Kultúra és művészetek 18.oldal
1547 találat. Amfiteátrumok, Film, Galériák, Karnevál, parádé, Augusztus utolsó hétvégéjén ismét 'kinyit' Szentendre
Augusztus utolsó hétvégéjén ismét 'kinyit' Szentendre Cikk
Augusztus utolsó hétvégéjén -mint minden évben- Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A járványügyi helyzethez igazodva idén is kisebb körben tartjuk meg nyárbúcsúztató rendezvényünket, mely műfajában, tematikájában így is sokszínű programkínála
2500 bizonyíték, hogy szorgalmas a Momentán Társulat! Hír
2500. alkalommal áll színpadra Magyarország legrégebbi és legnépszerűbb improvizációs színháza, a műfaj hazai meghonosítója, a Momentán Társulat augusztus 26-án. A csapat az idei évben nagykorúságát is ünnepli, hiszen 18 éve indult útnak az improvizációs társulat és vált népszerűvé a felhőtlen szó
Augusztus 29-én, a Széllkapu Parkban zárul a Zenélő Budapest Hír
7 év, 12 helyszín, 2 hónap, 350 koncert – hetedik évadának végéhez közeledik a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat. Idén 350 koncertet adtak a Zenélő Budapest zenészei a főváros kultikus helyszínein, a gazdag programot egy felejthetetlen záróakkorddal koronázzák meg. Augusztus 29-én egy egészn
Trilla Fesztivál 2021: a népdal alternatív ünnepe Martonvásáron Esemény
Trilla Fesztivál 2021 dátum
15.000 látogatót vonzott a Káli-medencébe a harmadik Kőfeszt Cikk
A változó időjárás ellenére is sokan látogattak augusztus első hétvégéjén a Káli-medencébe, ahol idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kőfesztet, a nyugalom fesztiválját.
Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Pálköve, Salföld és Balatonrendes adott otthont a
Klip készült a Toxikoma betétdalából Hír
Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó)
Augusztus 8-án ingyenes Muzsikás Együttes koncert a Várkert Bazárban Hír
Augusztus 8-án a Muzsikás Együttes ad koncertet a Zenélő Budapest idei évadában! Ingyenes koncerttel jelentkezik a Várkert Bazár Öntőház Udvarán a világhírű, magyar népzenét játszó Muzsikás Együttes.
A több, mint 40 éve alakult Muzsikás együttes Magyarország egyik zenei nagykövete. Elsőként siker
Zenei utazás ezúttal a szimfonikus költemények világába - folytatódik a Zenemánia koncertsorozat, Cikk
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar következő évadjában is folytatódik a Zenemánia koncertsorozat, amiknek elsődleges célja a „beavatás”. A népszerű sorozat házigazdája Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, akinek komolyzenei előadásai segítenek hidat teremteni alkotó és befogadó között.
Annak, aki
Irodalmi koncertek és törtelmi romok - augusztusban indul a Romkoncert sorozat Hír
Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökséggel rendelkezik, hiszen a régió településeit járva lépten-nyomon kolostor-, templom-, kápolna- és várromokra bukkanunk. Ezeket a romokat tölti meg élettel és művészettel a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Romkonce
TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál 2021 Esemény
TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál 2021 dátum
Percenként változó kiállítás nyílik a Balatonnál Cikk
2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás. A Bánhalmi Norbert fotóművész által megálmodott tárlat öt elismert művész életpályájának kiemelt alkotásait mutatja majd be egyedi módon. Egy
Budapest FotóFesztivál 2021: augusztus 5-től Élet / Kép kiállítás a Kiscelli Múzeumban Hír
A fesztivál ezévi hivatalos időszaka május végén lezárult, ám saját szervezésű kiemelt kiállításunk a „rendkívüli helyzet” okán augusztusban nyílik a Kiscelli Múzeumban.
