Film Cikkek, hírek 1.oldal
55 találat. Mozik, 1944 filmbemutató november 30-án a Puskinban, Musicalfilm formájában tér vissza A Játékkészítő

1944 filmbemutató november 30-án a Puskinban Cikk

1944 A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített. A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án dep

Musicalfilm formájában tér vissza A Játékkészítő Hír

A Játékkészítő - Színház TV Újra látható a 2014-ben és 2015-ben hatalmas érdeklődés mellett bemutatott szuperprodukció, A Játékkészítő című családi mesemusical, ezúttal azonban a színpadi keretekből kilépve, egy látványos musicalfilm formájában, a SzínházTV felületén. Premier november 4-én. Mintegy 100.000 néző volt kíváncs

Együtt kezdtük - egy film, ami igazi nyári kikapcsolódást nyújt Cikk

Együtt kezdtük A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében. Az Együtt kezdtük drámai jeleneteiben kivételes tehetségükről tesznek tanúbizonyságot az új generáció színészei. Kik ők, és mit lehet tudni róluk? A pandémia utáni első szabadban töltött nyáron a mozi varázsa is korlá

Ismét a csillagok alatt mozizhatunk a budapesti plázák tetején Cikk

KULTIK Terasz - Corvin Plaza El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A KULTIK Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a KULTIK Köki Terasz június 14-én, a KULTIK Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet. A két kutyabarát moziban ezúttal is ny

100éves budapesti fotók elevenednek meg az Animatiqua újabb kisfilmjében Cikk

Eltűnt Budapest - 3. rész Korábban már két alkalommal nyűgözte le a közönséget a digitális animációval foglalkozó magyar kreatívcsapat, mikor életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Az Animatiqua legújabb filmje még hosszabb, még élénkebb, és még inkább bizonyítékát adja a cég virtuozitásának a komputerizált illusztrá

ATAFF 2021: tíz európai nagyjátékfilm versenyez a legjobb látványtervezésért járó díjért Szolnokon Cikk

Hinterland (Rendező: Stefan Ruzowitzky) Október 12-én indul az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (ATAFF), ahol a nagyjátékfilmes versenyprogramban a látványtervezőket díjazzák. Tíz európai film száll versenybe Szolnokon. Az európai versenyfilmekből álló program egyik legérdekesebbnek ígérkező alkotása az 1920-ban játszódó, a Monarch

TOP 10-ben a Toxikoma Cikk

Toxikoma Szeptember 2-ától látható a mozikban és már az első hétvégén a második legnézettebb film volt Herendi Gábor Toxikoma című alkotása, a TOP 10-ben egyedüli magyar moziként. Herendi szerint a film specialitása, hogy két most is élő szereplőről szól a történet, tehát a nézőknek valamilyen viszonya va

Klip készült a Toxikoma betétdalából Hír

Toxikoma Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó)

Július 1-jén indul a Lupa Autósmozi Cikk

Lupa Drive-in Autósmozi A 60-as évek amerikai autósmozijainak fénykorát idézi meg július 1-től a Lupa Drive-in Autósmozi, Budapest tengerpartjának főparkolójában. A Lupa Drive-in Autósmozi a műfaj 60-as évekbeli amerikai fénykorát igyekszik megidézni, egy 60 m2-es valódi filmvászonra vetítve, természetes környezetben, e

Két új szabadtéri mozi nyit Budapesten Cikk

KULTIK Terasz A nyitást követően a mozikba is újra visszatér az élet. A még nem beoltottakak külön jó hír, hogy szép számmal nyitnak a szabadtéri mozik is a fővárosban: mostantól a KULTIK Terasz Corvin Plaza és a Köki Terasz is igazi filmklasszikusokkal és premierfilmekkel várja a kimozdulni vágyókat. Mi lehet

Két hét alatt két nemzetközi forgatókönyvíró versenyt is megnyert Peter Noel Cikk

