Színház Cikkek, hírek 2.oldal
126 találat. Opera, Színházak, Juhász Kata: Állatmesék - tánc, slam, opera, rap és swing a Jurányiban, Modern burleszkkel indítja a tavaszt a Stúdió K Színház
Juhász Kata: Állatmesék - tánc, slam, opera, rap és swing a Jurányiban Hír
2020. február 29-én és március 29-én Juhász Kata koreográfus táncszínházi előadásában újra látható az Állatmesék a Jurányi Ház Grabó stúdiójában. A gyermekelőadás egy népszerű műfajt, az állatmeséket újítja meg. A hagyományosan társadalmi és erkölcsi mondanivalót hordozó történetek kortársi karakt
Modern burleszkkel indítja a tavaszt a Stúdió K Színház Hír
Diego de Brea nemzetközi hírű szlovén rendező állítja színpadra a Stúdió K Színház következő bemutatóját, „Amikor én halott voltam” címmel. Az előadás alapja Ernst Lubitsch 1916-os némafilmje, amely az I. világháborúban elveszett, és csak 1994-ben került elő. De Brea a némafilm expresszív eszköztá
Édes Anna újra gyilkol! - A Kosztolányi klasszikus musical változata a RAM-ban Hír
Ha valami kockázatosnak tűnhetett elsőre, akkor ez a produkció mindenképpen annak indult: modern, már-már XI. századi zenei hangzás, modern táncok, meglepő fordulatok és Kosztolányi világhírű regényének újra-gondolása: ez az Édes Anna musical. A bemutató óta eltelt négy év, a több mint ötven telt
Bemutatókkal szülinapozik a Momentán Társulat Cikk
Izgalmas, misztikus, nyomozós és vágyakkal játszó, varázslatos, virtuóz – talán ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a Momentán Társulat legújabb két előadását, a Gyilkosság az Ó utcában imprókrimit és a Dzsinn című produkciót. A két előadás premierjéhez különleges alkalom is dukál: a
"Liselotte és a május" - a független E/Társulat bemutatója a FÉM Arts & Café színpadán Cikk
Október 22-én mutatja be a független E/Társulat a Liselotte és a május c. párkapcsolati tragikomédiát a FÉM Arts & Café színpadán. A nagysikerű Liza, a rókatündér c. film alapját képező színdarabban egy kiugrott ápolónő próbálja 7 randin, így 7 férfin keresztül megtalálni az igaz szerelmet, am
Megvannak a Városmajori Színházi Szemle 2019-es díjazottjai Hír
Budapesti Nyári Fesztivál 2019. évi évadzáró eseményén idén is kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait. A szakmai zsűri hét kategóriában értékelte a versenyprogram előadásait, amelyben az idén nyolc előadás, a Tündérlaki lányok, a Tóték, az Állami Áruház, Az üvegcipő, A salemi boszorkányo
Íme a József Attila Színház 2017/2018-as évada! Hír
Nyolc új bemutatóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előadásokat Böhm György, Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Schlanger András, Szitás Barbara, Telihay Péter és Verebes István rendezi. A József Attila Színház most záruló, 60. jubileumi évadának tervezésekor igye
Sziget 2019: színház úton-útfélen Cikk
A Sziget talán leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. Lássuk, mire számíthatunk idén! A Nagy Utcaszínház presented by MVM idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csap
Tovább pezsdíti Csillebérc kulturális életét a Budai Szabadtéri Színház Cikk
Hatalmas sikerrel működik el Budapest új szabadtéri élményszínháza a Budai Szabadtéri Színház! A június eleji megnyitó óta Csillebércen ismét zajlik az élet, egymást követik a jobbnál jobb színházi előadások, koncertek, gyermek programok. A színház vezetősége nem véletlenül elégedett: vannak o
Idén is saját sorozattal érkezik a budapesti Játékszín a siófoki SzínPartra. Cikk
A tavalyi együttműködés sikere után idén ismét saját sorozattal érkezik a budapesti Játékszín a siófoki SzínPartra. Júliusban és augusztusban összesen hat szombat estén át láthatja a siófoki közönség a Játékszín legnépszerűbb darabjait, például a Menopauzát és a Legénybúcsút olyan sztárokkal, mint
Erdélyből érkezik a Mágnás Miska a Budai Szabadtéri Színház színpadára Cikk