A Budapest FotóFesztivál hagyományteremtő szándékkal minden évben közös gondolkozásra és alkotásra hívja a művészeket egy-egy k
Elindult a Veszprém-Balaton 2023 program saját podcastje Cikk
A 2023 podcast célja, hogy végig kísérje az utat, amellyel Veszprém és a Bakony-Balaton régió az európai figyelem középpontjába emelkedik és bemutassa a programokon és projekteken dolgozó alkotóközösségeket. A podcast ebben az esetben nem csak egy online adássorozat, hanem egy mentor program is, a
Fiatal képzőművészeknek hirdetett pályázatot a Zwack Unicum és a Budapest Park Hír
A Zwack Unicum és a Budapest Park közös pályázatot indított fiatal képző- és iparművészek számára, akik alkotásaikkal azt mutatják be, hogyan élték meg a bezártságot, majd a visszakapott szabadságot. A meghívásos pályázatban – amelynek központi gondolata, hogy értékelnünk kell azokat a pillanatoka
Ez az a nap! a Várkert Bazárban Cikk
Az előzetes regisztrációk szerint hatalmas érdeklődés várja a modern gospel legismertebb hazai előadóit felsorakoztató Ez az a nap! eseményt. A július 24-i rendezvényen ezért a szervezők a Várkert Bazár mellett lévő Neoreneszánsz kertet is megnyitják, ahol az érdeklődők kivetítőn követhetik az ing
Déryné Fesztivál 2021 Esemény
Déryné Fesztivál 2021 dátum
Zempléni Fesztivál 2020 Esemény
Zempléni Fesztivál 2021 dátum
Púder kiállítással nyit újra a győri Torula Hír
A közel másfél éves kényszerszünet után egy nem mindennapi eseménnyel tér vissza a győri Torula. A Púder Vol.4. – Are you sure you want to reset? címet viselő tárlat július 17-én, szombaton nyitja meg a kapuit az érdeklődők előtt, s hosszú idő után az első olyan esemény lesz a kortárs kiállítótér
FALU Fesztivál 2022: Bagossy Brothers Company, Kiscsillag, Budapest Bár, Elefánt, ... Esemény
FALU Fesztivál 2022 dátum
Lista Szűkítése
Kapcsolódó kategóriák
különböző településeken Kultúra és művészetek kategórában
különböző országokban Kultúra és művészetek kategórában
Duna Karnevál 2017 2017.06.03 - 2017.06.17, több helyszín, Budapest
Duna Karnevál 2017 időpont
Európa-napi fesztivál a Szabadság téren Szabadság tér, Budapest
Esemény ideje
Arcadia Játéktermi Nosztalgia Kiállítás Dürer Rendezvényház, Budapest
A kiállítás időtartama
Unsound Festival 2017 Krakkó, Lengyelország
Unsound Festival 2017 időpont
Bach Mindenkinek Fesztivál 2017 Budapest, több helyszín
Bach Mindenkinek Fesztivál 2017 időpont
The Amazing Shanghai kiállítás Akvárium Klub, Budapest
A kiállítás időtartama
Kavics - Ősbemutató a Gólem Színházban 2017.06.14, Gólem Színház, Budapest
Esemény ideje
Nyitott Ház - Ingyenes programok egész nap a Pesti Vigadóban 2017.05.27, Pesti Vigadó, Budapest
Esemény ideje
Ez az a nap! 2017 2017.05.27, Sportaréna, Budapest
Ez az a nap! 2017 időpont
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT 2017 több helyszín, Pécs
POSZT 2017 időpont
Zenthe Színház bemutatja: Augusztus Oklahomában József Attila Színház, Budapest
Esemény ideje
Picture Project - Életre kelnek az egykori ipari területek! Csepel Művek, Budapest
Esemény ideje
Albert László festőművész kiállítása a Berekai Art Stúdióban Berekai Art Stúdió, Budapest
A kiállítás időtartama
Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok a Müpában MÜPA, Budapest
Alan Gilbert koncert 2017 időpont
Zsolnay Fényfesztivál 2017 több helyszín, Pécs
Zsolnay Fényfesztivál 2017 időpont
Kortárs Zenei Napok 2017 Pécs, Magyarország
Kortárs Zenei Napok 2017 időpont
Juhász Dávid: Márciusban Újra Kezdjük! - Kiállítás a Pintér Galériában Pintér Galéria, Budapest
A kiállítás időtartama
Barangolás a táncok birodalmában a Pesti Vigadóban Pesti Vigadó, Budapest
Esemény ideje
Debreceni Virágkarnevál 2017 Debrecen
Debreceni Virágkarnevál 2017 időpont
VeszprémFest 2017 Veszprém, Magyarország
VeszprémFest 2017 időpont