Peter Noel Két forgatókönyvíró versenyt nyert meg két héten belül a magyar író. Ráadásul az egyiket egy olyan afrikai filmes versenyen, ahol európai pályázó eddig még sosem nyert. Peter Noelnek most ez sikerült, ezzel megszerezte a 18. nemzetközi eredményét. Peter Noel két éve, januárban döntötte el, hogy i

Magyar némafilmek zenei aláfestését keresi a Művészetek Völgye [pályázat] Cikk

Némafilmhez filmzenét! pályázat Némafilmhez filmzenét! címmel indít pályázatot az idén 30. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye Fesztivál és a 120 éves magyar filmet ünneplő Nemzeti Filmintézet. A pályázatot 2020-ban hirdették meg először azzal a céllal, hogy régi magyar némafilmek új életre kelhessenek hazai zeneszerzők alkotá

A Polgár lányokról szóló rajzfilm lett a legjobb gyerekfilm 2020-ban Cikk

A Polgár lányok rajzfilm A Polgár lányokról szóló rajzfilm nyerte a Legjobb Magyar Gyerekfilm díját a 3. CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon. A legjobb élőszereplős kisfilm egy iskolai beilleszkedéséről szóló izraeli kisfilm, a legjobb animáció egy szlovák stop-motion film lett. Az Európai Gyerekfilm Szövetség dí

Darinka - film a Roma Holocaustról Cikk

Darinka film 76 évvel a történtek után a Roma Holocaust Emlékbizottság augusztus 1-jén emlékezik a Holocaust Roma Áldozataira. A megemlékezés során bemutatásra kerül a Kalla Éva forgatókönyve alapján készült Darinka című film, az első hazai tv-játék a Roma Holocaustról. A „371 Csillag” című megemlékezés-soroz

Bollywoodban is szerették Goztola Kristina új filmjét Cikk

Goztola Kristina Az indiai filmgyártás fellegvárában, Bollywoodban, a világ egyik legnagyobb filmfesztiválján két díjat is nyert Goztola Kristina és Halmi Péter Le Collier (A nyaklánc) című alkotása a hétvégén. A francia-magyar kooprodukcióban készült misztikus dráma idén lett bemutatva egy másik indiai filmfeszti

Depche Mode: DVD-n és Blu-Ray-en is megjelent a „SPiRiTS IN THE FOREST” Hír

Depeche Mode - Spirits In The Forest A rajongók, és a kritikusok elismerése, illetve mozisikere után, a Depeche Mode  egyszerre adta ki DVD-n és Blu-Ray-en, a korszakalkotó, teljes hosszúságú dokumentum- és koncertfilmet, „SPiRiTS IN THE FOREST” címmel. A rajongók számára végre világszerte elérhető a dokumentumfilm, amelyet a Rolling

Július 1-jén nyit a Müpa autós koncertmozija! Hír

Müpa autós koncertmozi A nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozat után újabb formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Az elmúlt hónapok eseményei hatással

Különleges autósmozit nyit a Müpa: július 1-től élőben közvetíti a házban zajló koncerteket Cikk

Müpa Autósmozi A Müpa alig várja, hogy ősszel újra megnyithassa kapuit, ám addig is szeretné maradandó pillanatokkal szebbé tenni a nyarat a közönség számára, ezért július 1. és 25. között az intézmény különleges autós koncertmozival lepi meg a nézőket. Szerdától szombatig a legkülönbözőbb műfajok hazai előadóin

KULTIK Terasz: szabadtéri mozivá alakul a Corvin Plaza tetőterasza Cikk

KULTIK Terasz szabadtéri mozi El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? Június 17-én nyitja kapuit a KULTIK Terasz a Corvin Plaza tetőteraszán, ahol a szabad ég alatt főként premier filmeket mutatnak be. Az 54 férőhelyes kutyabarát moziban nyugágyakról, babzsák fotelekből vagy rendezői szék