Az elmúlt héten megnyílt új Budai Szabadtéri Színházban június 23-án vasárnap a csíkszeredai Csiki Játékszín mutatja be saját rendezésű és saját a színházi társulatuk által előadott magyar klasszikust, a Mágnás Miska című nagyoperettet. Különleges és izgalmas színházi előadásra számít a Budai Sza
Június 14-én ismét Budapesten a Nemzeti Operett Gála Cikk
Pénteken nyitja meg kapuit az új Budai Szabadtéri Színház, amely ezen a nyáron közel ötven programmal készül a közönségnek. A június 14-i megnyitón több mint kétórás operett gálát rendeznek az erdei színpadon. A Nemzeti Operett Gála sokmindenben különbözik a “megszokott” operett gáláktól: tematik
Június közepén megnyitja kapuit a Budai Szabadtéri Színház! Hír
A már jól ismert és bejáratott két szabadtéri színház - a Margitszigeti és a Városmajori - idén nyáron egy régi/új játszóhelyel egészül ki: megnyitja kapuit a Budai Szabadtéri Színház! A budai hegyek tetején, a volt csillebérci gyermektábor területén üzemelő színpad némi felújítás után egészen kü
'Orálbrutál' műsor jár a TÁP Színház segítéséért cserébe Cikk
Idén is bulival zárja az évadot a “rossz színház” felkent társulata: június 15-én, az A38 Hajón pofátlan előadásrészletek és hanyatló bítek segítségével szállhatnak bele két lábbal a színházi közízlésbe az érdeklődők. Jó hír, hogy a jegyvásárlók most is támogathathatják a TÁP-ot a létfenntartásban
Nemzetközi fesztiválok után újra Budapesten a Magyar akác Cikk
Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész közös produkciója, a Magyar akác című post-fact dokumentumszínházi előadás egészen Brüsszelig vitte a fák ügyét, útközben számos magyar és nemzetközi színházi fesztivált is megjárva – Szegeden, Bánkon, Debrecenben, Lipcsében, Dre
Egyedi színházi előadások a Zsidó Művészeti Napokon Cikk
2019. május 25 – június 2. között ismét megérkezik a hazai kulturális élet kiemelkedő összművészeti eseménye a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) a főváros kulturális tereibe. Az idén swing, jazz és popzenei koncertek, klezmer-operett, színházi előadások, filmvetítés, kiállítás és kortárstánc előadások
Vecsei H. Miklóssal és Hegedűs D. Gézával készül koncertszínházi előadás a Tizenkét székből Cikk
Závada Péter dalszövegeivel, Vecsei H. Miklós szövegkönyve alapján készül koncertszínházi előadás a 20. századi orosz irodalom egyik legkacagtatóbb regényéből, a Tizenkét székből. A TRIP Hajón bemutatott darab tizenkét dalban meséli el a Rejtő-szerű nyomozást a székbe rejtett briliánsok után. „–
Vidéki színházak a fővárosban - jön az első UPSZÍN! Hír
40 éve nem játszott darab, életre kelt Gőgös Gúnár Gedeon, Zárt függönyök – ez várja a színházrajongókat tavasszal. Az első alkalommal megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján, az UPSZÍN-en az is kiderül, meddig lehet bírni 10 méterrel a felszín alatt a jeges Dunában – búvárfelszerelés nélkül. A
Kész a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja! Hír
A 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatá
A Maladype Szarajevóban és Moszkvában vendégszerepel Cikk
A Maladype Színház nagysikerű nonverbális előadása, az „Augusztus” Pozsony, Prága, Nagyszeben és Maribor után a Nyugat-Balkáni Kulturális Évad bosznia-hercegovinai „Magyar Kulturális Hetek” elnevezésű programsorozatában március 8-án Szarajevóban, és március 9-én Zenicán mutatkozik be a Téli Feszti
Uram-bátyám, magyarságtudat és sok humor - interjú a Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás alkotóival Cikk
Kelemen Kristóffal, Pálinkás Bence Györggyel, Regényi Júliával és Tarr Judittal a MU Színházban látható, Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás c. előadásuk kapcsán beszélgettünk mutyiról, kirekesztésről, korrupcióról és magyarságtudatról, a részvételi színház hasznáról és a humor fontosságár
Második Felvonás - Alternatív színházi előadások elváltaknak a Katonában Cikk
Katona József Színház Fövényi Évi, rendezvényszervező ötlete alapján interaktív színházi előadásokkal, beszélgetésekkel várja azokat a váláson átesett férfiakat és nőket, akik úgy érzik, nincs megfelelő platform a trauma feldolgozására. A március elején induló programsorozat célja, hogy eloszlassa
