Duna-korzó, Szentendre

Szentendrei Sörmajális 2017 időpont

2017 Apr 29
A Szentendrei Sörmajális 2017. április 29-től május 1-ig kerül megrendezésre Szentendrén, a Duna-korzón. A három nap alatt koncertek – köztük Deák Bill Gyula, Pál Utcai Fiúk -, könnyűzenei tehetségkutató verseny, sörkülönlegességek, gasztronómiai élmények, utcabál, gyermekprogramok várják a látogató

nosztalgia_jatektermi_kiallitas_2017

Arcadia Játéktermi Nosztalgia Kiállítás Dürer Rendezvényház, Budapest

A kiállítás időtartama

2017 Nov 03
Kategóriájában Közép-Európa legnagyobb rendezvénye lesz az Arcadia Játéktermi Nosztalgia Kiállítás, amelyre a Budapesti Flippermúzeum szervezésében idén második alkalommal kerül sor 2017. november 3-5. között a Dürer Rendezvényházban. Az esemény 250 népszerű gépet (flippereket, videó- és egyéb játék

unsound_fejlec
unsound_logo

Unsound Festival 2017 Krakkó, Lengyelország

Unsound Festival 2017 időpont

2017 Oct 08
Igazi zenei és művészeti különlegesség készül 2017-ben is a krakkói Unsound Festival ölelésében október 8. és október 16. között, ahol a mind a zene, mind a vizuális művészetek határai kitolódnak, egymásba fonódnak, majd eltűnnek. Ha valami egyedivel szeretnénk fűszerezni az őszt, és nem félünk bejá

red_fang_foo2017_fejlec

Red Fang koncert a Fishing On Orfű 2017-en Orfű, Magyarország

Red Fang koncert @ Fishing On Orfű 2017 időpont

2017 Jun 21
Korunk egyik legtökösebb és leglazább metal zenekara végre ismét hazai földre lép és a Fishing On Orfű 2017 berkeiben, június 21-én a kultikus Red Fang nyomat nekünk majd egy nagyon fílinges, nagyon karcos és persze nagyon sörízű rock n’ roll bulit! Időpont: 2017.06.21, 22:50 További fellépők ez

budapest_ritmo_2017_cover
budapest_ritmo_2017_logo

Budapest Ritmo 2017 Akvárium Klub, Budapest

Budapest Ritmo 2017 időpont

2017 Oct 05
A Budapest Ritmo 2017-ben is a meglepő egymásra találások, egyszeri csodák és felfedezések fesztiválja lesz. Október 6. és október 8. között, három fő koncertnapon, és egy október 5-i showcase napon át, az Akvárium Klub négy színpadán szól majd a több mint húsz országából érkező világzenei fellépők

death_friday_fejlec_2017

Death Friday az S8-ban! S8, Budapest

Esemény ideje

2017 Apr 14
Kezdetét veszi az első tavaszi Agregator buli az S8 Underground Club kapui mögött péntek este, ahol egy igazi különlegességgel készül a csapat, ám ehhez ki kell várni a hétvége közeledtét. Azonban a Death Friday programjai még több zúzást is ígérnek, s ezt vegyítjük némi gothic táncműsorral a változ

food_truck_show_2017_fejlec

Tavaszi Food Truck Show 2017 Kincsem Park, Budapest

Tavaszi Food Truck Show 2017 időpont

2017 May 05
A Food Truck Show fesztivál elsődleges célja, hogy egy időben és helyen mutassa be a legjobb, minőségi ételeket, italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket. A változatos alapanyagokból készülő ételek mellett vendégeink kézműves szörpökkel, sörökkel, pálinkákkal és borokkal olthatják szomj