Hétvégén indul a PANAM autósmozi az Árkád tetején Hír

Panam Autósmozi - Árkád A moziba járás már a filmgyártás kezdetekor vonzó szabadidős elfoglaltságnak számított, és ez most sincs másként. A hatalmas vászon, az egyedi hangzás és a pattogatott kukorica illata olyan élményt okoz, amely kellemes emlékként örökre bevésődik az agyunkba. Mindez ráadásul fokozható, például azál

Autósmozi nyílik a budapesti Árkád tetején Cikk

Autósmozi - Árkád Budapest Jó hírünk van azok számára, akik már a Grease és a Szeretném, ha szeretnél óta tudják, meg akarják tapasztalni az autós mozizás varázsát. Június 13-tól a PANAM autósmoziban forgathatják vissza az idő kerekét. Az autósmozi érintésmentes eszközökkel vár, így a koronavírus ideje alatt sem maradunk bi

Először díjaztak magyar forgatókönyvírót Amerika legrangosabb versenyén Hír

Akár hollywoodi szuperprodukció is készülhet Peter Noel forgatókönyvéből. A magyar filmes két műve is előkelő helyezéssel végzett az amerikai versenyen: az Artilia többezer közül került a top 50-be, míg A szekrény a döntőbe jutva a dobogóra is esélyes lehet. Közel 8000 nemzetközi alkotás mérettet

Megérkezett a Halott Pénz film, TV premier január 1-jén Hír

15 év, 95 perc 15 dal, 22 kamera és 3560 vágás, 25.000 rajongó... Számokban kifejezve így lehet összefoglalni azt az egyedülálló filmet, amely a 15 éves Halott Pénz történetét mutatja be a júniusi Telekom VOLT Fesztivál jubileumi show-ján keresztül.  A számos vendéget felvonultató koncert legemlék

Szabadtéri mozivá alakult a Corvin Plaza tetőterasza Cikk

Mi lehetne jobb program egy laza nyári estén, mint a szabadtéri mozizás? Már a Corvin Plaza tetőteraszán is csillagfényben, fröccsel és popcornnal a kezünkben élvezhetjük a premier filmeket. Budapest legújabb szabadtéri mozija, a Kultik Sky Cinema 160 kényelmes nyugággyal és takarókkal várja a köz

Kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház Cikk

Burai és G.w.M, Király Viktor és a Ponyvaregény - mi a közös bennük? 2019. július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Mozgalmas hétvége következik: pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezi

Az Urániába érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató kiállítás Hír

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt

Négy magyar film is a 44. Odense International Film Festival-on Hír

Az augusztusban megrendezendő 44. Odense International Film Festival (OFF)  hivatalos főversenyprogramjában debütál Damokos Attila 'Charon' című kísérleti filmje. A Cseh Anna Marie és Derzsi János főszereplésével készült film világpremierje mellett szintén a versenyprogramban szerepel Schwechtje M

Led Zeppelin: különleges dokumentumfilm a zenekar 50. születésnapjára! Hír

Fantasztikus dokumentumfilmmel készül 50. születésnapjára a Led Zeppelin, az ikonikus zenekar karrierjét a világhírű Bernard MacMahon rendező viszi vászonra. „Amikor láttam, hogy Bernard mit alkotott az „American Epic”-ben mind hangzásban, mind pedig vizuálisan, egyből tudtam, hogy ő az, aki képe

Már bárki számára elérhető Goztola Kristina díjnyertes kisfilmje Cikk

Felkerült a YouTube-ra, így mindenki megtekintheti Goztola Kristina Les recherches continuent – Engedj el! című kisfilmjét. A magyar-francia koprodukcióban született pszichodráma elkészülte után rögtön megnyerte tavaly nyáron a Bujtor István Filmfesztivál fődíját, majd rendhagyó módon két alkalomm