Felhőcirkusz unplugged - tánc és cirkusz élőzenével a felhők között Cikk
Juhász Kata koreográfus a gyerekekhez és természetesen szüleikhez kíván szólni a Weöres Sándor verseinek képi motívumai és ritmusai által ihletett előadásával. A Felhőcirkuszban a tánc mellett a cirkuszi elemek és az élőzene is kiemelt szerepet kapnak. A varázslatos felhők közötti utazás legközele
Jön a Hungarikum Ügynökség uram-bátyám vetélkedője Hír
Álljunk meg egy pillanatra és nézzünk mélyen magunkba! Legyünk teljesen őszinték: kedveljük-e azokat a megmérettetéseket, amelyeken a rátermettség helyett a szimpátia, esetleg a rokoni- vagy érdekkapcsolatok döntenek? Amikor a lelkiismeretet legyőzi a lábszagú lustaság, a politikai korrektséget pe
Láng József 85. születésnapját ünnepelte a József Attila Színház Cikk
A József Attila Színház Örökös Tagja január ötödikén ünnepeli nyolcvanötödik születésnapját. A színház a Feketeszárú cseresznye január 10-i előadásán tisztelgett a legendás színész előtt. Dodi bácsi ma is igen aktív, nem vesztett fiatalos lendületéből. A színház büféjében nem lehet mellette unat
Karácsonyra megújul az Álomutazó Hír
Karácsony előtt és után nem is jöhetne semmi jobb, mint egy jó családi program. A tavaly nagysikerű szuperprodukció idén újraéled, ugyanúgy a BOK csarnokban, sztárokkal, lenyűgöző látványvilággal és fantasztikus slágerekkel. Egy fincsi mézes tejecske lefekvés előtt... Utána bekuckózni a finom pih
Vál(t)ás Woody Allen-módra - November közepétől színpadon a 'Férjek és feleségek' Cikk
Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-i történet. Az 1992-ben debütált film első színházi adaptációját az Orlai Produkciós Iroda mutatja be november 15-én a Belvárosi Színházban. A szerepeket Ötvös András, Radnay Csilla, Járó Zsuzsa, Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Ullmann
Monte Cristo grófja Budapesten, Pécsett és Veszprémben Hír
Dumas klasszikus műve a Monte Cristo grófja, ezúttal musical formájában, csodálatos dalok és remek tánckoreográfiák kíséretben kel életre 2018. november 11-én, a BOK Csarnokban (volt Syma Csarnok), december 14-én Pécsett és december 28-án Veszprémben. Pozsgai Zsolt és Szomor György alkotása Gubik
Vásáry André új szerelme az operett Cikk
Vásáry Andrénak számos újdonságot tartogatott eddig 2018. Életében először lépett színpadra musicalben, méghozzá rendhagyó szerepben. Egy női karaktert alakít a Chicagóban, ennek köszönhetően a darab először szólalhat meg az eredeti formájában Magyarországon. Emellett egy új műfajában is kipróbált
Tarol a Masha és a Medve mesemusical Cikk
Színpadon is óriási siker lesz a világ egyik legismertebb meséje, a Masha és a Medve. A rajzfilm hazai mesemusical adaptációja 2018. december 28-án kerül ismét színpadra, de már elfogytak a jegyek. Jövőre azonban többször is láthatjuk a darabot, először január 5-én és 6-án a MOM Kultban. Színpadi
Kapcsolódó kategóriák
RS9 OFF Független Színházi Fesztivál RS9 Színház, Budapest
RS9 OFF Független Színházi Fesztivál 2017 időpont
VéNégy Fesztivál 2018 2018.07.04 - 2018.07.08, Vác, Magyarország
VéNégy Fesztivál 2018 időpont
Frenák Pál Társulat: XX_&_Fragments - Különleges és egyszeri előadás a Bálnában Bálna, Budapest
Esemény ideje
Orlai Produkció: Az étkezés ártalmasságairól premier Jurányi Inkubátorház, Budapest
Az étkezés ártalmasságairól premier időpont
Zsombói Szabadtéri Színpad 2017 Zsombói Szabadtéri Színpad, Zsombó
Esemény ideje
Élőkép Színház: A szőnyeg - színházi előadás az életről a halál tükrében 2017.11.03 - 2017.11.05, Bethlen Téri Színház, Budapest
Esemény ideje
Comedium Corso 2017 2017.06.03 - 2017.06.05, Esztergom, Magyarország
Comedium Corso 2017 időpont
Kavics - Ősbemutató a Gólem Színházban 2017.06.14, Gólem Színház, Budapest
Esemény ideje
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT 2017 több helyszín, Pécs
POSZT 2017 időpont
Zenthe Színház bemutatja: Augusztus Oklahomában József Attila Színház, Budapest
Esemény ideje