Kultúra és művészetek 37.oldal
1550 találat. Amfiteátrumok, Film, Galériák, Karnevál, parádé, Az Art Market Budapest a világ műkereskedelmi fővárosában

Az Art Market Budapest a világ műkereskedelmi fővárosában Cikk

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi kortárs képzőművészeti vására Baselben vendégszerepel az év legfontosabb műtárgypiaci seregszemléje idején. A világ legjelentősebb műkereskedelmi eseménye, az Art Basel kísérőrendezvényeként létrejött Frame Art Fair meghívására júniu

Klímariadó! - Kiírásra került a 19. ARC Közérzeti Pályázat! Hír

Magyarországon, Európában és az egész bolygón zajló jelenségek közül nem volt kérdés, hogy idén a klímaváltozás, klímaválság, klímavészhelyzet, klímakatasztrófa összetett folyamata lesz a 19. ARC fő pályázati témája. Az ARC szerint is ez az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása. Ma már megkérd

Június 14-én ismét Budapesten a Nemzeti Operett Gála Cikk

Pénteken nyitja meg kapuit az új Budai Szabadtéri Színház, amely ezen a nyáron közel ötven programmal készül a közönségnek. A június 14-i megnyitón több mint kétórás operett gálát rendeznek az erdei színpadon. A Nemzeti Operett Gála sokmindenben különbözik a “megszokott” operett gáláktól: tematik

Népzenei koncertek pezsdítik a Benczúr Kerti Esték 2019-es programsorozatát Hír

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat.  A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét szerda esténként. A fellé

Mesterségek Ünnepe 2019 Esemény

Mesterségek Ünnepe 2019 időpont

2019 Aug 17
Augusztus 17.- és 20. között a Budavári palotában rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye, ahol kipróbálhatják a népi mesterségeket, megcsodálhatják a kézművesek míves munk

Kaposfest 2019 Esemény

Kaposfest 2019 időpont

2019 Aug 13
2019. augusztus 13-19. között jubilál a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei fesztivál, azaz a Kaposfest. Az idén tízéves, egyedülálló esemény művészeti vezetői, Várdai István cselló-, és Baráti Kristóf hegedűművészek olyan komolyzenei programot állítottak össze, amely a korábbi évek kiemelkedő progra

Az Urániába érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató kiállítás Hír

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt

Volt 2019: a Depeche Mode is szobor-széket kapott! Hír

Már nyolc éve, hogy elindult a Csillagok Városa projekt, ez idő alatt több mint 40 olyan világsztárnak és hazai pop-rock ikonnak állítottak emléket Sopronban, akik a Telekom VOLT Fesztiválon színpadra léptek, és még ennél is több dedikált csillaggal gyarapodott a gyűjtemény, amelynek egy részét a

Hun kori nemzetközi régészeti konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban és az ELTE-n Hír

Az „Attila’s Europe? Structural transformation and strategies of success in the European Hun period” címen nemzetközi régészeti konferenciát rendez a Magyar Nemzeti Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete. A hun kor ma talán a népvándorlás kori régészet leggyorsabban

Kaláka Fesztivál 2019 Esemény

Kaláka Fesztivál 2019 időpont

2019 Jun 27
50 év – egy fél évszázad. Csak azok tudnak fennmaradni ennyi ideig, akik igazán időtálló és kimagasló teljesítmény tudnak nyújtani, akik márkaértéke az évek folyamán egyre erősebb lesz. A Kaláka Fesztivál szintén kerek évfordulóhoz érkezett, a Fesztivál 2019-ben ünnepli 40. évfordulóját, melyet az

Már a standokon az országos Rockstar Magazin 3. száma! Hír

A Rockstar Magazin harmadik lapszáma egészen különlegesre sikeredett. A címlapra az EFOTT fesztivál fő fellépője, a koszovói szépség, Rita Ora került. Beleláthatunk kicsit a világhírű Jay Lumen gondolataiba, Delov Jávort faggattuk a jubiláló Random Trip kapcsán, és Schuster Lóri sem rejti véka alá

Négy magyar film is a 44. Odense International Film Festival-on Hír

Az augusztusban megrendezendő 44. Odense International Film Festival (OFF)  hivatalos főversenyprogramjában debütál Damokos Attila 'Charon' című kísérleti filmje. A Cseh Anna Marie és Derzsi János főszereplésével készült film világpremierje mellett szintén a versenyprogramban szerepel Schwechtje M

Negyedszerre is siker - vasárnap véget ért a 4. Zsidó Művészeti Napok Cikk

Lemezbemutatóval és dupla kortárstánc premierrel zárult 2019. június 2-án a 4. Zsidó Művészeti Napok. A kilenc napon át tartó rendezvénysorozat programkínálatát az idei alkalommal is swing, jazz és popzenei koncertek, klezmer-operett, színházi előadások, filmvetítés, kiállítás és kortárstánc előad

Fantasztikus programokkal vár a Filharmóniafeszt! Cikk

A Filharmónia Magyarország 2018/19 évad bérletes sorozatai a végéhez értek, legközelebb szeptemberben várják vissza a közönséget, de kezdetét veszi a fesztiválok és nyáresti sorozatok időszaka, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. Egyházzene, régizene, orgonaestek, muzsikáló udvar

Európai Hidak fesztivál 2019: főszerepben az olasz kultúra Esemény

Európai Hidak fesztivál 2019 időpont

2019 Sep 18
Ki gondolná, hogy a turisták naponta összesen 3000 eurót dobnak be a római Trevi-kútba, és hogy a világon Olaszország rendelkezik a legtöbb világörökségi helyszínnel? Szeptember 18. és 30. között a dolce vita, azaz az édes élet hazáját, Olaszországot helyezi reflektorfénybe a Budapesti Fesztiválze

Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT 2019 Esemény

POSZT 2019 időpont

2019 Jun 06
Pécsi Országos Színházi Találkozó az idei évben június 6. és 15. között költözik Pécs belvárosába, és a versenyprogram mellett a Művészetek és Irodalom Házan további programokkal, a Nyílt Fórum legjobbjaival, illetve városszerte kiállításokkal és könyvbemutatókkal készül a fesztivál. A 19. POSZT 

Június közepén megnyitja kapuit a Budai Szabadtéri Színház! Hír

A már jól ismert és bejáratott két szabadtéri színház - a Margitszigeti és a Városmajori - idén nyáron egy régi/új játszóhelyel egészül ki: megnyitja kapuit a Budai Szabadtéri Színház! A budai hegyek tetején, a volt csillebérci gyermektábor területén üzemelő színpad némi felújítás után egészen kü

'Orálbrutál' műsor jár a TÁP Színház segítéséért cserébe Cikk

Idén is bulival zárja az évadot a “rossz színház” felkent társulata: június 15-én, az A38 Hajón pofátlan előadásrészletek és hanyatló bítek segítségével szállhatnak bele két lábbal a színházi közízlésbe az érdeklődők. Jó hír, hogy a jegyvásárlók most is támogathathatják a TÁP-ot a létfenntartásban

Comedium Corso 2019 Esemény

Comedium Corso 2019 időpont

2019 Jun 07
Ha pünkösd, akkor Comedium Corso! Június 7. és 10. között koncertek, utcaszínház, gyermekprogramok, vidámpark és vásártér várja az egész családot az esztergomi Kis-Duna sétányon. Esztergom belvárosa néhány napra színházzá változik, megállítva a járókelőt, leültetve az arra sétálót. A város több p

Lista Szűkítése

Országok

Városok

különböző településeken Kultúra és művészetek kategórában