Májusban érkezik Pedro Almodóvar legújabb filmje, a 'Fájdalom és dicsőség' Hír

Az Oscar-díjas Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Fájdalom és dicsőség2019. május 23-án érkezik a hazai mozivásznakra, a Cinetel filmforgalmazó gondozásában. A 72. cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmáért versenyző alkotás a rendező karrierjének és magánéletének egyfajta összegzése, olyan színészna

Spanyol Filmhét 2020 Esemény

Spanyol Filmhét 2020 időpont

2020 Oct 27
Tíz új alkotás, köztük Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők egy-egy filmje is szerepel a 2020-as budapesti Spanyol Filmhét programjában, amit október 27. és november 1. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.  A spanyol filmek rajongói idén nagyszabású történelmi film, vígjáték, kom

Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál 2020 Esemény

Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál 2020 időpont

2020 Oct 13
Tíz produkció került az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál  nagyjátékfilmes versenyébe. A szolnoki fesztiválon október 13. és 18. között több filmet első alkalommal láthat a magyar a közönség. A Pál Adrienn c. filmjéért  Cannes-ban FIPRESCI-díjjal kitüntetett  Kocsis Ágnes legújabb, Éden című al

Finn Filmnapok 2020 Esemény

Finn Filmnapok 2020 időpont

2020 Feb 05
2020. február 5 – 9. között kilencedik alkalommal látogatható a Finn Intézet (FinnAgora) szervezésében a Finn Filmnapok a budapesti Toldi moziban. Az ötnapos ünnep alatt többszörösen díjra jelölt és díjnyertes dokumentumfilmekkel, nagyjátékfilmekkel, rövidfilmekkel, audiovizuális performansszal és

Finn Filmnapok 2019 Esemény

Finn Filmnapok 2019 időpont

2019 Feb 06
2019. február 6-10. között, immáron nyolcadik alkalommal nyerhetünk betekintést a finn filmes kultúra legjavába, hiszen az idén 15 éves magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) díjnyertes dokumentumfilmeket, nagyjáték- és rövidfilmeket hoz el a budapesti Toldi moziba. Az idei eseményen az érdeklődők

deli_doku_2018_cover
deli_doku_2018_logo

Déli-Doku filmfesztivál 2018 Esemény

Déli-Doku filmfesztivál 2018 időpont

2018 Oct 16
Október 16-a és 21-e között kerül megrendezésre a II. Déli-Doku latin-amerikai dokumentum filmfesztivál.  A programsorozat céja, hogy olyan kortárs latin-amerikai dokumentumfilmeket mutasson be, amelyek amúgy nem jutnának el a magyar közönséghez. A filmeken kívül a szervezők fotókiállítással, beszél

star_wars_koncert_2018_budapest

Star Wars: Egy új remény koncertshow Budapesten Esemény

Star Wars: Egy új remény koncertshow időpont

2018 Oct 16
Egy igazi filmrajongónak mindig élmény olyan formában látni kedvencét, amire még nem volt lehetősége, a hazai Star Wars rajongók pedig pont egy ilyen esemény részesei lehetnek, ugyanis október 16-án a Sportarénában a Csillagok háborúja saga Egy új remény című, kultikus epizódját nézhetik végig élő n

busho_2018_fejlec
busho_2018_logo

BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2018 Esemény

BuSho 2018 időpont

2018 Aug 28
Dán rövifilmmel kezdődik és egy ausztrál alkotással zárul a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja, melyet augusztus utolsó hetében rendeznek több fővárosi és vidéki helyszínen. Amint arról már korábban beszámoltunk, az öttagú előzsűri döntése nyomán 64 rövidfilm került a versenyp

verzio_2018_fejlec
verzió_2018_logo

Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2018 Esemény

Verzió Filmfesztivál 2018 időpont

2018 Nov 06
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2004 óta Magyarországon egyedüliként nemzetközi és magyar dokumentumfilmeken keresztül képviseli az emberi méltóságot és közös társadalmi ügyeinket. A Verzión bemutatott filmek, mint elemző és véleményformáló alkotások eredeti és kreatív módon

skandinav_filmfesztival_2017_fejlec

Skandináv Filmfesztivál 2017 Art+Cinema, Budapest

Skandináv Filmfesztivál 2017 időpont

2017 Oct 24
Idén sem maradunk Skandináv Filmfesztivál nélkül. A 2017. október 24. és 29. között az Art+ Cinema moziban megrendezésre kerülő skandináv mustra minden eddiginél gazdagabb kínálatot vonultat fel. A fesztivál hat napja alatt öt kategóriába osztva – Játékfilmek, Dokumentumfilmek, Rövidfilmek, Best of,

nk_termeszetfilm_fesztival_2018_logo

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 2018 Esemény

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 2018 időpont

2018 May 25
A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál mára a régió egyik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi eseménye lett. A szakma és a média támogatásával sikerült elérni, hogy a rendezvény idején a figyelem a természeti értékeinkre és azok védelmére irányuljon. 2017-ben 58 országból közel 300 film és több

kaliforniai_alom_cinekoncert_2017_fejlec

A Kaliforniai álom Budapesten - Cine-koncert két felvonásban 2017.10.12, Sportaréna, Budapest

Kaliforniai álom cine-koncert 2017 időpont

2017 Oct 12
Az ősz egyik legizgalmasabb koncertje készül október 12-én a Sportarénában, ahol ezen az estén életre kel az utóbbi évek egyik legnagyobb mozis közönségsikerének, a Kaliforniai álomnak a zenei világa!  A különleges és nagyszabású produkcióban a nézők millióinak szívét megérintő musical felejthetetle

szerpentin_tancfilm_felsztival_fejlec
szerpentin_filmfeszt_logo

Szerpentin Táncfilm Fesztivál 2017 Kino, Budapest

Szerpentin Táncfilm Fesztivál 2017 időpont

2017 May 17
2017-ben első alkalommal jelentkezik a SZERPENTIN Táncfilm Fesztivál, Magyarország egyetlen tánc-alapú filmekre fókuszáló nemzetközi seregszemléje. A fesztivál címe a Lumière fivérek 1896-ban forgatott, Loie Fuller által előadott, Danse Serpentine-jére utal, melyben a táncosnő végtelennek tűnő anya

skandinav_nap_2017_fejlec

Skandináv Nap 2017 több helyszín, Budapest

Skandináv Nap 2017 időpont

2017 Mar 24
A Skandináv Ház Alapítvány és az Eröművház idén is megrendezi hagyományos Skandináv Napját, amely 2017-ben 0. nappal egészül ki. Március 24-én egy Magyarországon eddig még be nem mutatott angol-norvég dokumentumfilm vetítenek a közönségnek, március 25-én pedig az Eröművházban várják előadásokkal, fi

gazdafilmek_ejszakaja_2018_budapest_fejlec

Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba? Ludwig Múzeum, Budapest

Esemény ideje

2018 Jan 30
Nagykamarás, Körösszegapáti és Szekszárd után Budapesten is bemutatkozik a „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című művészeti projekt. Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor nyáron egy dinnyetermelővel, egy libatenyésztővel és egy borásszal kötött rendhagyó csereüz

banff_2017_fejlec
banff_2017_logo

Banff Hegyifilm Fesztivál 2017 Corvin Mozi, Budapest

Banff Hegyifilm Fesztivál 2017 időpont

2017 Apr 04
Az év legizgalmasabb hegyifilmjei áprilisban újra a mozivásznon, a Banff Hegyifilm Fesztivál világkörüli turnéjának budapesti állomásán! Az idén 41 éves Banff Mountain Film Festival a világ legkiválóbb fesztiválja a maga műfajában. Évről-évre a kilencnapos fesztiválon mutatkoznak be a legújabb hegy